14. fejezet - Viszlát bébi

Helló mindenki! :)

Szóval akkor hol is kezdjem? Úgy gondoltam, hogy még az előtt írnom kéne egy újabb részt - ami hosszabb lett mint az előző, de még így sem az igazi - mielőtt elkezdek dolgozni. Hétfőtől dolgozni fogok és fogalmam sincs, hogy mikor jelentkezem újra. Lehet, hogy már csak szeptemberben, amitől esküszöm a sírás kerülget. Úgy elment a nyár, hogy észre sem vettem és máris mehetek vissza az iskolapadba. 

A részről annyit, hogy én imádtam írni. Szeretem az ilyen fejezeteket. Szerintem ilyenekkel lehet a leginkább kifejezni az érzéseket, ilyenkor formálódnak a leginkább a karakterek. A legjobb az egészben, hogy egy ilyen stílusú részecskénél nincsenek egy hullámhosszon a szereplők és ez érdekessé teszi az írást. Legalábbis számomra. 

Köszönöm szépen a kilenc kommentet. Válaszolnom kellett volna rájuk, mert tényleg, de egyszerűen nincs időm. Ennek ellenére tényleg elolvastam mindet. Az utolsó kommentelő Keyla különösen nagy hatással volt az érzéseimre. Szerintem nekem már ennyi is elég lett volna " kedvenc blog, kedvenc író, kedvenc rész" ahhoz, hogy teljesen elérzékenyüljek, de Keyla nem állt meg itt. Elmondta,hogy miattam kedvelte meg Justint mert előtte nem volt a szíve csücske. Ilyenkor szavak nincsenek arra amit érzek. Hálás vagyok azért, hogy vagytok nekem! :')

Ami még mindig fantasztikus, hogy még csak két résszel korábban léptük át a 10 ezer oldalmegjelenítést most máris itt van a 13 ezer. Köszönöm szépen, hogy ennyien érdeklődtünk irántam és a bébim ( blog ) iránt. Nem nyúzlak tovább titeket. 

Kellemes olvasást! 7 komment a minimum! 

xoxo HeartBreaker

14. fejezet - Viszlát bébi

Shaw Diamond

- Ma van a nagy nap? - Jeremy mosolygós arca jelenik meg a konyhában. Mind a hárman - igen, Justin is aki az éjszakát velem egy ágyban töltötte de úri emberhez méltóan külön takaró alatt - felé kapjuk a fejünk, kérdően fixírozzuk. 

- Neked hogy van energiád mosolyogni, amikor Tessa ide jön? - Gracie nyűgösen kenegeti a kiflijét. Én pedig inkább elmerülten kavarom tovább a kávémat. Igen, anyám egy kibírhatatlan nőszemély. Nagyon szeretem, ő is nagyon szeret engem de ettől még kibírhatatlan. Az élő fába is bele tud kötni, ha olyanja van. 

- Én kedvelem. - félre nyelve köhögök ezen a kijelentésen. Anyámat nem szokták a korombeliek "kedvelni". Mindenki óvakodik tőle, jobb a békesség. - Na jó, talán csak azt kedvelem, hogy Shawt kedveli és milliomos. 

- Mondtam már Jeremy, hogy nem vetetek anyával új kanapét. - fintorgó arcomat a kávéscsészém mögé rejtem és belekortyolok a gőzölgő italba. Érzem ahogy lassan megnyugszom. Nem drogok, füvezek sőt még cigizni sem szoktam, de a kávé az nagy függőség nálam.

- De most miért? Csettintesz és megveszi mert úgy gondolja, hogy ez egy putri. - vigyorogva levetődik barátnője mellé aki puszival köszönti mire Jeremy összeborzolja a haját és kuncogva magához öleli. Édes és idilli kép. Talán örökké irigykedhetek majd erre. - Na már Shaw. Költözhetnénk egy menő kecóba is, de azért azt nem kérem tőled. Csak egy új kanapét. Tudod a focinézős estékhez. 

