17. fejezet - Kihívás

Sziasztok édesek!♥

Megint nagyon régen voltam már errefelé. Vannak mentségeim, csak ez senkit nem érdekel gondolom. Ennek ellenére mindannyian tudjuk,hogy el fogom mondani mert mindig túl sokat dumálok. Amint felraktam az előző részt már el is kezdtem ezt írni, de egyszerűen semmire nincs időm. Ráadásul dolgozom nektek egy karácsonyi meglepetésen csak nagyon szorít az idő,fogadni mernék, hogy nem leszek kész 24-ig. De azért igyekszem!

Milyen okok miatt késlekedtem? Suli, család és magánélet, egészség. Sokat vagyok mostanság beteg ami szerintem a lelki dolgaim miatt is lehet. Eléggé megviselnek a családban történtek. Úgy néz ki költözés előtt is állunk. 

Volt egy kis pozitívum is, ami mondjuk jelenleg a világot jelenti nekem. Megtaláltam az életben az én Bizzlemet, Ő pedig rengeteg időmet elveszi. Bár jobban megéri, mint bármi. Elég jól alakulunk, egyre inkább kezdek beleveszni ebbe az érzésbe. Pont most beszélgettem vele az írásról, Ő ösztönzött arra,hogy ma fejezzem be ezt a fejezetet. Nagyon szeretné ha egyszer megmutatnám neki az én kis bébimet ( igen, így becézem a sztorimat de ezt tudjátok :D ). 

Szóval ennyit rólam. Nem akarok senkit untatni a magánéletemmel. Amúgy is zűrös.

Karácsonyig még mindenképpen jelentkezem. Jók legyetek!♥

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Ui: Bizzle ebben olyan dumákat elereszt,hogy megzabálom. A következő fejezet igazán pikánsnak ígérkezik. Khmm.khmm ;)

17. fejezet

Shaw Diamond

- Nagyon elment a mai nap. Anyukád biztos vár már. - szólalt meg egy idő után a velem szemben ülő félisten. 

- Igen, biztosan. - óvatosan a fülem mögé tűrtem az egyik előre hullott tincsemet. Ügyeltem rá, hogy egy pillanatra se nézzek a szemébe, úgy tettem mint aki nagyon elmélyülten tanulmányozza a táskája tartalmát. - Nem tudod hova tettem a telefonomat? - zavartan felpillantottam. Egyébként pontosan tudom hova tettem de muszáj elterelnem ezt a beszélgetést egy másik mederbe.

- A táskád első zsebébe. Vagy a nadrágod jobb oldali, elől lévő zsebébe. Erre a két helyre szokásod rakni. - úgy beszél mint aki ezer éve mást sem csinál csak engem figyel. - Most miért nézel így?

- Mert már majdnem elhiszem, hogy ismersz. - faarccal bámulok rá. 

- Ez a "szakmám" egyik alapkövetelménye. Az ördög a részletekben lakozik, Shawty. - közli vigyorogva én pedig egy percig fel sem fogom amit mond. Semmi másra nem tudok gondolni csak a megszólításra.

- Shawty? Most komolyan?! - felszalad a szemöldököm és érzem, hogy robbanni fogok. - Én sem hívlak Jujunak. 

- Pedig mintha már engedélyt kaptál volna rá. Persze csak akkor ha kizárólag kettesben vagyunk. A Shawty egyébként édes becézése a Shawnak. Egyszerűen kiráz a hideg attól, hogy mennyire arisztokratikusan tudsz beszélni, kinézni, sőt még lélegezni is néha. Észre sem veszed sokszor. Most komolyan. Még a neved is egy drága kő. - látjátok a mozdulatát? Eltanulta tőlem a profira fejlesztett szemforgatást. Büszke vagyok rá.

- Szóval már a nevemmel is bajod van, Seggfej? - vigyorgok. Nos igen, az ember megtanulja hogyan kell a Justin-féle srácokkal kommunikálnia. Egyszerűbb lenne egyébként ha átmennék az orangutánok szintjére, azt hiszem hamarabb megértené mint bármi mást.

- Ja. - nevetve vállat ránt. - A barátod vagyok és kurvára nem tetszik ez az apuci-pici-lánya stílus. Szóval gondolkoztam és kitaláltam ezt a jó kis becenevet. Nekem bejön.

- Miből gondolod, hogy apuci-pici-lánya stílusú vagyok? - érdeklődve várom a válaszát.

- Nem, már nem vagy az. De abban biztos vagyok, hogy valaha az voltál. Fogadjunk, hogy minden a segged alá volt rakva. - bólintok. Mert így volt. - Már nem vagy ugyanolyan Shawty. Csak még mindig van benned a régi éned néhány rossz szokásából.

- Ez feltétlenül akkora probléma, hogy ezen változtassunk?

- Nem, ez nem probléma. A probléma az, hogy nem nyílsz meg. Viszont nekem időm mint a tenger. Elő foglak csalogatni a csigaházadból. - szenvtelen vigyorral az arcán feláll és a kezét nyújtja nekem. - Most pedig mennünk kéne.

- Miért akarsz előcsalogatni a csigaházamból? - miközben felállok végig a szemébe nézek. Nem hagyom, hogy ennyiben hagyjuk a dolgokat. Addig ütöm a vasat amíg még meleg.

- Mert nem szeretek veszíteni és mert kíváncsi vagyok. - ő sem tágít. Előrelép és a hirtelen közelségben mellkasunk szinte összeér a másikéval. Ha egy kicsit mélyebben venném a levegőt... Nem kell nekem megtennem. Ő teszi meg. A következő lélegzetvételénél a mellkasa finoman az enyémhez préselődik, s ez így folytatódik tovább egészen addig amíg kénytelen nem vagyok megszólalni.

- Veszíteni? - halk, reszelős a hangom. Semmi másra nem tudok összpontosítani csak a hirtelen támad csekély távolságra. Arra a néhány cm-re ami ocsmányul az arcomba nevet. Mert hiába kevés most szakadéknak érzem. Nem akarom, hogy ez a kicsi is köztünk legyen.

- Veszélyes játékot űzünk a másikkal. De jó ha tudod, hogy én soha nem veszítek, bébi. - ujjai finoman az arcomra találnak, gyengéden simít végig járomcsontomon. Férfias érintésétől kiráz a hideg és a gyomrom máris vad liftezésbe kezd.

- Jó ha tudod, hogy csak fair játszmát fogadok el. Semmi hazugság és semmi csalás. - remegő kezemmel óvatosan a mellkasára találok. Apró ujjaimat pihentetem izmos, jól kimunkált testén, majd mély levegőt veszek és egy kicsit taszítok rajta. Veszi a lapot és hátrébb lép.

- A kihívás elfogadva, Miss. Diamond. - vigyorgó arca azt sugározza, hogy teljesen összeszedett, de aki egy kicsit is tud olvasni szemeiben - igen, arról az élénken csillogó, csokoládébarna szempárról beszélek -, az jól tudja, hogy most ő maga is vívódik.

 Ahogy kiérünk az étterem ajtaján megcsap a november hideg fuvallata. Egy pillanatra összerezzenek, szorosabban összehúzom magamon szövetkabátomat. Szinte még a fogaim is egymáson csikorognak. 

- Szóval, haza vihetlek? - Justin esetlenül megáll mellettem, a zsebében kutat. Előhalássza a slussz kulcsát, egy gombnyomás és a fekete sportautó már nyitva is áll. - Gyorsabb lenne és kényelmesebb is.

- Nem akarok haza menni. - mondom ki még azelőtt, hogy meggondolnám magam. - Anyuval összekaptunk. Nem igazán jön be neki a lakás. Mindenbe beleköt. Nem tudja elfogadni, hogy felnőttem és nem foghatja a kezemet. Majdnem mindig vita téma ez nálunk.

Néhány percre csend telepedik közénk. Justin elmerülten nézi a tájat, mély levegőt vesz, aztán lepillant rám.

- Évek óta nem találkoztam a szüleimmel. - szavai kettészelik a sötétedő világot. Nem vagyok képes megszólalni, csak nézem őt. Figyelem a szeme alatti sötét karikát, a ráncokat melyektől sokkal idősebbnek tűnik. Rájövök,hogy nem minden fekete és fehér.
- Meglátogathatnánk őket egyszer. - gondolkodás nélkül beszélek. - Sőt. Akár most is elindulhatnánk. Csak Te meg Én.
- A lakáskulcsom még megvan. - halványan elmosolyodik, de üres ez a mosoly. Nincs mögötte egy cseppnyi boldogság sem. - Nem lehet, Shaw. Megfogadtam, hogy soha nem zargatom őket. Jobb nekik nélkülem. Amerre csak megyek fájdalmat és pusztulást teremtek.
- Nem kellene,hogy így legyen. - önkéntelenül is felnyúlok az arcához és finoman végig simítok az állán. - Miért nem hagyod,hogy az emberek meglássák benned a jót? - közelebb hajolunk egymáshoz mint kéne. Érzem forró leheletének gyengéd csiklandozását, hideg orrunk már-már összeér. Csak egy kicsit kéne mozdulnom,hogy puha ajka az enyémen legyenek és,hogy férfias borostája az arcomat simogassa.
- Mert nincs bennem semmi jó.- hangtalanul felnevet ami sokkal inkább morgásnak tűnik. A szívem összeszorul tőle. - Veszélyes vagyok. Mindent megölök magam körül. Fájdalmat fogok neked is okozni. - kínlódva beszél, ujjai utat találnak a hajamban. A pillanat egy töredéke alatt szembe fordít magával. Csak most tűnik fel,hogy mennyire védelmezően felém tornyosul, hogy mennyire ott van a helyem a kezei között.
- Veled akarok lenni. - kínlódva csúsznak ki a szavak belőlem. Megrémít a gondolat,hogy milyen rövid idő alatt vált fontossá. Lassan muszáj vagyok rájönni,hogy érzelmileg függök tőle. Pedig soha senkitől nem akartam többé függeni. Semmilyen formában.
- Ne, bébi. Ennél jobbat akarj. - szemei lecsukódnak. Érzem ahogy gondolatban már nagyon messze jár tőlem. Félni kezdek. Rádöbbenek,hogy mekkora hatalma van felettem.
- Ennél nincs jobb. Azt ne mond,hogy te ezt nem érzed. - nagyot nyelek. Érzelmileg teljesen labilis lehetek, minden pillanatban másképpen érzem magam. Azt hiszem most jött el a romantikus, szerelmes Shaw ideje.
- De érzem. Állapodjunk meg valamiben. -elhajol tőlem, méreget. - Jöjjünk rá együtt, hogy mi is ez az egész.
- Ezt hogy érted? - összehúzott szemöldökkel pislogok. Érzem ahogy gombóc nő a torkomban a gyomrom pedig összeugrik.
- Csempésszünk egy kis extrákat a barátságba. - azt hiszem az ajkaim automatikusan elválhattak egymástól a döbbenet hatására. - Ne nézz már rám így, Shawty. Nem vagyok érzelmileg túl nagy kaliberű ember, de a szexet szeretem. Téged meg eléggé kívánlak.
Látjátok azt a csajt az utcán egy halra emlékeztető szájmozgással? Ne ijedjetek meg de az én vagyok. Shaw Diamond teljesen leblokkolt.
- Te arra kérsz,hogy legyek a....a...- többször neki futok, nem bírom befejezni csak hadonászok összevissza.
- Legyél a szexpartnerem és ígérem mindent megadok neked. - nagyképűen zsebre vágja a kezét, amitől egyébként csak még kívánatosabbá válik.
- Persze, még mit nem! - kínomban elnevetem magam. - Nagyon vicces voltál. Egészen biztos, hogy nem leszek a sokadik. Te nem tudsz egy nőnél megmaradni. Én meg nem tűröm el,hogy minden jöttment után velem feküdj össze.
- Mikor volt utoljára orgazmusod? - olyan hétköznapian veti fel a témát,mint az angolok az időjárásról folytatott beszélgetéseiket. Most komolyan. Semmitől nem jön zavarba?
- Mikor lett neked ehhez közöd? - csípőre vágom a kezeimet és igyekszek minél jobban tartani magamat. Nem akarok zavarba jönni, nem akarom,hogy lássa igenis hatással van rám.
- Ez édes volt. - jegyzi meg vigyorogva. - Figyelj. Próbáljunk meg rájönni,hogy akkor mi is van. Amíg áll ez a megegyezésünk én sem fekszem össze mással és Te sem kerülhetsz mással kapcsolatba. Szerintem ez így elfogadható.
- Két napig sem fogod bírni. - jelentem ki szilárd meggyőződéssel.
- Kihívásnak vegyem bébi? - ajkába harap, tesz egy lépést hátra. - Csak mert akkor ez tudod mit jelent.
- Mit jelent? - remegő hangon szólalok meg. Nem csak a térdem, a testem is remeg.
- Azt,hogy a játék kezdődik. Most. - nem tehetek róla. A bensőmben forróság robban és szétárad mindenfelé. 

16. fejezet - Barátok?

 Sziasztok kincseim!:)

Mit is mondjak? Nagyon régen voltam. Nos nem olyan egyszerű a helyzet mint azt gondoltam. Itthon mennek a családi drámák. Egyikből csöppenek a másikba és az én kis életem sincs rendben. Kicsit úgy érzem magam mint Shaw ebben a fejezetben. Dühös vagyok magamra, a világra. Viszont mint mindenki életében az enyémben és Shaw életében is megvan az a valaki akit nem tudunk elengedni.

