12. fejezet - Barátok

Sziasztok drágák!

Wow! ( és akkor újra a hatás kedvéért ) Wooooow! Na jó, leállítom magam. Nagyon, nagyon, nagyon és még annál is jobban köszönöm nektek a rengeteg pozitív visszajelzést. A blog kicsin kis történelmében valaha volt legtöbb kommentet szedtétek össze. 15 kedves, nem félszavas hozzászólást kaptam, plusz két feliratkozót, ismételten egy díjat. És igen. Nem egy kommentben olvastam, hogy ez a kedvenc blogotok. Ti vagytok a legjobbak! <3

Nem szeretnék sokat mondani a mostani részről. Szerintem aranyos, mondhatni esemény dús kis rész lett. Kivételesen a hosszúsága is egész jó lett. Legalább is remélem, hogy Ti is meglesztek vele elégedve. Próbáltam minél hamarabb elkészülni, de eléggé összejöttek itthon a dolgok, és azt sem akartam, hogy összecsapott legyen.

A következő részt már nagyon várom. Szerintem nektek is nagyon tetszeni fog. Ez is elég sok mindent tartogat és érzelmek is vannak benne bőven, de a következő rész az a best lesz, higgyétek el. (Na jó, befejezem a saját sztorim spoilerezését. ) Lent még lesz egy kis "köszöneféle" egy újabb nagy dologért. Legyetek rosszak és élvezzétek a nyár utolsó hónapját, hiszen a jövőhéttől augusztus. :|

Apropó. REKLÁM! következik. Nagyon örülnék ha benéznétek a másik oldalamra is. Ez nem blogos oldal, csak egy kis rajongás, ismételten. Szóval. Néhány hónapja működtetem és most szerettem meg annyira, hogy közzé szeretném tenni. Nézzétek meg Magyarország első igazán működőképes Madison Beer rajongói oldalát: www.madison-beer.gportal.hu 

Köszönöm nektek, ha legalább egy kis időt szántok oda is. Sokat jelentene nekem, még nem igazán indult be a lap, de nagyon sok munkám van benne. Na tényleg nem kotyogok már tovább.

Ui: Ne haragudjatok, hogy nem válaszoltam a kommentekre, de ezekre már fogok. Egyszerűen csak tényleg sok minden összejött és inkább írtam, hogy minél hamarabb elkészüljek vele. 

Ismételten 7 komment után várható a következő rész!

xoxo HeartBreaker

12. fejezet - Barátok

Shaw Diamond

Nagyjából öt óra lehet, de odakint már halványan sötétség dereng. Éppen Bizzle szobájában járok körbe. Végig nézem a falakat melyeken képek milliói virítanak. Nem viccelek. Az egész szobáját beborítják a kisebb, nagyobb képek. Minden kép valami történést tükröz, mindnek van mondanivalója.

- Komolyan minden kép saját? Mármint vagy te csináltad vagy rólad készült? - kérdezem meghökkenve amikor századjára is megnézem őket.

- Igen. -bólint egy aprót.- Tudod, félek, hogy felejteni fogok. Nem akarom elfelejteni az emlékeimet. Szóval amikor tehetem megörökítem azt ami történt. - vállat ránt és mintha még egy apró kis pír is megjelenne az arcán. Ki gondolta volna, hogy egyszer ilyesmit fogok látni, pont tőle?

- Ez nagyon klassz dolog. - elismerően bólintok. Nem tehetek róla de a szemem megakad egy gyönyörű lányon. Szőkésbarna haja lágyan libeg a szélben, a fejét hátravetve kacag valamin. Az arca hibátlan, még az apró kis szépség pötty is ott van az ajka felett, amiért iszonyatosan irigy vagyok rá. Minden tökéletessége mellett a mosolya tetszik a leginkább. Önfeledten nevet és süt róla a boldogság amitől ellenállhatatlan.Talán még soha nem láttam ilyen szép lányt. 

- Szép lány igaz? - hirtelen összerezzenek Bizzle hangjától. Annak ellenére, hogy nem volt ellenséges a hangja én mégis úgy érzem magam mint akit rajta kaptak. Bár ha jobban belegondolok, akkor rajta is kaptak.Nem szép dolog valakinek ennyire az emlékeibe mászni. - Illetve csak volt. - halkan felsóhajt miközben visszafordul a ruhákhoz amiket gondosan betesz a bőröndbe.