- A focinézős estéken szerintem tökéletesen el tudod mereszteni a segged az öreg, bordó kanapénkon is. - jelentem ki szikla szilárdan. Magam elé veszem a mai újságot amit barátnőm már egyszer átnyálazott és ráérősen lapozgatni kezdem. Van még két órám addig míg anya landol a reptéren. Bőven ráérek.

- Mi a gond, Justin? - próbálok úgy tenni mintha nem hallanám Gracie és Bizzle párbeszédét, de az Istenit hiszen köztük ülök, persze, hogy hallom. 

- Milyen gond lenne? - Justin szokásosan hanyag féloldalas mosollyal beszél. Lehengerlő. Biztos vagyok benne, ha Jeremy nem lenne a képben akkor Graci is oda lenne érte. - Süt a nap, csipognak a madarak a szoba aranyfényben úszik. Nincs semmi gond. - kuncog és egyszer csak megérzem férfias tenyerét a combomon is. Finoman simogatni kezd, enyhén feltűrve a selyemanyagú köntösömet. Egyre nehezebben megy a koncentrálás, már azt sem tudom, hogy mit olvasok. Egyáltalán olvasom én ezt az újságot? - Ráadásul itt van az én gyönyörű barátnőm is. - váratlanul egy puha, férfi ajkat érzek az arcomon. Automatikusan elmosolyodom felé fordítom vörösödő arcomat, tenyeremet pedig az arcára simítom. Teljesen természetes, magától értetődő minden mozdulatunk.

- Nincs gond. - suttogom az ajkaiba. Tekintetem lassan felcsúszik az övére, hogy összefonódhassanak. Gond van. Tisztán látom a szemében, hogy van valami. Szomorúnak, távolinak és magányosnak látom. A barátaimat át tudja verni, de engem nem. Túl csöndes volt egész reggel, sőt ha belegondolok akkor már este is csöndes volt. Meg sem próbált közeledni az ágyban pedig előtte csókolt meg. Ez nem vall Bizzlere.

- Jól van gerlicéink nekünk készülődnünk kell. - Jeremy mosolyogva felrángatja bamba arcú barátnőjét aki esetlenül követi a szobába. Fejcsóválva nézek utánuk. 

- Ránk maradt a mosogatás. - jegyzem meg mellékesen. - Eszel még vagy elkezdhetek pakolni?

- Kösz, már jól laktam. - hátra veti magát a széken és - mint úgy egész reggel - a telefonja már a kezében is van. Nem tehetek róla, azonnal felmegy bennem a pumpa. Fortyogva otthagyom és elkezdek rendet rakni. Csessze meg, nem tudom mi a franc baja van. Megcsókolt - na de még hogy ?! - aztán meg így viselkedik. Esküszöm az összes pasi idióta.

- Figyelj Shaw. - beáll a konyha pulthoz de a tekintete még mindig a telefonon van. Mit ne mondjak, igazán illedelmes viselkedés. Gratulálok, ez is csak ő lehet. - Van egy kis dolgom. Majd jövök.

Feltápászkodok a mosogatógéptől melybe az imént kezdtem el bepakolni. Nagyra nyílt szemekkel pislogok felé. Kedvem lenne toporzékolni és hisztizni. Megígérte - őszintén szólva ő akarta - , hogy itt lesz mellettem amikor anya megjön. Eddig rohadtul tapizott, bámult sőt még az ajkaimra is rávetette magát most meg közli, hogy majd jön? Felém ez nem járja, nagyon nem. 

Némán figyelem ahogy visszamegy a hálószobámba, valószínűleg öltözni. Úgy döntök nem fogok kiakadni. Hagyom, hogy kisétáljon az ajtón. De ha most itt hagy akkor nem kell többet visszajönnie. Azt hiszem ezzel a kis momentummal vége is a mi el nem kezdett románcunknak. Románc? Miket beszélek? Egy buta kis csók volt én meg már azt hittem több is lesz. A fenéket. Valószínűleg most megy és hempereg egyet Yovannaval vagy valamelyik másikkal a háreméből. Századiknak viszont nem fogok beállni a sok hülye nő közé aki az ő kegyeit lesi.