És inkább a barátsága mint sem a hiánya. Ez a mostani fejezet kulcsmondata. Ennek ellenére mégsem tudom eldönteni,hogy most szomorú vagy éppen viccelődő kis részt kaptatok-e. Inkább mind a kettő. De hát a mi őrült Jhaw párosunk már csak ilyen. :)

Apropó. Illetve néhány dolog. Új design került fel. Remélem tetszik nektek. Nem mondanám, hogy én annyira elégedett vagyok vele de vissza akartam váltani sötétre. Úgy is itt van az ősz és hát, miért ne? Remélem nem lett túl borzalmas.

A másik fele. Köszönöm a kedves kommenteket, a mamám mondhatni jobban van. Sajnos még mindig a kórházi ágyat nyomja de már nem súlyos a dolog, most már "csak" a mozgásszervi rehabilitáció miatt tartják bent. Sokat jelentett a támogatásotok!♥

Még egy dolog és utána befogom. Majdnem 20 ezer megtekintésnél járunk. Ugye csak vicceltek velem?! Hihetetlenek vagytok. Nem is voltam itt és Ti ennyiszer ránéztetek a blogra. Nekem vannak a legjobb olvasóim! KÖSZÖNÖM!♥ Ahogy a kommenteket is. Írtátok, hogy csak bejelentkezett felhasználók tudnak már kommentelni. Fogalmam sincs mitől állítódott át de visszaállítottam.:)

Ismét 7-10 komment a minimum drágáim! Remélem még megmaradt pár olvasóm a nagy kihagyás ellenére is.

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

 16. fejezet- Barátok?

Shaw Diamond

Menekülnöm kellene, de nem tudok. Muszáj, hogy még egyszer beszéljünk, hogy megnyugtasson; minden rendben lesz. Beteges, tudom. Viszont egyszerűen nem tudok a ténytől szabadulni, hogy valamiért kötődöm hozzá. Pedig más világ. Nagyon más. Össze sem hasonlítható azzal aki Én vagyok. 

Illetve, talán csak voltam. Már nem tudom magamat elképzelni a puccos teadélutánokon, a fényűző "családi" vacsorákon és a mézes, mázas hétvégi összejöveteleken, ahol ott van a család összes barátja. Beleértve azokat is akikkel soha az életben nem találkoztam. 

Talán ezért is akasztott ki anyám viselkedése. A lenéző pillantása miközben végig tekintett a lakáson, a szánakozó és kegyetlen megjegyzései. Kezdve a "Nem ilyen jövőt képzeltem el neked." mondatától, egészen a "Komolyan egy fürdőszoba van csak?" kérdésig. Bosszantó. Anyám soha nem volt jobb, idővel meg csak rosszabb lesz.

Félreértés ne essék. Szeretem a maga hülyeségeivel együtt. Mindig úgy gondoltam, hogy ő A Nő és a mintapélda anyuka. Amikor azt mondta, hogy egyengeti az utamat, soha nem viccelt. Mindig, minden terhet levett a vállamról és őrülten szerettük egymást. Ahogy most is, csak már nem tudom elképzelni ezt a fajta pesztrálást. Steven halála után eléggé megváltozott a kapcsolatom úgy nagyjából mindenkivel.

Szóval most Bizzle felé haladok. Ütemesen szedtem a lábaimat, miközben folyamatosan azon igyekeztem, nehogy bármi másra is gondoljak. A gondolkodás ebben az idegállapotban számomra semmi jót nem jelent. Hajlamos lennék elkalandozni, annak pedig egy újabb, kiadós depresszió is lehet a vége. 

Miután befordultam a megfelelő utcába máris elérem a célállomásomat. Óvatosan behúzódtam a is eresz alá, felsóhajtva összecsukom az esernyőmet. Az idő is tökéletesen illeszkedik a hangulatomhoz. Sötét felhőkből, nagy cseppekben hull a földre. 

Azonnal kiszúrtam ahogy beléptem. De ő nem nézett fel. Élvezem ezt a hosszúra nyúló pillanatot. Gyönyörködöm férfias vonásaiban, jól szemügyre veszem. Nagyjából úgy bámul maga elé mint aki szellemet látott és a szeme alatti fekete karikák sem illenek a képbe, viszont ezek a dolgok semmit sem vonnak le már-már természetfeletti vonzerejéből.

Ó, most biztos mindenki azt hiszi, hogy viccelek és csak elfogult vagyok vele kapcsolatban. Őszintén mondom, hogy semmi elfogultság nincs bennem. Justin a világ egyik legbunkóbb sráca és mérhetetlenül kegyetlen tud lenni. Emlékezzünk csak vissza a fürdőszobai jelenetünkre. Ott sem volt éppenséggel a kedvesség szent szobra.

Ennek ellenére mégis így látom a dolgokat. Csak körbe kell pillantani. Minden második nő feltűnően bámulja, akik pedig nem azok a barátjuk háta mögött oda-oda pillantanak. Ergo, tényleg vonzza a gyengébbik nemet, egyszerűen képtelenség nem odafigyelni rá. Ez egy egyszerű tény amit jobb elfogadni mint sem küzdeni ellene. Tapasztalat.

- Szia. 

Esetlenül ácsorgok egyik lábamról a másikra. Tudom, rohadt béna és semmitmondó ez a ez az odavetett "szia", de mi a fenét mondhattam volna? Túl kínos a helyzet, már én sem tudom mit kellene tennem.

Felemeli a fejét, úgy mélyeszti tekintetét az enyémbe, mintha csak fogva akarna tartani. Aztán megszólal.

-Szia.

Igen. Egy újabb, halk szia, ami most mégis képes megtörni a jeget. Szó nélkül leülök vele szembe. Nem udvariaskodom, mert nincs rá szükség. 

- Szarul nézel ki.- jegyzem meg hanyagul, mintha ez mellékes lenne.

- Köszi, Shaw. Ismét nagyon aranyos voltál. - gúnyos kis mosolyát szemforgatással reagáltam le.

- Bocs, hogy nem állok be a sorba és nem nyáladzok rögtön amint meglátlak. - felhúzott szemöldökkel magam elé húztam az étlapot és azt kezdtem böngészni. - Van itt valami ehető? Farkas éhes vagyok már. - nem pillantok fel, egész végig a menüt nézegetem.

- Először is leszarom a sort. Ha nem tűnt volna fel hidegen hagy. - előre hajolt amitől szinte már az arcomon éreztem forró lélegzetét.

- Nem, nem tűnt fel. - vetettem oda, majd idegesen lapoztam egyet. 

- Az nagy kár. Másodszor pedig biztosan akad valami amit te is megennél. Bár nem túl nagy a kínálat, ez nem éppen egy menő étterem, csak egy kajálda.

- Azt hiszem csak egy kávét iszom. - miután eltoltam az étlapot engedtem a csábításnak és hagytam,hogy szemeim túlzott közelségből szemléljék meg Justin átható pillantását. Hiba volt. Egy hatalmas hiba melynek következtében sziklaszilárd csontjaim kocsonyássá váltak és úgy éreztem nem tudom tovább tartani magamat. Muszáj volt hátra dőlnöm.

- Egy kávét legyen szíves. - Justin intett a fiatal pincérnek aki buzgón munkának is látott.
- Nos, mi lesz Bieber? Vagy hívjalak Bizzlenek? Mr. Seggfej Bizzle, mit óhajtasz? - nem tudom megállni a szurkálódást. Csak, hogy érezze a törődést.
- Tudom, hogy valószínűleg én vagyok a világ legborzalmasabb embere.
- Igen. Ez nyilvánvaló. - szakítom félbe.
- Na jó. Figyelj Shaw. Nem ugorhatnánk át azt a részt amikor gyűlölködve szurkálódsz  és esetleg nem beszélhetnénk meg a dolgokat? Őszintén bánt a mostani helyzet. - olyan mélyen, olyan gyötrelmesen néz rám, hogy egy pillanatra már majdnem bedőlök neki, szinte már el is hiszem, hogy neki van egy ilyen oldala is.
De aztán az agyam - mert hát ha a szívemre hallgatnék már réges-régen nem itt tartanánk - egy eldugott kis zuga kapcsol. A kis ládika amiben a sérelmeim vannak felszakad és ontja magából a bántalmakat.
- Elegem van belőled. - nem nézek rá, kifelé bámulok az ablakon és próbálom visszafojtani az előtörni vágyó tombolást és dühöngést. - Amióta csak megismertelek ezt csinálod. Egy bipoláris, hangulatingadozásokkal küzdő idióta vagy aki szeret fegyverrel rohangálni és azt játszani, hogy ő a kemény csávó. Tudod mit gondolok én erről?
- Nem, de fogadjunk mindjárt kitálalsz, bébi. - szenvtelen vigyorára képtelenség nem oda kapnom a fejemet.
- Azt gondolom, hogy valójában csak egy nagy gyerek vagy aki ebbe a férfitestbe ragadt. Úgy látom soha az életben nem fogsz felnőni. Örökké a nagymenőt akarod majd játszani, miközben belül üres vagy. Egy sötét lelkű barom akinek semmi sem szent. - igen. Azt hiszem a támadás a legjobb védekezés. Bizzle megbántott, itt az ideje, hogy törlesszek.
- Grrr, cicus beindítasz. - nevetése betölti az apró kis étkezdét.
Hogy a fenébe képes így reagálni? Éppen elküldtem a pokolba ő meg vigyorog, úgy néz rám mintha Istennő lennék. Bassza meg, ennyire nem lehet érzéketlen. Nem hiszem el, hogy semmivel nem tudom benne megforgatni a kést.
- A kemény csávós megjegyzés volt a kedvencem. Nem is sejted milyen kemény vagyok jelenleg. - itt jött el az a pillanat, hogy a szemeim önálló életre kelve már maguktól lereagálják az ökörségeit.
- Nekem meg az lenne a kedvencem ha végre befognád a szádat és nem pofáznál ekkora hülyeségeket. Mert képzeld rohadtul nem érdekel az erekciód, te pöcs. - megfogom a táskámat és indulásra készen állok az asztal mellett. - Ez volt minden? Mehetek?
- Most jöttél. Shaw, maradj még. - gyermeki elragadottsággal ragadja meg a kezemet én pedig felszisszenek a hirtelen érintéstől. Ahogy az ujjai az enyémeket dédelgetik az nagyon jól esik. Hihetetlen, hogy ilyen aprósággal képes ezt elérni. - Tudom, hogy olyan vagyok mint egy nagy gyerek. De nem tehetek róla. Imádlak felhúzni. Olyankor kibaszott szexi vagy és... na. Tudod milyen vagyok. - oldalra biccentett fejjel, tipikus rossz fiús mosolyával vizslat. - Maradj még. Van mit megbeszélnünk.
- Ígérd meg, hogy mellőzöd ezeket a megjegyzéseket és végre tudunk értelmesen társalogni. Te az asztal egyik én a másik végén ülve. - kelletlenül elhúzom a kezemet és visszaülök a helyemre. Tudom, hogy ha engedek a kísértésnek akkor innen egyenes út vezet az ágyába. Azt pedig nem nem akarom. Illetve...
Ki a fenét akarok én átverni? Vonzódom hozzá. Még szép, hogy akarom! Viszont nem most és nem így. Túl ködösek a gondolataim és muszáj, hogy valami magyarázatot adjon a reggeli viselkedésére.
- Szóval Shaw én... azt hiszem mind a kettőnknek megvan a maga keresztje. Cipeljük a gyötrelmeinket és a fájdalmainkat. Nekem is megvan. Lehet, hogy hihetetlen de egyszer még nagyon régen voltak érzelmeim. - óvatos, sejtelmes mosollyal mondja ezt. - Tudom mire gondolsz. De nem. Nem a múlt évszázadban. Nem volt ez annyira régen. A lány akit nálam láttál a képen, Amy. Nos. Őrülten szerettem. - zavarodottan felnevet, ujjai végig szántanak a haján. - Baromság mi?
- Nem, nem az. - azon kapom magam, hogy odaadással és érdeklődéssel iszom a szavait.
- Esküszöm neked Shaw a mindenhatóra, hogy Amy nagyszerű lány volt. Nem tudom mi fogott meg benne. Mind a ketten tudjuk, hogy a dögös kis barnákat szeretem. - gonoszul felém kacsint, de igyekszek tudomást sem venni erről. - De tudod Shaw minden tündérmesében van egy gonosz. - ujjai apró köröket rajzolnak a sötét színű, fa asztalra. - Kivételes esetek egyike, hogy ebben a sztoriban én a jófiút játszottam, míg Amy apja a rosszat. Tömören annyi az egész, hogy három évvel ezelőtt Amy fejbe lőtte magát a bűntudat miatt. Utánam kémkedett  Trevolnak, az apjának. Csak hát...közben egymásba szerettünk. Ő is belém és én is belé. Ő pedig inkább a halált választotta mintsem, hogy eláruljon.
- Justin én....- torkomon akad a szó. Nem tudom mit kellene mondanom. Az ismerős érzések ellepnek. Közhely lenne azt mondani, hogy együtt érzek vele, mégis igaz. Nem is sejti mennyire megértem a fájdalmait és a bántatát.
- Ha tudtam volna, Shaw. - Justin az asztalra vág az öklével amitől egy pillanatra összerezzenek. Látszik rajta a düh és a tehetetlenség. - Az a féreg fenyegette őt. Én semmit nem tudtam. Pedig megmenthettem volna.
- Hé. - apró kezeim az asztalon keresztül az ő ökölbe szorult ujjaiért nyúlnak. - Semmit nem tehettél volna Justin. Amy téged védett. Nem ok nélkül halt meg. A szerelemért meghalni dicsőség. Ezt soha ne felejtsd el. Add meg neki azt a tiszteletet, hogy nem rágódsz ezen és megpróbálsz boldog lenni.
- Shaw ez három éve történt én meg még mindig képtelen vagyok elkötelezni magam. Buliról, bulira járok és lányról lányra mászok. - felnéz, szemében az önutálat mély tengere tajtékzik. - Ezért ne kezdj ki velem. Te más vagy. Nem ezt érdemled. Én soha az életben nem fogom tudni neked megadni azt amire szükséged van.
- Legyünk barátok. - szalad ki a számon meggondolatlanul.
- Barátok? - összeráncolt szemöldökkel méreget. - Te a barátom akarsz lenni?
- Inkább vagyok a barátod, mintsem egy idegen. Nem akarom, hogy kilépj az életemből és pocsék " Viszlát bébi" szöveggel. - szorosabban fogom a kezét. - Világos? Nem hagyom, hogy lerázz magadról.
- Nem akarlak lerázni magamról. - suttogja halkan. - Akkor barátok?
- Barátok. - eltökélten bólint és magamban imádkozom, hogy sikerüljön.
Szívás mi? Igen. Ez határozottan az. De az élet már csak ilyen. Talán jobban kellett volna őt akarnom és akkor most nem veszíteném el úgy, hogy soha nem is volt az enyém. Viszont inkább ezt választom. Inkább a barátsága mintsem a hiánya vegyen körül.