- Mi az, hogy csak volt? - ismét egy felelőtlen, túl messzire menő kérdés. Természetesen tőlem. Ki más lenne ekkora idióta?

- Meghalt, Shaw. - nem fordul meg de még így is látom, hogy minden izma beleremeg a válaszba. Nagyot nyel, egy pillanatra felpillant a plafonra. Őrlődik. - Amynek hívták. - folytatja olyan halkan, hogy az szinte már suttogás. - Szar ez a világ amiben Mi mozgunk. A fényeken és a csillogáson át, szar. Kibaszottul. Sok embert láttam már meghalni. Olyanokat is akiket szerettem. Akármilyen nehéz is rólam elképzelni.

Egy pillanatra nem tudom, hogy mit mondjak. Túl sok információ és túl sok párhuzam telepszik rám. Párhuzamok a saját életemmel. Tudom milyen nehéz a gyásszal szembeni küzdelem. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem egyszerű belőle kiszállni. Talán teljes egészében soha nem is lehet. Mert ahhoz túl sok erő kellene ami egy lelkileg összetört embernek sajnos nincs. Tovább léphetünk a szilánkokon, átsétálhatunk a fájdalmon, tehetünk úgy mintha még soha sem égettek volna minket meg. Tehetünk egy ideig úgy mint egy érzékileg eltompult zombi. Majd később hagyhatjuk, hogy valaki újjá élesszen bennünk mindent. De felejteni nem tudunk. Soha nem felejtjük el azt a keserű, szorító érzést ami a neve hallatán keletkezett bennünk és a könnyeket sem amik minden éjszaka végig szelték arcunk törékeny vonalát.

- Tudom miről beszélsz. - nyögöm ki végül. Tudom, hogy ez nem segít neki sem és nekem sem. Ettől függetlenül akkor is egy kisebb megkönnyebbülés önt el.

- Pedig nem lenne szabad tudnod. - mormogja halkan. - Nem kellene. Nem érdemled meg. Én még csak-csak. Tettem már annyi borzalmas dolgot, hogy lehetek szálka a világmindenség szemében. Talán a büntetést is megérdemlem, de Te nem.

Yovanna

Éppen szólásra nyitom a számat amikor kicsapódik az ajtó és egy nem éppen bájos szépség tipeg be rajta. Nem azt mondom, hogy csúnya, mert akkor hazudnék. Nagyon is szép. Csak nincs meg benne az az erkölcsi tartás amitől nőnek tekintek valakit.

- Te meg mit csinálsz itt? - értetlenül mered rám, homlokán apró redők keletkeznek. Nem ismerem, de abban biztos vagyok, hogy nem fogunk jól kijönni. 

- Mit szeretnél Yovanna? - Bizzle megfordul, kérdően felvonja a szemöldökét. A lány csak egyik lábáról a másikra áll, nem mond semmit. - Kérdeztelek. - teszi hozzá Bizzle ingerülten.

- Miatta nem alszol ma nálam?! - fakad ki végül. Istenem! Mibe keveredtem ismételten, önhibámon kívül? 

- Igen, miatta. Megyünk bemutat az anyósomnak. - gúnyosan vigyorog, kezeit összefonja a mellkasa előtt. Van egy olyan sejtésem, hogy valami mélyen gyökerező "párbajba" csöppentem most bele. A feszültséget ami a szobára telepedett szinte késsel lehetne vágni. Arról nem is beszélek, hogy Yovanna minden egyes pillantása ami rám esik utálattal teli és megvető. Nem mintha ártottam volna neki, ismétlem nem is ismerem. Most látom először. Bár a hangja ismerős. Van egy olyan sejtésem, hogy Ő a folyosós lány.

- Tudod mit Bieber? - sipákolja ingerülten. - Majd amikor nem lesz itt a kis csitrid, akkor se keress! -  ezzel lezártnak tekinti a vitát hisz amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is. Döbbenten pislogok körbe, próbálom elkapni Bizzle tekintetét és amikor sikerül valami olyasmi történik amire nem számítottam. Hirtelen mind a kettőnkből kibuggyan a nevetés. Kacagunk, mintha csak az évszázad legjobb poénját sütötte volna el valaki. Most őszintén. Egy ilyen kirohanáson mit kellene tennünk? Sírni? Még csak az kéne. Ez a kétfilléres nőszemély nem érdemli meg a könnyeinket.