Annak ellenére, hogy semmi eget rengető dolog nem történt közöttünk mégis érzem, hogy ellepnek a gondolatok a továbblépés csontig hatoló fájdalmával együtt. A mellkasom nehezen emelkedik és süllyed, az oxigén is másképpen jut a testembe. Kalapál a szívem, szinte kitörni készül belőlem de előtte még facsarodik egyet a bőröm alatt, hogy biztosan rám csöpögjön minden átkozott sava mely lemarja lelkemről a zománcot.

- Hányra jön anyukád? - Justin a semmiből jelenik meg mellettem. Jól gondoltam. Átöltözött egy laza, utcai ruhába. Ha éppen nem utálnám ennyire most biztosan beleszeretnék.

- Nem mindegy? Menj, csináld a dolgod! - ingerülten az ajtó felé intek. Velem nem fogja ezt csinálni. 

- Mi a fasz bajod van? - összeráncolja a szemöldökét, kezét pedig mellkasán fonja egybe. - Nem értelek Shaw. Annyit mondtam, hogy dolgom van. Mit gondoltál , ráérek egész nap játszani ezt az idióta pasi szerepet a még idiótább barátaidnak? - flegma stílusától egy pillanatra elfelejtem, hogy hiányozna ha csak így itt hagyna, ellenben a düh az nagyon is eszembe jut.

- Cseszd meg Bieber és takarodj! -  hangom jó pár fokkal hangosabb. - Nem kell a segítséged. Nincs rád szükségem. - ordítom a képébe Ő pedig merev arccal bólint egyet.

- Tudom. - teljesen nyugodtan beszél. De mitől is borulna ki? Egy hidegvérű gyilkos. Volt ideje megtanulni kontrollálni magát. 

- Menj el. Tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna oké? - meglepő módon nem lepik el a könnyek szememet, nem rázkódom a visszafojtott sírástól de még csak idegrohamot sem kapok. Egyszerűen csak állok vele szembe és ellentmondást nem tűrően kérem, hogy távozzon. Olyan mintha a testem nem is az enyém lenne. Belül fáj a gondolat, de kívül nem fogom ezt mutatni. Nincs az az Isten, hogy én még egyszer depressziós legyek egy férfiért.

- De hát semmi nem is történt. - arcára bunkó, önelégült vigyor ül ki. - Legalábbis nekem semmit nem jelentett, ahogy Te sem. - feltartott kézzel hátrálni kezd én pedig döbbenten pislogok felé. Belém döfte a legnagyobb kést amivel rendelkezett. Elvérezhetnék, de nem lehet. Nem hagyhatom.

- Egy önelégült seggfej vagy. - megforgatom szemeimet és igyekszem nem hagyni, hogy rést üssön acél erős páncélomat. - Ha azt hiszed magamra veszem a beteges játékot amit űzöl , akkor nagyon tévedsz. Most pedig takarodj a házamból. 

- Viszlát bébi. 

Ennyi. Ezzel a mondattal Justin már ki is sétál az ajtómon. Erősen markolom a pultot, próbálok nem elszédülni. Minden annyira gyorsan történt. Az egyik pillanatban még mosolygunk és úgy érzem a világ tökéletes, a másikban pedig már kisemmizve állok. Ezért nem szabad, hogy az érzések irányítsanak minket. Már senki nem olyan amilyennek mutatja magát, a rossz fiúk valójában nem jó fiúk, a kurvák valójában nem hercegnők és Los Angeles valójában nem az álmok városa. Soha, senki nem fog megváltozni a mi két, szép szemünkért. Kár is álmokba ringatnunk magunkat mert akkor ez lesz a vége. Amíg mi reménykedünk, hogy majd az illető lassan levedlik előttünk valós alakjára addig az időzített bomba ketyeg. Aztán robban. Ő nem változott, nekünk pedig csak a sebeink maradtak, amiket talán egész életünkön át nyalogathatunk.