Helyzetjelentés

Sziasztok drágáim!

Szóval mi a helyzet? Hol van HeartBreaker, hol marad Bizzle és Shaw története? Hát nem tudom. Őszintén fogalmam sincs. Egyszerűen annyira összejöttek a dolgok, hogy az én szeretett kis blogom, a szívem csücske akarva, akaratlanul a legutolsó helyre került. Nem így terveztem, de az élet írja a forgatókönyvet mi pedig játsszuk a ránk osztott szerepet.

A családban rengeteg probléma volt. Először anyukám, majd a nagymamám került kórházba. Utóbbi még mindig bent van és az időm legnagyobb részét a tanulás és a hozzá történő bejárás teszi ki. Itt volt az őszi szünet, gondoltam összehozok egy tisztességes fejezetet és visszatérek. Viszont nem jött össze.

Esküszöm, hogy igyekszem! Minden nap eszembe jut a blog és Ti, kedves olvasóim. Szóval mindenképpen jelentkezek amint tudok. Reményeim szerint úgy a jövőhéten várható egy fejezet. Egy olyan fejezet amire talán megérte várni. Legalábbis én úgy érzem, hogy megéri. 

Kitartást nektek, nem sokára "találkozunk". 

xoxo. HeartBreaker

15. fejezet - Töprengés

Hellóka kincsecskéim!

 Hol is kezdjem. Régen voltam mi? Na jó, annyira azért nem. Bár jöhettem volna hamarabb is. De mint említettem dolgozni kezdtem. Ráadásul a családi dráma is megvolt itthon. Elég nehéz most a helyzet, de rátok azért igyekszem időt szakítani.

Remélem ezzel a résszel sem okozok majd csalódást. Nagy szerepe lesz a későbbiekben az "Amy-Bizzle" párosnak. A mostani rész szinte teljesen az Ő sztorijukat meséli el. Nagyon kevés benne a Jhaw (Justin+Shaw összevonva, tudjátok mint a Jelena. Szerintem a Sustin furán hangzana így maradjunk a Jhawnél.)

Hú. Mást nem akarok mondani a részről. NAGYON KÖSZÖNÖM! a kommenteket! Csodálatos érzés, hogy támogattok. Főleg most van szükségem arra, hogy elvonuljak abba a kis birodalomba amit Shaw és Justin nyújt nekem. Ennek a birodalomnak pedig ti vagytok a mozgató rugói. Szóval köszönöm. Nagyon köszönöm!♥ Dreamertől kaptam egy díjat amit szintén köszönök. Azt hiszem ezzel a bloggal négyszer kaptam már meg. Talán, de ebben nem vagyok biztos. Jól esett, hogy gondoltál rám!:) (Tovább küldeni megint csak nem tudom mert nem olvasok blogot, de ezt tudjátok.)

Legyetek rosszak ebben a két napban ami még hátra van. Jól elment a nyár pedig még csak most írtam a vakációs posztomat. Remélem minél előbb jövök. Nem csak tőlem függ. 

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

15. fejezet - Töprengés

Bizzle

Igen, igen. Egy kurva nagy seggfej vagyok. Van ilyen kifejezés egyáltalán? Mindegy. Ha van ha nincs én az vagyok. Megcsókoltam Shawt és másnap meg lelépek. Ez vagyok én. Berezelek minden kötődéstől és elkötelezettségtől. Milyen érdekes. Mutatom a kemény csávót aztán egyetlen érzelemmel meg lehet félemlíteni. Nem tudom, hogy mit gondoljak magamról és róla. Akarom őt. Vonzódom hozzá, de semmi több. Nem lehet több, hiszen megfogadtam, hogy soha, senki nem fog belőlem már érzéseket kicsalni. Mi értelme? Az ember úgy is pofára esik. Valami mindig jön. 

Három évvel korábban, New York.

- Havazik! - Amy úgy vetődik az ablak elé mint egy öt éves. - Justin nézd már. Havazik! - lelkesen mutogat a tájra melyet valóban fehér takaró lep el. Nem tudom megállni, mosolyognom kell. Mindig ilyen volt. A maga húsz életévével olyan mint egy gyermek. Senki nem hinné el nekem, hogy ő az idősebb. Pedig így van.
- Látom. Szeretnél kimenni? - hátulról átkarolom. Évek óta nem volt egyetlen pillanatunk sem ennyire nyugodt és önfeledt. Nem gondolok a veszélyekre, arra ami még ránk vár. Csak rá. Érzem ahogy a levegőt veszi és ez megnyugtat. Jó érzés, hogy él és lélegzik.
- Szerinted kimehetek? - felpillant rám, nagy szemeit még jobban kimereszti, hosszú szempilláival nagyokat pislog. Manipulál. Teljesen a rabjává tesz, pedig nem akartam, hogy így legyen. - Jó lenne. Úgy értem semmit nem csináltunk egész nap.
- A semmi azért túlzás. - vigyorgok kajánul. - Folytathatnánk azt a semmit tevést, kisasszony. Nekem kifejezetten tetszett.- lehajol és tőlem nem megszokott módon puszit nyomok a hajába. Néhány hónap alatt teljesen megváltoztatott. Más ember vagyok mellette.
- Ne legyél már ennyire perverz. - horkan fel nevetve. Igaza van. Ha rajtam múlna ki sem engedném az ágyból. Hihetetlen, hogy mekkora szakadék van közöttünk felfogás szempontjából. Míg én tizennyolc évesen olyasmiket átéltem amit senkinek sem szabadna, addig ő egész életében egy arany kalitkában csücsült, így aztán minden új neki, mindenre másképpen reagál mint mi.
- Rendben. Öltözzünk fel és menjünk ki. - beadom a derekamat. Mi mást tehetnék? Ellene nincs fegyverem, de még pajzsom sem ami megvédhetne, tehetetlen vagyok.
- Csinálsz velem hóangyalkát? - összehúzott szemöldökei közé apró puszit lehelek. Még így, "mogorva" arcot színlelve is gyönyörű és tökéletes. Semmi nem tudja ezt az arcot elrontani. Számomra semmi.
- Csinálok, durcimorci. - vigyorodom el. Utálja, ha így hívom. Össze kell még szoknunk. Ő egész életében ki volt szolgálva természetes, hogy most is elvárja. Én pedig... Nos én nem vagyok senkinek sem a rabszolgája. Rajongok érte, de még ő sem tud papuccsá tenni. Ebből pedig rendszerint vannak összezörrenésünk.
- Szerencséd van. - komoly képpel jelenti ki.
- Veled? - felvont, hitetlenkedő pillantást vetek rá amiért egy könyököt kapok az oldalamba. Talán megérdemeltem. De tudja, hogy csak viccelődöm vele.
- Nem, Bieber. Szerencséd van. - még mindig komolyan beszél. Egyik pillanatról a másikra fel tud nőni ha akar. Bár nem sűrűn él ezzel a lehetőséggel. Ezt is szeretem benne, mint minden mást.
- Elmagyarázod vagy szobrozzak itt az idők végezetéig mire magamtól leesik miért is mondtad ezt? - miközben folytatom a társalgást az előszobába igyekszem. Komótosan, ráérősen felhúzom fekete bakancsomat ami az ő barna, szőrmés csizmája mellett pihent eddig.
- Szerencséd van, hogy még soha az életben nem buktál le. A markodban tartod a Los Angeles-i rendőrséget és van egy olyan érzésem, hogy még másokat is. - meglep a téma. Nem szoktunk munkáról beszélni, így hát most sem teszem. Felveszem a szövetkabátomat és neki is a kezébe nyomom a sajátját.
- Örökké csevegni akarsz vagy végre megfürdethetlek? Bár lehet a hó elszalad ha meglát téged. - csipkelődőm tovább. Ennek meg is lesz az eredménye. Két perc múlva már visítozva vergődünk a hideg fehérségen. Többet nem hozzuk szóba a "munkámat".

Napjainkban, Los Angeles

Soha többet nem került szóba, pedig jobban jártam volna. Két héttel később Amy fejbe lőtte saját magát. A tulajdon keze által halt meg. Ma már nem kerülök depressziós állapotba, ha rá gondolok. Három év telt el azóta és lassan de biztosan feldolgoztam.
Hogy miért ölte meg magát az én szőke, zöld szemű manóm? Mert kém volt. Soha az életben nem hittem, hogy ennyire átverhetnek. Neki sikerült. Illetve mégsem. Be tudott épülni közénk, az ujja köré csavart csak azzal nem számolt, hogy Ő is belém fog esni. Pedig így történt. Szerettük a másikat. Minden hibájával együtt. Eltűrtem a hisztijét, a nyafka életmódját, Ő pedig azt, hogy már öltem embereket. Ennek ellenére mégsem változik a tény, hogy egy tégla volt aki beférkőzött a személyes életembe. Olyan dolgokat mutattam meg neki amit másnak még csak eszembe sem jutott volna. Mindezt miért? Mert fülig belezúgtam, elvette az eszemet.
- Elnézést uram, mit rendel? - megrázom a fejemet és próbálok visszatérni a jelenbe és elengedni a múlt keserű démonjait. A fura, lila hajú pultos lány a gyorskajáldában felvont szemöldökkel néz rám. - Feltartja a sort, vagy rendelne is?
- Igen egy hamburger lesz nagy üdítővel és krumplival. - monoton hangon diktálom be a szokásosat. - Ó, és ha kérhetem egy kávét még csapjon hozzá.
- Máris. - ácsorgok a kassza előtt és várok. Közben a velem szemben függő, világító táblákra meredek. Azt hiszem csak nézem és nem látom őket. Talán nem volt jó ötlet újra felidézni a legszebb emlékemet ami Amyből maradt.
Borzalmas időszak volt. Egy évig nagyjából őrjöngtem. Kegyetlen gyilkológép voltam és senki nem tudott leállítani. A barátnőm, akit szerettem nem elég, hogy áruló volt még meg is ölte magát. Hogy miért? Az utolsó telefonhívásunkkor elmondta, hogy sajnálja és a bocsánatomért esedezik. Elmondta, hogy szeret de nem bírja tovább a bűntudatot. Aztán semmi mást nem hallottam csak a fegyver ismerős kattanását, végül a golyó célba talált. Soha többé nem beszéltünk.
Tulajdonképpen a saját apja ölte meg, még ha csak átvitt értelemben is. Az ellenséges, déli maffia feje volt és arra kényszerítette a lányát, hogy szimatoljon neki. Amy élete nem volt teljesen hazugság. Valóban egy kalitkában élt egészen addig míg az a dög úgy nem gondolta, hogy most már hasznát veszi. Aztán bedobta a mély vízbe. De amikor rájött, hogy érzelmek alakultak ki köztünk tudta, hogy elbukta a csatát. Sorozatosan küldött a lányának fenyegető üzeneteket, amikről nekem fogalmam sem volt. Ha lett volna, ha csak halvány jelét is látom annak,hogy valaki őt bántja tettem volna ellene. De nem láttam. Nem védhettem meg a családjával és önmagával szemben.
A piros bokszban ülve rájövök, hogy nem is vagyok éhes. Csak menekülni akartam. Hirtelen túl szorító lett a dolog Shaw és köztem. Nem akarok iránta érezni semmit, mégis egyre inkább haladok felé. Egyre inkább azt érzem, hogy megkedveltem. Sőt mi több. Tetszik nekem. Nem is tudom, hogy mi fogott meg benne. Noha Amy kilóg a sorból, mindig a latinos típusú csajok jöttek be. Shaw pontosan ilyen, de belsőleg mégis más mint a többi. Hosszú, fekete haja megőrjít ahogy nőies csípője is. Nem szeretem az olyan lányokat akik csontsoványak és még egy ölelésre sem jók. Shaw nem ilyen. Ő elveszik ugyan a kezemben de csak azért mert olyan apró. Mégis tudom, ha a csípőjére simítom a tenyeremet nem kell aggódnom, hogy a csontja kiszúrja a kezemet. Az ajkai pedig páratlanok. Vonzóak, teltek de csak a jó ízlés keretén belül. Elképesztő egy lány. És ha mást nem is , de azt elmondhatom magamról, hogy megcsókoltam. Csókolóztam Shaw Diamond-al. De még hogy!
Rezeg a telefonom én pedig elengedem gőzölgő papírpoharamat és feloldom a képernyőt. Meglepődöm. Sok mindenre számítottam de erre nem. Gondolataim birtoklója, Shaw smst írt nekem.