~ * ~

- Fáradt vagy? - kérdezi a mellettem ülő, gyönyörű teremtés, a tipikus rossz fiú akinek glóriával kellett volna születni hiszen földöntúli látványt nyújt. Én komolyan próbálkozom ébren maradni, tudom, hogy hosszú az út vissza Los Angeles szívébe, nem lenne szabad egyedül hagynom szegényt, de egyszerűen túl nehéznek érzem a szemeimet és folyamatosan csukódnak le.

- Egy kicsit. - vallom be két ásítás között bóbiskolva. - De nyugi, ébren maradok, Justin.

- Másodjára hívsz így. - álmos szemeim nagyra nyílnak és legszívesebben a számra csapnék. - Hol hallottad a nevemet? Azt hittem csak a Bizzlet ismered.

- Izé... Chris egyszer így hívott téged és megjegyeztem. Nem akartalak ezen a néven szólítani, gondolom nem szereted ha mindenki a beceneveden hív. - mentegetőzve kapálózok össze-vissza, bár tudom, hogy már sehogy sem fogok tudni kikeveredni ebből a slamasztikából. Ismételten magamnak köszönhetően kerültem ebbe bele.

- Nem, dehogy is. - mosolyodik el halványan. - Szeretem, csak valahogy a Bizzle olyan macsósabb, tudod. - az apró mosoly ami az előbb keletkezett, most vigyorrá alakul át, amint nekem halkan kuncognom kell.- Akartam is már mondani, hogy ha anyukáddal találkozunk akkor Justin Bieber a nevem, nem Bizzle a helyi maffia főnök. - úgy mondja ezt ki, mintha természetes lenne. A legfurcsább ellenben akkor is az, hogy én magam sem lepődök meg a kifejezésén. Nem hallottam még ilyen nyíltan kimondani, de már korábban is tudtam, hogy így van.

- Szóval hívhatlak Jujunak? - húzom tovább a húrokat vigyorogva.

- Csak ha ketten vagyunk, mások előtt maximum Justin, de inkább Bizzle. Nem törhetjük meg a macsó imadzsemet, bébi. - kacsintva rám pillant, de csak egy másodpercig, azonnal vissza is fordul, hogy az útra tudjon koncentrálni. - Fantasztikus. - sóhajt fel.

- Ó, ne már! - nyögve dőlök én is az ülésembe, teljesen belepréselődve figyelem a szélvédőn megjelenő apró kis cseppeket. - Remélem a mélygarázsba akarsz állni mert nincs kedvem teljesen elázni. - szigorúan ránézek, hogy érezze komolyan mondom.

- Mert szerinted nekem kedvem van csurom vizesnek lenni? - már nem igazán látom a sötétben, de sejtem, hogy most megforgatja csokoládé színű szemeit.

- Azt. - vágom rá, mintha ez normális lenne.

- Ezek a nők. - fáradtan felsóhajt én pedig nyertnek tekintem a csatát és mosolyogva lehunyom a szememet. Aludnom kell mielőtt újra találkozom a barátaimmal. Legalább egy keveset.

~ * ~

- Figyelj Justin. A barátaim egy kicsit... furcsák, azt hiszem. Nem bolondok vagy ilyesmi. Csak egy kicsit mások. - magyarázom miközben a lifttel haladunk a legfelső emeltre. - Szeretem őket, de kérlek ne ijedj majd meg tőlük azonnal.

- Shaw. Hidd el nekem, hogy láttam már furcsa dolgokat. Gyere ide. - a lift szűk kis terében finoman közeledni kezd felém és alig észrevehetően a falnak préselődünk. Szaggatottan veszem a levegőt, teste teljesen felhevíti az enyémet, hőhullámok futnak végig rajtam. Újra előtör belőlem az a bizsergető érzés. - Te reszketsz. - aggódva a homlokomra simítja férfias tenyerét. - Nem vagy lázas.

- Mondtam, hogy a mélygarázsba menjünk. - motyogom fülig vörösödve. - Biztos az miatt, hogy szakad kint az eső.

- Csepereg és nem is volt nyitva a mélygarázs. - javít ki halvány mosollyal az arcán. Homlokomon pihenő kezét lecsúsztatja, finoman végig simít az arcomon. Hüvelykujja külön utakra tér. Óvatosan, szinte félve járja be ajkam peremét. Lehunyom a szemem és csak élvezem ezt az apró kis pillanatot amit nekem ad.

- Szakad. És a Te hibád, hogy ilyen későn értünk ide. - tromfolok rá makacsul. Nevetve rázza a fejét és hátra lép, bennem pedig egy hiányérzet alakul ki. Újra beleremegek, de ezúttal már nem jó a dolog. Az előző hevesség után, most szinte megfagyok.

- Istenem Shaw, hát élsz? - Jeremy hatalmas kezeibe von amint felértünk és kinyitottam az ajtót, és én nem is ellenzek. Örömmel passzírozom magam az ölelésébe. Jó érzés újra érezni az illatát és a védelmező szeretetét. - Jó újra látni, törpe. - apró puszit nyom a fejem búbjára.

- Engedj már oda engem is. - nyafog Gracie a háta mögül. Jeremy elenged és én újabb, szorító, de sokkal törékenyebb kezek között találom magam. Halkan felnyögök és én is átkarolom. Ilyenkor érzem meg, hogy mennyire is hiányzott. Őszintén fantasztikus ismételten azoknak a köreiben lenni akik már annyi mindent megtettek értem. - Ne csinálj ilyet még egyszer, világos? - mondja fenyegető hangnemben amint elenged.

- Világos. - suttogom halkan és igyekszem, hogy ne bőgjem el magam.

- Azt hiszem, ez az én hibám. - szegény Justinról teljesen megfeledkeztem. Mosolyogva előre lép, kezet ráz Jeremyvel aki jókedvűen nyugtázza, hogy végre egy másik férfi lény is lesz a lakásban.

- Jeremy, Ő Justin Bieber a...- egy pillanatra megállok, nyelvemen akad a szó. Soha nem gondoltam még rá úgy mint a pasimra. Tény,hogy nagyon vonzódom hozzá, ezt már le sem tudnám tagadni, de ennek ellenére akkor sem mondtam ezt még ki, még magamban sem. - barátom. - motyogom halkan, még ízlelgetnem kell ezt a szót.- Justin Ő pedig Jeremy Clark, a nem létező bátyám helyett is bátyám. Az a nyúlánk, magas lány pedig a barátnőm, Gracie alias Mrs. Clark, de vele már beszéltél.

- Nem vagyok Mrs. Clark.- puffog Gracie és mint a jól nevelt, érett húszon évesek, nemes egyszerűséggel rám nyújtja a nyelvét.

- Örülök, hogy találkozhatom veletek. - mosolyog Justin majd velem együtt beljebb lép a lakásba. Érzem ahogy kockás, tökéletesen kidolgozott teste finoman a hátamnak simul. - Nem is olyan vészesek. - forró, mentolos leheletét a fülem mellett érzem, amitől azonnal görcsben áll a gyomrom, a lábaim pedig elgyengülnek.

- Még semmit nem láttál. Csak most kezdődik a hétvége. - figyelmeztetem mosolyogva Ő pedig óvatosan a derekamra simítja a tenyerét és úgy érzem a világ tökéletes.

~ * ~

Párápárááááá:

 

KÖSZÖNÖM! <3  a több mind 10.000 látogatót!

11. fejezet - Haza megyek

 Sziasztok drágák!

Hú. Mivel kezdjem? Üdv újra itt! Igen, egész hamar sikerült jelentkeznem nektek valami részfélével. Bár őszinte leszek, nem ez lett a leghosszabb rész, de nézzétek ezt most el nekem. (Sunyiban megjegyzem itt, hogy ugyan nem a leghosszabb, de szerintem nektek ez fog eddig a legjobban tetszeni ;) ) A másik amiről szerettem volna írni, hogy haladok azzal is amiről az előző bejegyzésben írtam. Már kész a prológus és az első fejezet. Szóval lassan, komótosan de haladok előre azzal is.

És akkor a kommentek. Eltűntetek? Az előző részhez képest sokkal kevesebb jött. Maradjunk annyiban, hogy minimum HÉT  azaz 7 komment kell ahhoz, hogy én neki kezdjek a következő résznek. Tudom, hogy megtudjátok csinálni, összehoztatok ennél már többet is. Szóval hajrá, nekem is szükségem van a visszajelzésekre. 