 " Jól a szarban hagytál. Aranyos vagy." 

Csupa nyájasság és kedvesség. De mit is vártam úgy őszintén? Kirinyáltam, hogy vigyen magával, megcsókoltam, berezeltem, ő számon kért én meg bepöccentem és ocsmány dolgokat vágtam a fejéhez. Kinek kell kapcsolat, ha van egy ilyen heves vérű nőszemély az életében akivel vitatkozhat?

"Ne haragudj. Azóta lehiggadtam. Egy kávé?"

Eltelik egy, majd öt perc is és még semmi válasz. Tűkön ülve várok, hogy vajon szóba áll-e még velem.Most én leszek aki nem adja fel. Nem tudom, hogy mit érzek iránta, azt sem, hogy ő mit érez. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem akarom csak úgy veszni hagyni.

"Hol vagy?" - rövid szöveges üzenet, nekem most mégis ez jelenti a fényt az alagút végén.

"A Pedro büfében. Két sarokra tőletek"

Nincs más választásom mint várni. Amit most kivételesen örömmel meg is teszek. Egy seggfej vagyok - Shaw már az elején megmondta - de azért ha akarok valamit azért hajlandó vagyok küzdeni. Most pedig biztos vagyok benne, hogy ezt szeretném. Beszélni vele és tisztázni a helyzetet. Mert senkinek nem jó ez így. Nekem sem és neki sem.

14. fejezet - Viszlát bébi

Helló mindenki! :)

Szóval akkor hol is kezdjem? Úgy gondoltam, hogy még az előtt írnom kéne egy újabb részt - ami hosszabb lett mint az előző, de még így sem az igazi - mielőtt elkezdek dolgozni. Hétfőtől dolgozni fogok és fogalmam sincs, hogy mikor jelentkezem újra. Lehet, hogy már csak szeptemberben, amitől esküszöm a sírás kerülget. Úgy elment a nyár, hogy észre sem vettem és máris mehetek vissza az iskolapadba. 

A részről annyit, hogy én imádtam írni. Szeretem az ilyen fejezeteket. Szerintem ilyenekkel lehet a leginkább kifejezni az érzéseket, ilyenkor formálódnak a leginkább a karakterek. A legjobb az egészben, hogy egy ilyen stílusú részecskénél nincsenek egy hullámhosszon a szereplők és ez érdekessé teszi az írást. Legalábbis számomra. 

Köszönöm szépen a kilenc kommentet. Válaszolnom kellett volna rájuk, mert tényleg, de egyszerűen nincs időm. Ennek ellenére tényleg elolvastam mindet. Az utolsó kommentelő Keyla különösen nagy hatással volt az érzéseimre. Szerintem nekem már ennyi is elég lett volna " kedvenc blog, kedvenc író, kedvenc rész" ahhoz, hogy teljesen elérzékenyüljek, de Keyla nem állt meg itt. Elmondta,hogy miattam kedvelte meg Justint mert előtte nem volt a szíve csücske. Ilyenkor szavak nincsenek arra amit érzek. Hálás vagyok azért, hogy vagytok nekem! :')

Ami még mindig fantasztikus, hogy még csak két résszel korábban léptük át a 10 ezer oldalmegjelenítést most máris itt van a 13 ezer. Köszönöm szépen, hogy ennyien érdeklődtünk irántam és a bébim ( blog ) iránt. Nem nyúzlak tovább titeket. 

Kellemes olvasást! 7 komment a minimum! 

xoxo HeartBreaker

14. fejezet - Viszlát bébi

Shaw Diamond

- Ma van a nagy nap? - Jeremy mosolygós arca jelenik meg a konyhában. Mind a hárman - igen, Justin is aki az éjszakát velem egy ágyban töltötte de úri emberhez méltóan külön takaró alatt - felé kapjuk a fejünk, kérdően fixírozzuk. 

- Neked hogy van energiád mosolyogni, amikor Tessa ide jön? - Gracie nyűgösen kenegeti a kiflijét. Én pedig inkább elmerülten kavarom tovább a kávémat. Igen, anyám egy kibírhatatlan nőszemély. Nagyon szeretem, ő is nagyon szeret engem de ettől még kibírhatatlan. Az élő fába is bele tud kötni, ha olyanja van. 

- Én kedvelem. - félre nyelve köhögök ezen a kijelentésen. Anyámat nem szokták a korombeliek "kedvelni". Mindenki óvakodik tőle, jobb a békesség. - Na jó, talán csak azt kedvelem, hogy Shawt kedveli és milliomos. 

- Mondtam már Jeremy, hogy nem vetetek anyával új kanapét. - fintorgó arcomat a kávéscsészém mögé rejtem és belekortyolok a gőzölgő italba. Érzem ahogy lassan megnyugszom. Nem drogok, füvezek sőt még cigizni sem szoktam, de a kávé az nagy függőség nálam.

- De most miért? Csettintesz és megveszi mert úgy gondolja, hogy ez egy putri. - vigyorogva levetődik barátnője mellé aki puszival köszönti mire Jeremy összeborzolja a haját és kuncogva magához öleli. Édes és idilli kép. Talán örökké irigykedhetek majd erre. - Na már Shaw. Költözhetnénk egy menő kecóba is, de azért azt nem kérem tőled. Csak egy új kanapét. Tudod a focinézős estékhez. 

- A focinézős estéken szerintem tökéletesen el tudod mereszteni a segged az öreg, bordó kanapénkon is. - jelentem ki szikla szilárdan. Magam elé veszem a mai újságot amit barátnőm már egyszer átnyálazott és ráérősen lapozgatni kezdem. Van még két órám addig míg anya landol a reptéren. Bőven ráérek.

- Mi a gond, Justin? - próbálok úgy tenni mintha nem hallanám Gracie és Bizzle párbeszédét, de az Istenit hiszen köztük ülök, persze, hogy hallom. 

- Milyen gond lenne? - Justin szokásosan hanyag féloldalas mosollyal beszél. Lehengerlő. Biztos vagyok benne, ha Jeremy nem lenne a képben akkor Graci is oda lenne érte. - Süt a nap, csipognak a madarak a szoba aranyfényben úszik. Nincs semmi gond. - kuncog és egyszer csak megérzem férfias tenyerét a combomon is. Finoman simogatni kezd, enyhén feltűrve a selyemanyagú köntösömet. Egyre nehezebben megy a koncentrálás, már azt sem tudom, hogy mit olvasok. Egyáltalán olvasom én ezt az újságot? - Ráadásul itt van az én gyönyörű barátnőm is. - váratlanul egy puha, férfi ajkat érzek az arcomon. Automatikusan elmosolyodom felé fordítom vörösödő arcomat, tenyeremet pedig az arcára simítom. Teljesen természetes, magától értetődő minden mozdulatunk.

- Nincs gond. - suttogom az ajkaiba. Tekintetem lassan felcsúszik az övére, hogy összefonódhassanak. Gond van. Tisztán látom a szemében, hogy van valami. Szomorúnak, távolinak és magányosnak látom. A barátaimat át tudja verni, de engem nem. Túl csöndes volt egész reggel, sőt ha belegondolok akkor már este is csöndes volt. Meg sem próbált közeledni az ágyban pedig előtte csókolt meg. Ez nem vall Bizzlere.

- Jól van gerlicéink nekünk készülődnünk kell. - Jeremy mosolyogva felrángatja bamba arcú barátnőjét aki esetlenül követi a szobába. Fejcsóválva nézek utánuk. 

- Ránk maradt a mosogatás. - jegyzem meg mellékesen. - Eszel még vagy elkezdhetek pakolni?

- Kösz, már jól laktam. - hátra veti magát a széken és - mint úgy egész reggel - a telefonja már a kezében is van. Nem tehetek róla, azonnal felmegy bennem a pumpa. Fortyogva otthagyom és elkezdek rendet rakni. Csessze meg, nem tudom mi a franc baja van. Megcsókolt - na de még hogy ?! - aztán meg így viselkedik. Esküszöm az összes pasi idióta.

- Figyelj Shaw. - beáll a konyha pulthoz de a tekintete még mindig a telefonon van. Mit ne mondjak, igazán illedelmes viselkedés. Gratulálok, ez is csak ő lehet. - Van egy kis dolgom. Majd jövök.

Feltápászkodok a mosogatógéptől melybe az imént kezdtem el bepakolni. Nagyra nyílt szemekkel pislogok felé. Kedvem lenne toporzékolni és hisztizni. Megígérte - őszintén szólva ő akarta - , hogy itt lesz mellettem amikor anya megjön. Eddig rohadtul tapizott, bámult sőt még az ajkaimra is rávetette magát most meg közli, hogy majd jön? Felém ez nem járja, nagyon nem. 

Némán figyelem ahogy visszamegy a hálószobámba, valószínűleg öltözni. Úgy döntök nem fogok kiakadni. Hagyom, hogy kisétáljon az ajtón. De ha most itt hagy akkor nem kell többet visszajönnie. Azt hiszem ezzel a kis momentummal vége is a mi el nem kezdett románcunknak. Románc? Miket beszélek? Egy buta kis csók volt én meg már azt hittem több is lesz. A fenéket. Valószínűleg most megy és hempereg egyet Yovannaval vagy valamelyik másikkal a háreméből. Századiknak viszont nem fogok beállni a sok hülye nő közé aki az ő kegyeit lesi.

Annak ellenére, hogy semmi eget rengető dolog nem történt közöttünk mégis érzem, hogy ellepnek a gondolatok a továbblépés csontig hatoló fájdalmával együtt. A mellkasom nehezen emelkedik és süllyed, az oxigén is másképpen jut a testembe. Kalapál a szívem, szinte kitörni készül belőlem de előtte még facsarodik egyet a bőröm alatt, hogy biztosan rám csöpögjön minden átkozott sava mely lemarja lelkemről a zománcot.

- Hányra jön anyukád? - Justin a semmiből jelenik meg mellettem. Jól gondoltam. Átöltözött egy laza, utcai ruhába. Ha éppen nem utálnám ennyire most biztosan beleszeretnék.

- Nem mindegy? Menj, csináld a dolgod! - ingerülten az ajtó felé intek. Velem nem fogja ezt csinálni. 

- Mi a fasz bajod van? - összeráncolja a szemöldökét, kezét pedig mellkasán fonja egybe. - Nem értelek Shaw. Annyit mondtam, hogy dolgom van. Mit gondoltál , ráérek egész nap játszani ezt az idióta pasi szerepet a még idiótább barátaidnak? - flegma stílusától egy pillanatra elfelejtem, hogy hiányozna ha csak így itt hagyna, ellenben a düh az nagyon is eszembe jut.

- Cseszd meg Bieber és takarodj! -  hangom jó pár fokkal hangosabb. - Nem kell a segítséged. Nincs rád szükségem. - ordítom a képébe Ő pedig merev arccal bólint egyet.

- Tudom. - teljesen nyugodtan beszél. De mitől is borulna ki? Egy hidegvérű gyilkos. Volt ideje megtanulni kontrollálni magát. 

- Menj el. Tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna oké? - meglepő módon nem lepik el a könnyek szememet, nem rázkódom a visszafojtott sírástól de még csak idegrohamot sem kapok. Egyszerűen csak állok vele szembe és ellentmondást nem tűrően kérem, hogy távozzon. Olyan mintha a testem nem is az enyém lenne. Belül fáj a gondolat, de kívül nem fogom ezt mutatni. Nincs az az Isten, hogy én még egyszer depressziós legyek egy férfiért.

- De hát semmi nem is történt. - arcára bunkó, önelégült vigyor ül ki. - Legalábbis nekem semmit nem jelentett, ahogy Te sem. - feltartott kézzel hátrálni kezd én pedig döbbenten pislogok felé. Belém döfte a legnagyobb kést amivel rendelkezett. Elvérezhetnék, de nem lehet. Nem hagyhatom.

- Egy önelégült seggfej vagy. - megforgatom szemeimet és igyekszem nem hagyni, hogy rést üssön acél erős páncélomat. - Ha azt hiszed magamra veszem a beteges játékot amit űzöl , akkor nagyon tévedsz. Most pedig takarodj a házamból. 

- Viszlát bébi. 

Ennyi. Ezzel a mondattal Justin már ki is sétál az ajtómon. Erősen markolom a pultot, próbálok nem elszédülni. Minden annyira gyorsan történt. Az egyik pillanatban még mosolygunk és úgy érzem a világ tökéletes, a másikban pedig már kisemmizve állok. Ezért nem szabad, hogy az érzések irányítsanak minket. Már senki nem olyan amilyennek mutatja magát, a rossz fiúk valójában nem jó fiúk, a kurvák valójában nem hercegnők és Los Angeles valójában nem az álmok városa. Soha, senki nem fog megváltozni a mi két, szép szemünkért. Kár is álmokba ringatnunk magunkat mert akkor ez lesz a vége. Amíg mi reménykedünk, hogy majd az illető lassan levedlik előttünk valós alakjára addig az időzített bomba ketyeg. Aztán robban. Ő nem változott, nekünk pedig csak a sebeink maradtak, amiket talán egész életünkön át nyalogathatunk. 