Még valami. Pörög a számláló gyerekek! Hihetetlen. Naponta több mint 100 ember fordul meg a blogon úgy, hogy nincs is fent új rész. Ez számomra elképesztő. Nagyon hálás vagyok érte! Esküszöm, hogy ti vagytok a legjobbak! <3

Egyetlen utolsó gondolat és befogom a számat. Nagyon jól esik és szintén pozitív visszajelzésnek veszem, hogy sokan kerestek meg facebookon is, hogy mennyire tetszik nektek a blogom és, hogy - egy ilyen levelet pont ma kaptam - többször is elolvastátok már az elejétől a végéig. KÖSZÖNÖM ezt is! Apropó. Egy utolsó, utolsó dolog és csöndet teremtek, most már komolyan. Szintén szívmelengető érzés volt, hogy kommentben elég sokan megemlítettétek, hogy nem örülnétek a blog bezárásának, de sok siker kívántok a könyvhöz. Köszönöm ezt is, drágáim! <3 :)

Kellemes olvasást! 

xoxo HeartBreaker

11. Fejezet - Haza megyek

Shaw Diamond

Sietősen szedem a lábaimat. Az agyamban ezer őrült gondolat kergeti egymást. Őszintén megmondva nem is tudom, hogy miért vagyok kiborulva. Talán mert ... nem. Nem, arról szó sincs. Én a józan ész megtestesítője soha nem szeretnék bele egy akkora - lássuk be, mondjuk ki úgy ahogy van - rohadékba. Mert Bizzle az. Egy Istenverte teremtés, akinek soha nem tudsz a kedvében járni, egy hangulatingadozásokkal küzdő, instabil személy. Ennek a tetejébe most még kiderül az is, bár nem mintha nem lett volna eddig is világos , hogy egy igazi szoknyapecér.

Amint beérek a szobába máris kattog az agyam, hogy mi legyen. Nincs mire várnom. Eddig sem volt. Már régen a sarkamra kellett volna állnom ahelyett, hogy ezeket a csipkés hacukákat hordom és elhiszem, hogy fogva tartanak. Az igazság az, hogy semmit nem tettem azért, hogy elmenjek innen. Talán az én hibám, talán nem. Talán miatta maradtam, azt hiszem bíztam valamiben, vártam valamit. De az a valami nem fog eljönni.

A szekrényhez lépve valami egyszerűt keresek. Valamit amiben leléphetek innen. Nem tartanak fogva hiszen még a mobilom is nálam van. Annyira idióta vagyok. Egyik lábamról a másikra állva toporgok egy helyben. Döntenem kéne már. Ujjam le-fel járnak az ismeretlen textileken, mind annyira más mint amit én hordanék, egyik sem az én stílusom.

- Mit keresel? - a hangjától végig fut a hideg a hátamon, jól esően beleborzongok. Erőt kell vennem magamon. Mélyen beszívom a levegőt, mintha csak attól tartanék, hogy el fog fogyni. Nehezen, szinte robotszerűen megfordulok és egyenesen szembe nézek vele.

- Haza megyek. - jelentem ki nemes egyszerűséggel.

-Hogy mi? - arca azonnal értetlenségbe burkolózik. Kezeivel idegesen a hajába túr, közelebb lép hozzám én pedig mintha csak egy ellentétes pólusú mágnes lennék, automatikusan hátrálok ameddig csak tudok. - Nem mehetsz el. - figyelem ahogy az egyik keze eltűnik a zsebében míg, a másik lecsúszik a hajából, finoman a tarkóján pihen meg. Egymással szemben, farkasszemet nézve állunk. Ő sem tágít és én sem.

- Nézd Justin, minden jogom megvan, hogy haza menjek. - széttárom karjaimat. - Ez itt mind, a Tiéd. A Te házad, a Te életed. De nem az enyém. Még csak nem is ismerjük egymást. Ráadásul Én nem tartozom a tulajdonodba. Lehet, hogy az embereidnek dirigálhatsz, de nekem nem.

- Ki mondta, hogy dirigálni szeretnék neked? - szemöldöke a homlokáig szalad, amire az enyém is automatikusan feljebb csúszik néhány minimétert. 

Elfordulok tőle és próbálok lenyugodni. Nem könnyű ez így. Sőt. Remeg a kezem a visszafojtott dühtől és kedvem lenne törni, zúzni. Nem mintha idegbeteg hírében állnék, de vannak pillanatok az embernél amikor egyszerűen már nem bírja tovább a dolgokat. Azt hiszem nálam ez pont egy ilyen pillanat. Nem is értem, hogy lehet valaki ennyire önző és beképzelt, hogy nem veszi észre a fától az erdőt. Komolyan semmivel nem törődik, csak magával, azzal, hogy neki mi a jó?

A hatalmas, kastélyba illő ágyon rezegni kezd a telefonom. Nem is emlékszem, hogy mikor tettem oda. A rezgést a halk, alapértelmezett csengőhang követi. Odafordulok, hogy felvegyem, viszont nem gondoltam , hogy lesznek ellenfeleim. Nem csak nekem jutott eszembe felvenni. Igyekszem én megkaparintani a lármázó készüléket, de hiába. Túl későn kapcsoltam. Mire odaérnék, Bizzle már a kezében tartja.

- Gracie? Az meg ki a...

- Ne folytasd! - emelem rá fenyegetően mutatóujjamat. - Inkább add ide, szeretnék vele beszélni. - igyekszem elvenni tőle becses tulajdonomat, nem sok sikerrel. Jóval kisebb vagyok nála, egy egyszerű mozdulat és már ki is cselezett. Még csak meg sem erőlteti magát.

- Én is. - vigyorog ördögien és mire egyet pislognék ő már cselekszik is. - Helló, Gracie. Ne haragudj, de Shaw nincs telefonközelben.- mézédes hangon, szinte trillázva szól a telefonba.

- Édes Istenem. - egyre inkább vöröslő arcomat a tenyerembe temetem. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg. Grac totál ki lesz akadva. De miért is rágódom éppen ezen? Én is totál ki vagyok akadva!

- Ó, igen Gracie. Már készülődünk. - a többesszám hallatán azonnal felkapom a fejem, szemeim óriási méretet öltenek. Döbbenten figyelem, hogy mit is műve éppen. - Mrs. Diamondot már mi is nagyon várjuk. Mi? Hogy már holnap érkezik? - ez még számomra is új infó. Ha Bizzle nem velem művelné ezt az egészet akkor még jót is mosolyognék rajta. De így inkább csak az egyre növekvő haragot érzem. - Akkor még ma hazaviszem Shawt és holnap elmegyünk érte együtt. Viszlát, Gracie.

- Ez meg mégis mi a fene volt?! - azonnal támadni kezdem. Előre lépek és erősen mellkason taszítom. "Erősen", vagyis szerintem erősen, ellenben Ő ezt meg sem érzi. Ráadásul még van képe az egészet végig vigyorogni. A szeme sem rebben.

- Csak lebeszéltem, hogy bemutatod az édesanyádnak az új barátodat. Alias engem. - érzem ahogy a vér is kihűl bennem, az arcom szerintem falfehérre sápadt. - Shaw, látnod kellene magad. - a nevetése távolinak és idegennek tűnik. A külvilág egy pillanatra beszűkül és csak a fülem zúgását hallom, mintha kikapcsoltam volna.

- Én... nem értem. - mereven bámulok rá, a hangom még nekem is távolinak tűnik. - Mégis miért tetted? - összezavarodottan állok ott előtte, nem vagyok képes semerre sem mozdulni. Azt hiszem nem is szeretnék. Hirtelen gyengének érzem magam még ahhoz is, hogy a szoba egyik feléből a másikban menjek és mindemellett válaszokra van szükségem.

- Mert nem akarom, hogy elmenj. - egyszerű, mégis sokat rejtő válasz.

Vannak az emberéletében olyan pillanatok amiket nem tud hova tenni. Tulajdonképpen minden a jelenre, a pillanatokra épül és a reakcióra. Ez is egy pillanat, egy olyan pillanat amire minden lány vágyik. Titkon legbelül reméli, hogy egyszer eljön az a valaki és magával hozza az Ő pillanatát.  A pillanatot amely képes lángra lobbantani még a legjegesebb szíveket is és képes mélykék, szeretettel teli, barátságos óceánná változtatni a legridegebb, törékeny, szinte tükörre emlékeztető lelkeket. 

Aztán magával ragad. Belezuhansz a pillanat okozta porfelhőbe. Gyorsan és elsöprően jön, te pedig nem vagy képes ellene semmit sem tenni. Nem tudsz ellenkezni, ezek ellen nincs egyetlen ember alkotta fegyver, ami oltalmat adna. Sem fizikai, sem szellemi fegyver nem létezik.

- Tudom, hülye kifogás. - Bizzle közelebb lép hozzám, már alig van egy lépés köztünk. - De igaz és amúgy sem tehetsz ellene semmit. - kérdően nézek rá ő pedig egy szívbemarkolóan gyönyörű , féloldalas mosolyt villant. - Hát... tudod. Már lebeszéltem. 