13. fejezet - Életem legjobb hibája

 Sziasztok kincsecskéim!

Tudom, hogy nagyon sok mindent ígértem. Ígértem, hogy válaszolni fogok a kommentekre. Hát nem jött össze. Ígértem, hogy sietni fogok a résszel. Ez sem jött össze. De nézzétek el nekem. Most olyan részt hoztam amivel garantáltan kárpótolni foglak titeket!

Mivel az egész sztori a karakterek sötét múltjára épül - mellesleg Shaw  anyjának igen nagy szerepe lesz nem sokára - így úgy gondoltam, hogy az a bizonyos "13"-as szám egy meghatározó rész kell, hogy legyen. Ugye a babonásoknak ez a végzetes dátum, pláne ha még péntekre is esik. Szóval úgy gondoltam, hogy egy ennyire balszerencsés karakterek között legyen ez a szám meghatározó. Hazudnék ha azt mondanám, hogy már a legelején így terveztem. Ez a kis számmisztika nagyjából a 10. rész környékén fogant meg bennem. 

Remélem, hogy ez után a rész után senki nem hiszi azt, hogy "boldogan éltek amíg meg nem haltak" mert nem. Igen ez egy ultra szupercuki rész - amivel nem vagyok megelégedve, de elég régen írtam ilyesmit és na igen, kijöttem a gyakorlatból - de ez még csak a bonyodalmak kezdete. Innen indul majd meg az egész sztori. Lent majd még írok pár szót. Most ennyi elég rólam. Köszönöm a sok-sok-sok-sok kedves szót amit tőletek kaptam. 7 komment a határ most is! 

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Ajánlott zene ( Ariana Grande Best Mistake )

13. fejezet -Életem legjobb hibája

Shaw Diamond

- Na és Justin mivel foglalkozol? - éppen a kanapén ülünk. Nagyjából éjfélre járhat az idő és Jeremy barátomnak most támadt kedve megkérdezni azt, amitől a legjobban rettegek. Semmi gond nem lenne ezzel az ártatlan érdeklődéssel, ha a helyzet átlagos lenne. De azt hiszem gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy koránt sem az.

- Én vezető pozícióban dolgozom, de elég nehéz ezt körülírni. - na igen, nem mondhatod, hogy "banda vezér vagyok". Szegény Gracie attól szívinfarktust kapna. Talán még én is. - Az általam vezetett csapattal ügyelünk arra, hogy bizonyos szállítmányok biztonságosan eljussanak egyik helyről a másikra. - "bizonyos szállítmányok" alias fegyverek, drogok, esetleg lopott holmik és még ki tudja mi minden. 

- Ez elég egyszerű foglalkozásnak tűnik.- mosolyog Jeremy. Ő is tudja, Graci is tudja, sőt még Én is tudom - most már - , hogy ez nem igaz. Ennek ellenére nem feszegetjük a témát. Jobb a békesség.

Felállok és a konyhába igyekszem, hogy kibontsak még egy üveg bort, hiszen az előző már elfogyott. Gondosan, alaposan megfontolva választom ki a következő, vérvörös áldozatunkat. Nem igazán szoktam inni. Most is csak két kis pohárkával néztem a pohár fenekére, mégis érzem, hogy nem minden oké a világgal. Mintha egy kicsit mozogna.

- Segíthetek? - kis híján elejtem a kezemben lévő, igen borsos árú italt. Nem iszunk minden nap így ha egyszer mégis - mint ma is - ilyesmire vetemedünk akkor szeretjük megadni a módját. Ennyit megengedhetünk. - Na, bébi? - forró leheletét a nyakamba fúrja. Érzem, ahogy a tenyere finoman a csípőmre siklik én pedig beleremegek az érzésbe. - Úgy látom nem igazán boldogulsz azzal az üveggel. - halk, férfiasan öblös nevetése a fülemet csiklandozza. Természetesen én sem tudom megállni egy mosoly nélkül.

- Segíthetsz.- kuncogva megfordulok ,Justin kezébe adom az üveget és a dugóhúzót. - Elég béna vagyok az ilyesmiben. - vallom be miközben érzem, hogy rózsaszín pír önti el az arcomat. Megtámaszkodom a konyhapultban és figyelem ahogy az Ő gyakorlott ujjai másodpercek alatt megoldják a problémát. 

- Készen vagyunk. - felemeli a bort, mutatva, hogy ő fölényeskedett.
-Köszönöm. - halványan mosolygok rá, miközben a fejemben érdekes gondolatok születnek. Nem tudok másra gondolni csak rá. Az arcára, a viszonzott mosolyaira, a gyengéd érintéseire.  Jelenleg el sem tudom képzelni róla, hogy rossz fiú legyen. Pedig az, az eszem tudja, csak hát szegény eléggé illuminált állapotba került. Kótyagosan állok egyik lábamról a másikra és egyenesen telt ajkaival szemezek melyek huncut módon felfelé görbülnek. 
- Hé, el ne ess! - észre sem vettem, hogy már kezdtem eldőlni. Justin karjai azonnal a derekamra siklanak és enyhén, de - nincs is erre jobb kifejezés - rohadt szexin a pultnak nyom. Leteszi a bort mögém. Lassan előre hajol testével. Érzem a vibrálást a levegőben, az elektromosság szinte kézzel tapintható kettőnk között. De most nem fogok szégyenlősen elhajolni, mint azt régebben tettem volna ha ilyen helyzetbe kerülök. Nem. Most egyenesen, felszegett állal pillantok rá és állom kihívó, vad tekintetét melytől a gyomrom összeugrik. - Mit teszel velem?
- Ezt a kérdést én is feltehettem volna. - felemelem karjaimat, melyek hozzá képest nagyon aprók és törékenyek. Bátorkodom átkarolni a nyakát, ha már ő tapizhat nekem is jár ennyi legalább. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy jobb ha biztosan kapaszkodni tudok valamiben, illetve valakiben.
- Nem. - nevetése feléleszti a bennem szunnyadó vadállatot ,hirtelen kedvem lenne leteperni és magamévá tenni. -  Te pontosan tudod, hogy mit teszek veled. - incselkedve végig simít az ajkamon.
- Nem tudom. - megrázom a fejemet. Szemeimet végig az övén tartom. Szeme alatt apró anyajegy ékeskedik amitől a rossz fiús stílusa kap egy apró, angyali beütést. Egyáltalán nem rossz értelemben. Sőt . Egyszerűen tökéletes. Minden porcikájából árad a hanyag elegancia.
- Pedig egyszerű, bébi. - kiszáradt, halvány rózsaszín száját finoman megnyalja, természetesen úgy, hogy nyelve elég közel kalandozzon az én számhoz. Talán tényleg tudja mit tesz. - Megtöröm a jégpáncélodat.
Ekkor elcsattan. Nem számítok rá, de nincs ezen mit szégyellni. Ajka az enyémre siklik. Először csak csiklandoz, finoman érintkezik velem. A bódult állapotom százszorta erősebb lesz, már azt sem tudom eldönteni, hogy állok-e vagy lebegek. Minden vér ami a testembe van egyenesen az arcomba szökik, érzem ahogy elönt a pír. Hirtelen ismét túl meleg lesz a szobában.
Azt kívánom bárcsak örökké tartana a pillanat. Bárcsak megállíthatnánk Los Angeles mindig nyüzsgő világát, bárcsak megszűnne minden a jelen pillanatán kívül. Ez őrület. Soha nem gondolkoztam senkiről így. Amióta az eszemet tudom nagyon realista felfogásom van. Persze voltak érzelmeim, de ilyesmiket amiket az utóbbi időben megteszek el sem tudtam régebben képzelni magamról.
Miért pont vele reagálok így? A bor teszi? Túl sokat ittam volna? Bemagyarázhatnám magamnak a lehetetlent, de akkor nem látnám a nyilvánvalót. Vonzódom hozzá. Minden sejtem ki van éleződve az övéire. Olyan lettem ez alatt a pár nap alatt mint egy évek óta erős függőségeknek élő ember. Eddig is ott volt az a furcsa, bizsergető érzés, a remegések amikor csak rám nézett. Szikrázott bennem valami. Jól mondta. Észre sem vettem de alig egy hét alatt felolvasztotta a régen eltemetett érzéseimet, vágyaimat.
Hevesen mozogni kezd az ajka én pedig felveszem a tempót. Automatikusan hátulról beletúrok kócos hajkoronájába. Lábujjhegyen állva ágaskodok feljebb, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Érzem ahogy nyelve gyengéden az ajkaim közé siklik. Meglepően hirtelen vált heves tempóról lassú és érzékire. Mint a zenékben az ütem. Itt is váltakozik a kettőnk közötti dallam. Minden pillanata egy kóstolgatás, egy csipetnyi falatja az érzelmeknek.Mégis úgy érzem, hogy így jó. Hozzá tökéletesen passzolok. Pontosan illeszkedem kezei közé és még a száját is az enyémre találták ki.
Kifulladásig csókol én pedig elvesztem az irányítást magam felett. Túl vagyok a huszadik életévemen, mégis elvörösödött arccal válok el tőle. Kapkodjuk a levegőt, de egy lépést sem hátrálunk a másiktól. A másik kilélegzett levegője ott izzik az ajkunkon. Az oxigén hirtelen jelentéktelenné válik. Sokkal inkább rá vágyom, őt akarom. De tudom, hogy ez lehetetlen. Lehunyom a szememet, tenyeremet finoman a mellkasára simítom, úgy ügyeskedem, hogy a szíve fölött legyen.
- Kalapál a szíved. - suttogom minden erőmet előhalászva. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen.
- Felteszem újra a kérdést. - mormogja szinte a hajamba. Jó érzés, hogy a látszat szerint rá is hasonló hatással volt az előbbi attrakciónk mint rám. - Mit teszel velem te nőszemély?
- Ha én azt tudnám. - felelem pihegve. Még mindig nem sikerült teljesen lenyugodnom.
- Hagyod, hogy életed hibájába keverjelek. - meglepődök ezeken a szavain. Tiltakozhatnék, de igaza van. Ennél nagyobb őrültséget soha nem követtem el.
- Életem legjobb hibájába. - zárom le ennyivel.
- Meg a legdögösebb is. - kuncog és én sem tudom megállni. Nevetve verem vállba.
- Egoista seggfej. - mormogom halkan.

~ * ~ 

Akkor mondok pár szót. Ha valakinek nagy gondja lenne a csók kifejtésével akkor tőle elnézést kérek. Már nagyon régen írtam komoly érzelmek kifejtéséről és itt is most hirtelen estünk bele - ami szándékos volt - szóval még az agyam rá van állva a borongós hangulatra. Azért remélem olvasható volt és látszódik Shaw tépelődése. Jók legyetek! Hamarosan jövök.:)

12. fejezet - Barátok

Sziasztok drágák!

Wow! ( és akkor újra a hatás kedvéért ) Wooooow! Na jó, leállítom magam. Nagyon, nagyon, nagyon és még annál is jobban köszönöm nektek a rengeteg pozitív visszajelzést. A blog kicsin kis történelmében valaha volt legtöbb kommentet szedtétek össze. 15 kedves, nem félszavas hozzászólást kaptam, plusz két feliratkozót, ismételten egy díjat. És igen. Nem egy kommentben olvastam, hogy ez a kedvenc blogotok. Ti vagytok a legjobbak! <3

Nem szeretnék sokat mondani a mostani részről. Szerintem aranyos, mondhatni esemény dús kis rész lett. Kivételesen a hosszúsága is egész jó lett. Legalább is remélem, hogy Ti is meglesztek vele elégedve. Próbáltam minél hamarabb elkészülni, de eléggé összejöttek itthon a dolgok, és azt sem akartam, hogy összecsapott legyen.

A következő részt már nagyon várom. Szerintem nektek is nagyon tetszeni fog. Ez is elég sok mindent tartogat és érzelmek is vannak benne bőven, de a következő rész az a best lesz, higgyétek el. (Na jó, befejezem a saját sztorim spoilerezését. ) Lent még lesz egy kis "köszöneféle" egy újabb nagy dologért. Legyetek rosszak és élvezzétek a nyár utolsó hónapját, hiszen a jövőhéttől augusztus. :|

Apropó. REKLÁM! következik. Nagyon örülnék ha benéznétek a másik oldalamra is. Ez nem blogos oldal, csak egy kis rajongás, ismételten. Szóval. Néhány hónapja működtetem és most szerettem meg annyira, hogy közzé szeretném tenni. Nézzétek meg Magyarország első igazán működőképes Madison Beer rajongói oldalát: www.madison-beer.gportal.hu 

Köszönöm nektek, ha legalább egy kis időt szántok oda is. Sokat jelentene nekem, még nem igazán indult be a lap, de nagyon sok munkám van benne. Na tényleg nem kotyogok már tovább.

Ui: Ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam a kommentekre, de ezekre már fogok. Egyszerűen csak tényleg sok minden összejött és inkább írtam, hogy minél hamarabb elkészüljek vele. 

Ismételten 7 komment után várható a következő rész!

xoxo HeartBreaker

12. fejezet - Barátok

Shaw Diamond

Nagyjából öt óra lehet, de odakint már halványan sötétség dereng. Éppen Bizzle szobájában járok körbe. Végig nézem a falakat melyeken képek milliói virítanak. Nem viccelek. Az egész szobáját beborítják a kisebb, nagyobb képek. Minden kép valami történést tükröz, mindnek van mondanivalója.

- Komolyan minden kép saját? Mármint vagy te csináltad vagy rólad készült? - kérdezem meghökkenve amikor századjára is megnézem őket.

- Igen. -bólint egy aprót.- Tudod, félek, hogy felejteni fogok. Nem akarom elfelejteni az emlékeimet. Szóval amikor tehetem megörökítem azt ami történt. - vállat ránt és mintha még egy apró kis pír is megjelenne az arcán. Ki gondolta volna, hogy egyszer ilyesmit fogok látni, pont tőle?

- Ez nagyon klassz dolog. - elismerően bólintok. Nem tehetek róla de a szemem megakad egy gyönyörű lányon. Szőkésbarna haja lágyan libeg a szélben, a fejét hátravetve kacag valamin. Az arca hibátlan, még az apró kis szépség pötty is ott van az ajka felett, amiért iszonyatosan irigy vagyok rá. Minden tökéletessége mellett a mosolya tetszik a leginkább. Önfeledten nevet és süt róla a boldogság amitől ellenállhatatlan.Talán még soha nem láttam ilyen szép lányt. 

- Szép lány igaz? - hirtelen összerezzenek Bizzle hangjától. Annak ellenére, hogy nem volt ellenséges a hangja én mégis úgy érzem magam mint akit rajta kaptak. Bár ha jobban belegondolok, akkor rajta is kaptak.Nem szép dolog valakinek ennyire az emlékeibe mászni. - Illetve csak volt. - halkan felsóhajt miközben visszafordul a ruhákhoz amiket gondosan betesz a bőröndbe.

- Mi az, hogy csak volt? - ismét egy felelőtlen, túl messzire menő kérdés. Természetesen tőlem. Ki más lenne ekkora idióta?

- Meghalt, Shaw. - nem fordul meg de még így is látom, hogy minden izma beleremeg a válaszba. Nagyot nyel, egy pillanatra felpillant a plafonra. Őrlődik. - Amynek hívták. - folytatja olyan halkan, hogy az szinte már suttogás. - Szar ez a világ amiben Mi mozgunk. A fényeken és a csillogáson át, szar. Kibaszottul. Sok embert láttam már meghalni. Olyanokat is akiket szerettem. Akármilyen nehéz is rólam elképzelni.

Egy pillanatra nem tudom, hogy mit mondjak. Túl sok információ és túl sok párhuzam telepszik rám. Párhuzamok a saját életemmel. Tudom milyen nehéz a gyásszal szembeni küzdelem. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem egyszerű belőle kiszállni. Talán teljes egészében soha nem is lehet. Mert ahhoz túl sok erő kellene ami egy lelkileg összetört embernek sajnos nincs. Tovább léphetünk a szilánkokon, átsétálhatunk a fájdalmon, tehetünk úgy mintha még soha sem égettek volna minket meg. Tehetünk egy ideig úgy mint egy érzékileg eltompult zombi. Majd később hagyhatjuk, hogy valaki újjá élesszen bennünk mindent. De felejteni nem tudunk. Soha nem felejtjük el azt a keserű, szorító érzést ami a neve hallatán keletkezett bennünk és a könnyeket sem amik minden éjszaka végig szelték arcunk törékeny vonalát.

- Tudom miről beszélsz. - nyögöm ki végül. Tudom, hogy ez nem segít neki sem és nekem sem. Ettől függetlenül akkor is egy kisebb megkönnyebbülés önt el.

- Pedig nem lenne szabad tudnod. - mormogja halkan. - Nem kellene. Nem érdemled meg. Én még csak-csak. Tettem már annyi borzalmas dolgot, hogy lehetek szálka a világmindenség szemében. Talán a büntetést is megérdemlem, de Te nem.

Yovanna

Éppen szólásra nyitom a számat amikor kicsapódik az ajtó és egy nem éppen bájos szépség tipeg be rajta. Nem azt mondom, hogy csúnya, mert akkor hazudnék. Nagyon is szép. Csak nincs meg benne az az erkölcsi tartás amitől nőnek tekintek valakit.

- Te meg mit csinálsz itt? - értetlenül mered rám, homlokán apró redők keletkeznek. Nem ismerem, de abban biztos vagyok, hogy nem fogunk jól kijönni. 

- Mit szeretnél Yovanna? - Bizzle megfordul, kérdően felvonja a szemöldökét. A lány csak egyik lábáról a másikra áll, nem mond semmit. - Kérdeztelek. - teszi hozzá Bizzle ingerülten.

- Miatta nem alszol ma nálam?! - fakad ki végül. Istenem! Mibe keveredtem ismételten, önhibámon kívül? 

- Igen, miatta. Megyünk bemutat az anyósomnak. - gúnyosan vigyorog, kezeit összefonja a mellkasa előtt. Van egy olyan sejtésem, hogy valami mélyen gyökerező "párbajba" csöppentem most bele. A feszültséget ami a szobára telepedett szinte késsel lehetne vágni. Arról nem is beszélek, hogy Yovanna minden egyes pillantása ami rám esik utálattal teli és megvető. Nem mintha ártottam volna neki, ismétlem nem is ismerem. Most látom először. Bár a hangja ismerős. Van egy olyan sejtésem, hogy Ő a folyosós lány.

- Tudod mit Bieber? - sipákolja ingerülten. - Majd amikor nem lesz itt a kis csitrid, akkor se keress! -  ezzel lezártnak tekinti a vitát hisz amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is. Döbbenten pislogok körbe, próbálom elkapni Bizzle tekintetét és amikor sikerül valami olyasmi történik amire nem számítottam. Hirtelen mind a kettőnkből kibuggyan a nevetés. Kacagunk, mintha csak az évszázad legjobb poénját sütötte volna el valaki. Most őszintén. Egy ilyen kirohanáson mit kellene tennünk? Sírni? Még csak az kéne. Ez a kétfilléres nőszemély nem érdemli meg a könnyeinket.

~ * ~

- Fáradt vagy? - kérdezi a mellettem ülő, gyönyörű teremtés, a tipikus rossz fiú akinek glóriával kellett volna születni hiszen földöntúli látványt nyújt. Én komolyan próbálkozom ébren maradni, tudom, hogy hosszú az út vissza Los Angeles szívébe, nem lenne szabad egyedül hagynom szegényt, de egyszerűen túl nehéznek érzem a szemeimet és folyamatosan csukódnak le.

- Egy kicsit. - vallom be két ásítás között bóbiskolva. - De nyugi, ébren maradok, Justin.

- Másodjára hívsz így. - álmos szemeim nagyra nyílnak és legszívesebben a számra csapnék. - Hol hallottad a nevemet? Azt hittem csak a Bizzlet ismered.

- Izé... Chris egyszer így hívott téged és megjegyeztem. Nem akartalak ezen a néven szólítani, gondolom nem szereted ha mindenki a beceneveden hív. - mentegetőzve kapálózok össze-vissza, bár tudom, hogy már sehogy sem fogok tudni kikeveredni ebből a slamasztikából. Ismételten magamnak köszönhetően kerültem ebbe bele.

- Nem, dehogy is. - mosolyodik el halványan. - Szeretem, csak valahogy a Bizzle olyan macsósabb, tudod. - az apró mosoly ami az előbb keletkezett, most vigyorrá alakul át, amint nekem halkan kuncognom kell.- Akartam is már mondani, hogy ha anyukáddal találkozunk akkor Justin Bieber a nevem, nem Bizzle a helyi maffia főnök. - úgy mondja ezt ki, mintha természetes lenne. A legfurcsább ellenben akkor is az, hogy én magam sem lepődök meg a kifejezésén. Nem hallottam még ilyen nyíltan kimondani, de már korábban is tudtam, hogy így van.

- Szóval hívhatlak Jujunak? - húzom tovább a húrokat vigyorogva.

- Csak ha ketten vagyunk, mások előtt maximum Justin, de inkább Bizzle. Nem törhetjük meg a macsó imadzsemet, bébi. - kacsintva rám pillant, de csak egy másodpercig, azonnal vissza is fordul, hogy az útra tudjon koncentrálni. - Fantasztikus. - sóhajt fel.

- Ó, ne már! - nyögve dőlök én is az ülésembe, teljesen belepréselődve figyelem a szélvédőn megjelenő apró kis cseppeket. - Remélem a mélygarázsba akarsz állni mert nincs kedvem teljesen elázni. - szigorúan ránézek, hogy érezze komolyan mondom.

- Mert szerinted nekem kedvem van csurom vizesnek lenni? - már nem igazán látom a sötétben, de sejtem, hogy most megforgatja csokoládé színű szemeit.

- Azt. - vágom rá, mintha ez normális lenne.

- Ezek a nők. - fáradtan felsóhajt én pedig nyertnek tekintem a csatát és mosolyogva lehunyom a szememet. Aludnom kell mielőtt újra találkozom a barátaimmal. Legalább egy keveset.

~ * ~

- Figyelj Justin. A barátaim egy kicsit... furcsák, azt hiszem. Nem bolondok vagy ilyesmi. Csak egy kicsit mások. - magyarázom miközben a lifttel haladunk a legfelső emeltre. - Szeretem őket, de kérlek ne ijedj majd meg tőlük azonnal.

- Shaw. Hidd el nekem, hogy láttam már furcsa dolgokat. Gyere ide. - a lift szűk kis terében finoman közeledni kezd felém és alig észrevehetően a falnak préselődünk. Szaggatottan veszem a levegőt, teste teljesen felhevíti az enyémet, hőhullámok futnak végig rajtam. Újra előtör belőlem az a bizsergető érzés. - Te reszketsz. - aggódva a homlokomra simítja férfias tenyerét. - Nem vagy lázas.

- Mondtam, hogy a mélygarázsba menjünk. - motyogom fülig vörösödve. - Biztos az miatt, hogy szakad kint az eső.

- Csepereg és nem is volt nyitva a mélygarázs. - javít ki halvány mosollyal az arcán. Homlokomon pihenő kezét lecsúsztatja, finoman végig simít az arcomon. Hüvelykujja külön utakra tér. Óvatosan, szinte félve járja be ajkam peremét. Lehunyom a szemem és csak élvezem ezt az apró kis pillanatot amit nekem ad.

- Szakad. És a Te hibád, hogy ilyen későn értünk ide. - tromfolok rá makacsul. Nevetve rázza a fejét és hátra lép, bennem pedig egy hiányérzet alakul ki. Újra beleremegek, de ezúttal már nem jó a dolog. Az előző hevesség után, most szinte megfagyok.

- Istenem Shaw, hát élsz? - Jeremy hatalmas kezeibe von amint felértünk és kinyitottam az ajtót, és én nem is ellenzek. Örömmel passzírozom magam az ölelésébe. Jó érzés újra érezni az illatát és a védelmező szeretetét. - Jó újra látni, törpe. - apró puszit nyom a fejem búbjára.

- Engedj már oda engem is. - nyafog Gracie a háta mögül. Jeremy elenged és én újabb, szorító, de sokkal törékenyebb kezek között találom magam. Halkan felnyögök és én is átkarolom. Ilyenkor érzem meg, hogy mennyire is hiányzott. Őszintén fantasztikus ismételten azoknak a köreiben lenni akik már annyi mindent megtettek értem. - Ne csinálj ilyet még egyszer, világos? - mondja fenyegető hangnemben amint elenged.

- Világos. - suttogom halkan és igyekszem, hogy ne bőgjem el magam.

- Azt hiszem, ez az én hibám. - szegény Justinról teljesen megfeledkeztem. Mosolyogva előre lép, kezet ráz Jeremyvel aki jókedvűen nyugtázza, hogy végre egy másik férfi lény is lesz a lakásban.

- Jeremy, Ő Justin Bieber a...- egy pillanatra megállok, nyelvemen akad a szó. Soha nem gondoltam még rá úgy mint a pasimra. Tény,hogy nagyon vonzódom hozzá, ezt már le sem tudnám tagadni, de ennek ellenére akkor sem mondtam ezt még ki, még magamban sem. - barátom. - motyogom halkan, még ízlelgetnem kell ezt a szót.- Justin Ő pedig Jeremy Clark, a nem létező bátyám helyett is bátyám. Az a nyúlánk, magas lány pedig a barátnőm, Gracie alias Mrs. Clark, de vele már beszéltél.

- Nem vagyok Mrs. Clark.- puffog Gracie és mint a jól nevelt, érett húszon évesek, nemes egyszerűséggel rám nyújtja a nyelvét.

- Örülök, hogy találkozhatom veletek. - mosolyog Justin majd velem együtt beljebb lép a lakásba. Érzem ahogy kockás, tökéletesen kidolgozott teste finoman a hátamnak simul. - Nem is olyan vészesek. - forró, mentolos leheletét a fülem mellett érzem, amitől azonnal görcsben áll a gyomrom, a lábaim pedig elgyengülnek.

- Még semmit nem láttál. Csak most kezdődik a hétvége. - figyelmeztetem mosolyogva Ő pedig óvatosan a derekamra simítja a tenyerét és úgy érzem a világ tökéletes.

~ * ~

Párápárááááá:

 

KÖSZÖNÖM! <3  a több mind 10.000 látogatót!

11. fejezet - Haza megyek

 Sziasztok drágák!

Hú. Mivel kezdjem? Üdv újra itt! Igen, egész hamar sikerült jelentkeznem nektek valami részfélével. Bár őszinte leszek, nem ez lett a leghosszabb rész, de nézzétek ezt most el nekem. (Sunyiban megjegyzem itt, hogy ugyan nem a leghosszabb, de szerintem nektek ez fog eddig a legjobban tetszeni ;) ) A másik amiről szerettem volna írni, hogy haladok azzal is amiről az előző bejegyzésben írtam. Már kész a prológus és az első fejezet. Szóval lassan, komótosan de haladok előre azzal is.

És akkor a kommentek. Eltűntetek? Az előző részhez képest sokkal kevesebb jött. Maradjunk annyiban, hogy minimum HÉT  azaz 7 komment kell ahhoz, hogy én neki kezdjek a következő résznek. Tudom, hogy megtudjátok csinálni, összehoztatok ennél már többet is. Szóval hajrá, nekem is szükségem van a visszajelzésekre. 

Még valami. Pörög a számláló gyerekek! Hihetetlen. Naponta több mint 100 ember fordul meg a blogon úgy, hogy nincs is fent új rész. Ez számomra elképesztő. Nagyon hálás vagyok érte! Esküszöm, hogy ti vagytok a legjobbak! <3

Egyetlen utolsó gondolat és befogom a számat. Nagyon jól esik és szintén pozitív visszajelzésnek veszem, hogy sokan kerestek meg facebookon is, hogy mennyire tetszik nektek a blogom és, hogy - egy ilyen levelet pont ma kaptam - többször is elolvastátok már az elejétől a végéig. KÖSZÖNÖM ezt is! Apropó. Egy utolsó, utolsó dolog és csöndet teremtek, most már komolyan. Szintén szívmelengető érzés volt, hogy kommentben elég sokan megemlítettétek, hogy nem örülnétek a blog bezárásának, de sok siker kívántok a könyvhöz. Köszönöm ezt is, drágáim! <3 :)

Kellemes olvasást! 

xoxo HeartBreaker

11. Fejezet - Haza megyek

Shaw Diamond

Sietősen szedem a lábaimat. Az agyamban ezer őrült gondolat kergeti egymást. Őszintén megmondva nem is tudom, hogy miért vagyok kiborulva. Talán mert ... nem. Nem, arról szó sincs. Én a józan ész megtestesítője soha nem szeretnék bele egy akkora - lássuk be, mondjuk ki úgy ahogy van - rohadékba. Mert Bizzle az. Egy Istenverte teremtés, akinek soha nem tudsz a kedvében járni, egy hangulatingadozásokkal küzdő, instabil személy. Ennek a tetejébe most még kiderül az is, bár nem mintha nem lett volna eddig is világos , hogy egy igazi szoknyapecér.

Amint beérek a szobába máris kattog az agyam, hogy mi legyen. Nincs mire várnom. Eddig sem volt. Már régen a sarkamra kellett volna állnom ahelyett, hogy ezeket a csipkés hacukákat hordom és elhiszem, hogy fogva tartanak. Az igazság az, hogy semmit nem tettem azért, hogy elmenjek innen. Talán az én hibám, talán nem. Talán miatta maradtam, azt hiszem bíztam valamiben, vártam valamit. De az a valami nem fog eljönni.

A szekrényhez lépve valami egyszerűt keresek. Valamit amiben leléphetek innen. Nem tartanak fogva hiszen még a mobilom is nálam van. Annyira idióta vagyok. Egyik lábamról a másikra állva toporgok egy helyben. Döntenem kéne már. Ujjam le-fel járnak az ismeretlen textileken, mind annyira más mint amit én hordanék, egyik sem az én stílusom.

- Mit keresel? - a hangjától végig fut a hideg a hátamon, jól esően beleborzongok. Erőt kell vennem magamon. Mélyen beszívom a levegőt, mintha csak attól tartanék, hogy el fog fogyni. Nehezen, szinte robotszerűen megfordulok és egyenesen szembe nézek vele.

- Haza megyek. - jelentem ki nemes egyszerűséggel.

-Hogy mi? - arca azonnal értetlenségbe burkolózik. Kezeivel idegesen a hajába túr, közelebb lép hozzám én pedig mintha csak egy ellentétes pólusú mágnes lennék, automatikusan hátrálok ameddig csak tudok. - Nem mehetsz el. - figyelem ahogy az egyik keze eltűnik a zsebében míg, a másik lecsúszik a hajából, finoman a tarkóján pihen meg. Egymással szemben, farkasszemet nézve állunk. Ő sem tágít és én sem.

- Nézd Justin, minden jogom megvan, hogy haza menjek. - széttárom karjaimat. - Ez itt mind, a Tiéd. A Te házad, a Te életed. De nem az enyém. Még csak nem is ismerjük egymást. Ráadásul Én nem tartozom a tulajdonodba. Lehet, hogy az embereidnek dirigálhatsz, de nekem nem.

- Ki mondta, hogy dirigálni szeretnék neked? - szemöldöke a homlokáig szalad, amire az enyém is automatikusan feljebb csúszik néhány minimétert. 

Elfordulok tőle és próbálok lenyugodni. Nem könnyű ez így. Sőt. Remeg a kezem a visszafojtott dühtől és kedvem lenne törni, zúzni. Nem mintha idegbeteg hírében állnék, de vannak pillanatok az embernél amikor egyszerűen már nem bírja tovább a dolgokat. Azt hiszem nálam ez pont egy ilyen pillanat. Nem is értem, hogy lehet valaki ennyire önző és beképzelt, hogy nem veszi észre a fától az erdőt. Komolyan semmivel nem törődik, csak magával, azzal, hogy neki mi a jó?

A hatalmas, kastélyba illő ágyon rezegni kezd a telefonom. Nem is emlékszem, hogy mikor tettem oda. A rezgést a halk, alapértelmezett csengőhang követi. Odafordulok, hogy felvegyem, viszont nem gondoltam , hogy lesznek ellenfeleim. Nem csak nekem jutott eszembe felvenni. Igyekszem én megkaparintani a lármázó készüléket, de hiába. Túl későn kapcsoltam. Mire odaérnék, Bizzle már a kezében tartja.

- Gracie? Az meg ki a...

- Ne folytasd! - emelem rá fenyegetően mutatóujjamat. - Inkább add ide, szeretnék vele beszélni. - igyekszem elvenni tőle becses tulajdonomat, nem sok sikerrel. Jóval kisebb vagyok nála, egy egyszerű mozdulat és már ki is cselezett. Még csak meg sem erőlteti magát.

- Én is. - vigyorog ördögien és mire egyet pislognék ő már cselekszik is. - Helló, Gracie. Ne haragudj, de Shaw nincs telefonközelben.- mézédes hangon, szinte trillázva szól a telefonba.

- Édes Istenem. - egyre inkább vöröslő arcomat a tenyerembe temetem. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg. Grac totál ki lesz akadva. De miért is rágódom éppen ezen? Én is totál ki vagyok akadva!

- Ó, igen Gracie. Már készülődünk. - a többesszám hallatán azonnal felkapom a fejem, szemeim óriási méretet öltenek. Döbbenten figyelem, hogy mit is műve éppen. - Mrs. Diamondot már mi is nagyon várjuk. Mi? Hogy már holnap érkezik? - ez még számomra is új infó. Ha Bizzle nem velem művelné ezt az egészet akkor még jót is mosolyognék rajta. De így inkább csak az egyre növekvő haragot érzem. - Akkor még ma hazaviszem Shawt és holnap elmegyünk érte együtt. Viszlát, Gracie.

- Ez meg mégis mi a fene volt?! - azonnal támadni kezdem. Előre lépek és erősen mellkason taszítom. "Erősen", vagyis szerintem erősen, ellenben Ő ezt meg sem érzi. Ráadásul még van képe az egészet végig vigyorogni. A szeme sem rebben.

- Csak lebeszéltem, hogy bemutatod az édesanyádnak az új barátodat. Alias engem. - érzem ahogy a vér is kihűl bennem, az arcom szerintem falfehérre sápadt. - Shaw, látnod kellene magad. - a nevetése távolinak és idegennek tűnik. A külvilág egy pillanatra beszűkül és csak a fülem zúgását hallom, mintha kikapcsoltam volna.

- Én... nem értem. - mereven bámulok rá, a hangom még nekem is távolinak tűnik. - Mégis miért tetted? - összezavarodottan állok ott előtte, nem vagyok képes semerre sem mozdulni. Azt hiszem nem is szeretnék. Hirtelen gyengének érzem magam még ahhoz is, hogy a szoba egyik feléből a másikban menjek és mindemellett válaszokra van szükségem.

- Mert nem akarom, hogy elmenj. - egyszerű, mégis sokat rejtő válasz.

Vannak az emberéletében olyan pillanatok amiket nem tud hova tenni. Tulajdonképpen minden a jelenre, a pillanatokra épül és a reakcióra. Ez is egy pillanat, egy olyan pillanat amire minden lány vágyik. Titkon legbelül reméli, hogy egyszer eljön az a valaki és magával hozza az Ő pillanatát.  A pillanatot amely képes lángra lobbantani még a legjegesebb szíveket is és képes mélykék, szeretettel teli, barátságos óceánná változtatni a legridegebb, törékeny, szinte tükörre emlékeztető lelkeket. 

Aztán magával ragad. Belezuhansz a pillanat okozta porfelhőbe. Gyorsan és elsöprően jön, te pedig nem vagy képes ellene semmit sem tenni. Nem tudsz ellenkezni, ezek ellen nincs egyetlen ember alkotta fegyver, ami oltalmat adna. Sem fizikai, sem szellemi fegyver nem létezik.

- Tudom, hülye kifogás. - Bizzle közelebb lép hozzám, már alig van egy lépés köztünk. - De igaz és amúgy sem tehetsz ellene semmit. - kérdően nézek rá ő pedig egy szívbemarkolóan gyönyörű , féloldalas mosolyt villant. - Hát... tudod. Már lebeszéltem. 

- Igen, lebeszélted. - hangosan felnevetek és érzem, oda minden dühöm amit még iránta tápláltam. Helyére valami más költözik. 

- Tudom, hogy nem igazán ismersz Shaw. De már nem léphetünk vissza. Én azt akartam, hogy maradj. A fene sem tudja, hogy miért. - gondterhelten felsóhajt, látszik rajta, hogy keresi a szavakat. - Te menni akartál, így úgy döntöttem egy megoldás maradt. Veled megyek. Egy tízes skálán mennyire utálsz?

- Tizenegy, azt hiszem. - vágom rá gondolkodás nélkül. Nem tudom, hogy merre tart ez a dolog, amit még csak barátságnak sem tudok hívni. 

- Helyes. Határozottan haladunk. - kuncogva tárja szét izmos, tetovált karjait. - Adhatok egy amolyan "bocs,hogy napok óta seggfej vagyok" ölelést? - nem tudok válaszolni. Igyekszem nem vigyorogni mint a tejbe tök miközben bólintok.

Bizzle lassan előre lép, megszűnik még az a maradék hely is köztünk. Erős, védelmező karjai közé vonja az én törékeny testemet. Szinte libabőrös leszek ahogy megérzem meztelen karjaimon az ő férfias érintését. Szorosan tart én pedig automatikusa a nyakába fúrom az arcomat, mélyen beszívom a mentol és a pézsma, fűszeres illatok páratlan keverékét. Ahogy ott állok megnyugszom. Már nem gyötörnek félelmek, már az sem érdekel, hogy ki is Ő és, hogy ezt hogyan fogom a külvilágnak beadagolni. Sőt, hogy őszinte legyek arra is magasról teszek, hogy hamarosan anyával is szembe kell néznünk mint egy "pár", holott semmi közünk egymáshoz. Egyszerűen csak jó így.

- Összeillünk. - mormogja halkan a hajamba, amitől minden apró kis szőrszálam az égnek  meredezik és lassan végig fut rajtam egy bizsergető, jóleső érzés. Miközben várom, hogy folytassa tenyeremet lassan és gyengéden a mellkasára simítom. - Tökéletesen illeszkedsz a kezeim közé. Apró vagy, de csak annyira, hogy elférj az ölelésemben. - lehunyom a szemem és halkan kuncogok ezen a gondolaton. Talán mégsem akkora seggfej mint azt gondoltam.

Tizedik fejezet - Bizzle rohadtul egy seggfej

Kedves olvasóim!

Az a helyzet, hogy egyre inkább úgy érzem, hogy le kellene zárnom a blogot és komolyabban foglalkozni az írással. Lássuk csak. 11 éves voltam amikor Justin ihletésére megszületett az első fanfictionom. Most közel a 17. életévemhez kezdem azt érezni, hogy kinőttem a fanfictionozásból. Talán az is egy jel, hogy az utóbbi történeteim egyikét sem fejeztem be. 

Nagyjából május óta dolgozom egy sztorin ami egyre inkább körvonalazódik előttem és egyre inkább beleszeretek. Már régebben is agyaltam rajta. Talán a "The Twins" című blogom az egész alapja, de mégis más.

Ennek ellenére ezt a blogot be fogom fejezni. Már egyébként is csak 10 betervezett rész van, plusz egy Epilógus és egy búcsúbeszéd. A másik blogommal még fogalmam sincs, hogy mi lesz hisz két, alapjaiban azonos blogot felesleges lenne írni. Szeretnék tényleg komolyabban rákapcsolni erre az írás témára. Ez az életem mozgató rugója, ha valami bánt ide menekülök, ha boldog vagyok akkor is írok. Majd meglátjuk kedves olvasóim.

Ezen kívül még dolgozni is fogok ha minden jól megy. Az óvodai kötelező, az érettségihez szükséges közmunkám már lejárt, most valószínűleg megyek rendesen dolgozni. Legalább az augusztust végig kellene melóznom. (Megjegyezném, hogy magam miatt. Vannak dolgok az életemben amiket én szeretnék fedezni és nem akarok a szüleimtől pénzt kérni rá. Szerintem ez nem rossz dolog.)

Szóval. Nem tudom, hogy mikor jelentkezem újra. Lehet, hogy holnap, de lehet, hogy csak két hét múlva. Készüljünk fel mindenre!

Köszönöm a sok kommentet és mielőtt elfelejteném!  Köszönöm Horkoló Virslinek a díjat. Mivel nem olvasok blogokat így nem tudom tovább küldeni. (Haha nálam mindig megszakad ez a lánc, sajnálom!) De azért nagyon hálás vagyok érte. Ahogy azért is, hogy vannak olyan napok - még nagyobb öröm, hogy a legtöbb nap ilyen - amikor több mint 100 kedves látogató jár a blogon. Nagyon hálás vagyok érte! Ha másért nem is, hát miattatok befejezem a blogot, hogy egy tisztességes, szép lezárást kapjatok.

Nem szaporítom tovább a szót, már így is lassan több az én monológom mint a fejezet. Jók legyetek!

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Tizedik fejezet - Bizzle rohadtul egy seggfej

Shaw Diamond 

Azt hiszem talán soha nem aludtam még ilyen mélyen és mégis felületesen. Egyáltalán nem mondanám pihentető alvásnak. Pedig már igazán rám férne egy jó kis szunyókálás. Ha ez pedig nem lenne elég akkor arra ébredtem, hogy a telefonom csörög. Felkapom a készüléket az éjjeli szekrényről. Őszintén szólva haragudtam az egész világra. Eszembe sem jutott, hogy haza telefonálok. A kijelzőre pillantok és máris bűntudatom támad.

- Gracie, te jó ég! Ezer éve nem beszéltünk. - trillázom a készülékbe a tőlem telhető legnagyobb lelkesedéssel.

- Hol a jó büdös fenében vagy Shaw Diamond? - éles, pikírt hangjától a vér is megfagy bennem. Szükségem lenne egy kis időre, hogy valami kézzel fogható hazugságot összeeszkábáljak. Valamit amiről nem süt, hogy semmi valóság alapja nincs. 

- Egy pasinál.- csúszik ki a számon, de ezt azonnal meg is bánom. Akkora egy idióta vagyok!

- Egy pasinál akit mindenki csak Bizzlenek ismer? - olyannyira ismerem barátnőmet, hogy mérget mernék rá venni, hogy most megforgatja csodálatos, mély kék szemeit és nagyokat sóhajtva, feladást színlelve dől hátra a kanapén. Valószínűleg most jött el az a pont, hogy teljesen abnormálisnak és reménytelen esetnek gondol.

- Figyelj, Grac. Bizzle nem az a seggfej akinek gondoltam. Őszintén szólva... - keresem a szavakat. Nem értem, hogy miért de azt akarom, hogy a barátnőm jó véleménnyel legyen a helyi rossz fiúról. De ez teljességgel lehetetlen. - Megmentett egy Jeremy nevű fazontól. - és megint itt tatunk. Gondolkodás nélkül beszélek, a szavak csak úgy elhagyják a számat pedig tudnom kellene, hogy ebből mekkora lavina fog elindulni.

- Te pedig egyből belezúgtál mi? 

- Nem, dehogy is. - heves tiltakozásom közepette elkezdem magamra kapkodni a köntösömet. Egyszeriben minden túl szűk ebben a szobába és nem akarok senkinek sem magyarázkodni. Akaratom ellenére tartanak itt, de nem Bizzle hozott ide és nem bánt. Nem érdekel, hogy kinek milyen véleménye van róla Los Angelesben, nekem egyelőre semmit nem ártott. - Mi csak jól kijövünk. Ennyi az egész.

- Az igazság az, hogy anyukád miatt hívtalak. - Gracie hangja még fáradtabb mint a beszélgetésünk elején, ha ez lehetséges. Mind a ketten tudjuk, hogy ez mit jelent. - Ki kellene takarítani a lakást, Shaw.

- Szóval anya a városba jön. - vonom le a nyilvánvaló következtetéseket.

- Méghozzá a hétvégén. Azaz két nap múlva. Mégis mit fogsz neki mondani? "Ó, anya nézd már Ő itt Bizzle a helyi seggfej és az én ágyasom?"

- Nem az ágyasom! - csattanok fel azonnal. Nem hiszem el, hogy felnőtt nőként nem dönthetek én arról, hogy kivel mit csinálok. Húsz éves vagyok, a fenébe is.

- Akkor mid? A barátod? Istenem, Shaw. Csak azt ne mond, hogy összejöttetek! - Gracie könyörgőre fogja a dolgot és szerencséjére meg tudom nyugtatni mert a semmi is túl sok ahhoz képest ami köztünk történt. Konkréten még csak beszélni is alig beszéltünk, néhány alkalmat leszámítva.
- Nem, Gracie. Nem a barátom. - felsóhajtok közben pedig összekötöm magamon a köntösömet. - Igyekszem ott lenni a hétvégén amikor anya ide látogat. Most viszont megyek, reggelizem valamit. Szeretlek Grac, ne görcsölj. - meg sem várom a válaszát, máris leteszem a készüléket. Nem igazán van most humorom semmihez. Hogy őszinte legyek legszívesebben fejjel a falnak mennék. Az utóbbi napokban kicsit sűrű volt ez nekem, minden összejött.
Erőt vettem magamon és megcéloztam a konyhát. Halvány sejtésem sincs róla, hogy hogyan fogom Bizzlenek tálalni, hogy haza óhajtok menni, de nem tarthat itt. Az anyám megőrülne ha nem látna, és azt hiszem a helyi rossz fiú a golyói nélkül ébredne másnap.
- Jó reggelt. - furcsa még most is ez az udvariaskodás azokkal akik akaratom ellenére tartanak egy házban. De ha belegondolok ez a harmadik napom itt, éppen ideje, hogy megszokjam őket. Egyszer sem bántottak. Az egyetlen aki agresszívan lépett fel velem szemben, mára halott.
- Ülj le enni. - éreztem a jelenlétét. A hangja a hátam mögül érkezett, de minden sejtem rá fókuszált. Még ha akarna sem tudna előlem elrejtőzni, egyszerűen megjelenik az a bizsergető érzés a gyomromban amikor a közelemben van, amikor egy légtérben vagyunk.
Nem akartam balhézni vele, pedig legszívesebben a képébe vágnám, hogy akkor eszem amikor nekem jól esik, így csak egyszerűen leültem az asztalhoz ahol jó páran voltak még rajtam kívül. Marat, a szakácsnőt és a pótmamát már ismerem, ő nem lepett meg és a kisfia Dailen sem. Lindsy és Chris szintén nem okoztak meglepetést. Ezzel szemben legalább öt ismeretlen, agyontetovált férfival találtam szembe magamat a nagy étkezőasztalnál.
Csendesen leültem és az üres tányéromra meredtem, illedelmesen vártam amíg Mara elkészül a reggelivel. A többiek kávét ittak, nevetgéltek és beszélgettek. Minden annyira... normális. Ez a jó szó? Igen azt hiszem ez az. Kemény, tetovált embereknek tűnnek, akikkel nem kezdenék ki sem én, és szerintem a legtöbb épeszű Isten teremtménye sem. Most viszont mégis annyira hétköznapiak, és nyugodtak. Leszámítva persze, hogy valószínűleg mindannyiuknak megvan a maga múltja. Bár így belegondolva, kinek nincs? Valamilyen keresztet mindenki cipel. Nem áll jogomban ítélkezni felettük amíg nekem nem ártanak.
- Csendes vagy, Shaw. - Bizzle leül a baloldalamra, én pedig azonnal rákapom a tekintetem. - Semmi csípős megjegyzés? Még csak seggfejnek sem hívsz?
- Nem járok itt fejben. - vallom be egyszerűen egy vállrántás kíséretében - De ettől még seggfej vagy.
- Gondoltam. - végre, először rövid ismeretségünk folyamán megajándékoz egy őszinte, férfias nevetéssel. Nem tudom megállni, hogy ne nyugtázzam a dolgot egy apró mosollyal melyet egyenesen neki célzok. Talán még ki is jöhetünk mi egymással.

Mondanám, hogy a reggeli csendesen telt, de akkor hazudnék. Bizzle és a többiek annyit esznek mint egy hadsereg és közben mindenféle csípős megjegyzéseket tesznek a másikra. Nekem pedig határozottan tetszett ez a fejetlenség, mely egy kis fesztelenséggel párosult. Mindenki oldott és jókedvű volt.
- Segítek. - azonnal felpattanok amikor meglátom, hogy Mara készül leszedni az asztalt.
- Maradj csak.
A szívem hevesebben ver, a pulzusom megemelkedik. Szeretnék mondani valamit, szeretnék tiltakozni, de nem tudok. Ugyanis nem Mara az aki maradásra int. A mellettem ülő gyönyörű rossz fiú, mellesleg nem is akárhogyan. Férfias tenyere finoman a térdemre csúszik,érzem ahogy hüvelykujjával finom köröket ír le a bőrömön. Mindezt úgy, hogy nem néz rám. A "Maradj csak" mondatán kívül nem szakította meg társalgását a vele szemben ülő, kissé kopaszodó férfivel aki ha jól hallottam a Johnny névre hallgat.
- Bizzle. - felé fordulok a testemmel, végre elérem, hogy rám nézzen. Ezzel együtt sajnos az érintése is megszűnik, gyengéden elhúzza a tenyerét. - Segítek Maranak, oké? - próbálom fent tartani vele a szemkontaktus, de ez elég nehéz ugyanis ő nem igazán keresi az én tekintetemet.
- Persze, menj csak. - jön végül a válasza amolyan monoton, robotszerű hangon.
Felállok az asztaltól és a sürgölődő pótmama után megyek. Lehet, hogy Bizzlenek nem tetszik amit csinálok, de akkor sem érdekel. Jól esett az érintése. Még mindig úgy megyek mint aki erős tudatmódosító szerek hatása alatt áll és szerintem a rózsaszín ködtől alig látok valamit, viszont ennek ellenére nekem is vannak önálló döntéseim. Amik vagy tetszenek neki, vagy ugyan nem tetszenek neki de elfogadja. Más variáció nincs. Értem én, hozzá van szokva ahhoz, hogy minden úgy történik ahogy azt ő kigondolja. Csakhogy én nem vagyok az egyik kis ribanca sem az "alkalmazottja". Velem nem viselkedhet úgy ahogy neki tetszik, ehhez pedig jobb ha hozzá szokik.

~ * ~

Kiázott ujjakkal és kissé elfáradva lépkedek fel a lépcsőn úgy egy, másfél óra elteltével. Akad bőven munka ebben a házban és szeretném ha Mara hasznomat venné. Nem akarok nyűg lenni a nyakukon. Tény, hogy nem én választottam, hogy itt leszek, de ha már így alakult akkor legalább ott segítek ahol tudok.

- Shaw. - Lindsy hirtelen jelenik meg előttem, riadt szemekkel néz rám amitől rögtön bekapcsol a védelmező ösztönöm. Kedvelem ezt a szőke kis manót, elég jó személyisége van ahhoz, hogy az ember rövid időn belül megszeresse. - Izé. Nem megyünk le? Társasozzunk! Szólunk Chrisnek is. - összevissza dadog, ami számomra teljesen érthetetlen. Máskor annyira összeszedett, céltudatos lány, hogy ettől már szinte nő lesz.

- Lindsy, mi történt? - összeráncolt szemöldökkel és összefont karokkal vizslatok rá, hátha elmond valamit.

- Nem kellene a szobád felé menned. - lehajtott fejjel, halkan beszél. A mellkasomban hirtelen egy hatalmas gombóc keletkezik. Nem tudom miről lehet szó de sejtem, hogy nem tetszene.

Ennek ellenére elindulok. Ösztönösen visznek a lábaim, a testem pedig merev, elgémberedett. Egyenesen előre, aztán jobbra. Egymás után pakolom a talpaimat, igyekszem nem trappolni.

- Gyere be hozzám. - egy vihorászó női hang. Megtorpanok a folyosó végén még mielőtt jobbra fordulhatnék. Ott állok az "L" alakban és levegőt is alig merek venni. - Kielégítenélek.

- Rám férne. - Bizzle. Már azelőtt tudtam, hogy ő lesz a női hang párja, mielőtt még meghallottam volna. Nem értem magamat. Olyan mintha gyomorszájon vágtak volna. Az agyamban ezer fura gondolat keveredik és mind hozzá vezet vissza. Tudom, hogy nem kellene ezt éreznem és jogom sincs hozzá. De rohadtul féltékeny vagyok és Bizzle rohadtul egy seggfej.