- Igen, lebeszélted. - hangosan felnevetek és érzem, oda minden dühöm amit még iránta tápláltam. Helyére valami más költözik. 

- Tudom, hogy nem igazán ismersz Shaw. De már nem léphetünk vissza. Én azt akartam, hogy maradj. A fene sem tudja, hogy miért. - gondterhelten felsóhajt, látszik rajta, hogy keresi a szavakat. - Te menni akartál, így úgy döntöttem egy megoldás maradt. Veled megyek. Egy tízes skálán mennyire utálsz?

- Tizenegy, azt hiszem. - vágom rá gondolkodás nélkül. Nem tudom, hogy merre tart ez a dolog, amit még csak barátságnak sem tudok hívni. 

- Helyes. Határozottan haladunk. - kuncogva tárja szét izmos, tetovált karjait. - Adhatok egy amolyan "bocs,hogy napok óta seggfej vagyok" ölelést? - nem tudok válaszolni. Igyekszem nem vigyorogni mint a tejbe tök miközben bólintok.

Bizzle lassan előre lép, megszűnik még az a maradék hely is köztünk. Erős, védelmező karjai közé vonja az én törékeny testemet. Szinte libabőrös leszek ahogy megérzem meztelen karjaimon az ő férfias érintését. Szorosan tart én pedig automatikusa a nyakába fúrom az arcomat, mélyen beszívom a mentol és a pézsma, fűszeres illatok páratlan keverékét. Ahogy ott állok megnyugszom. Már nem gyötörnek félelmek, már az sem érdekel, hogy ki is Ő és, hogy ezt hogyan fogom a külvilágnak beadagolni. Sőt, hogy őszinte legyek arra is magasról teszek, hogy hamarosan anyával is szembe kell néznünk mint egy "pár", holott semmi közünk egymáshoz. Egyszerűen csak jó így.

- Összeillünk. - mormogja halkan a hajamba, amitől minden apró kis szőrszálam az égnek  meredezik és lassan végig fut rajtam egy bizsergető, jóleső érzés. Miközben várom, hogy folytassa tenyeremet lassan és gyengéden a mellkasára simítom. - Tökéletesen illeszkedsz a kezeim közé. Apró vagy, de csak annyira, hogy elférj az ölelésemben. - lehunyom a szemem és halkan kuncogok ezen a gondolaton. Talán mégsem akkora seggfej mint azt gondoltam.

Tizedik fejezet - Bizzle rohadtul egy seggfej

Kedves olvasóim!

Az a helyzet, hogy egyre inkább úgy érzem, hogy le kellene zárnom a blogot és komolyabban foglalkozni az írással. Lássuk csak. 11 éves voltam amikor Justin ihletésére megszületett az első fanfictionom. Most közel a 17. életévemhez kezdem azt érezni, hogy kinőttem a fanfictionozásból. Talán az is egy jel, hogy az utóbbi történeteim egyikét sem fejeztem be. 

Nagyjából május óta dolgozom egy sztorin ami egyre inkább körvonalazódik előttem és egyre inkább beleszeretek. Már régebben is agyaltam rajta. Talán a "The Twins" című blogom az egész alapja, de mégis más.

Ennek ellenére ezt a blogot be fogom fejezni. Már egyébként is csak 10 betervezett rész van, plusz egy Epilógus és egy búcsúbeszéd. A másik blogommal még fogalmam sincs, hogy mi lesz hisz két, alapjaiban azonos blogot felesleges lenne írni. Szeretnék tényleg komolyabban rákapcsolni erre az írás témára. Ez az életem mozgató rugója, ha valami bánt ide menekülök, ha boldog vagyok akkor is írok. Majd meglátjuk kedves olvasóim.

Ezen kívül még dolgozni is fogok ha minden jól megy. Az óvodai kötelező, az érettségihez szükséges közmunkám már lejárt, most valószínűleg megyek rendesen dolgozni. Legalább az augusztust végig kellene melóznom. (Megjegyezném, hogy magam miatt. Vannak dolgok az életemben amiket én szeretnék fedezni és nem akarok a szüleimtől pénzt kérni rá. Szerintem ez nem rossz dolog.)

Szóval. Nem tudom, hogy mikor jelentkezem újra. Lehet, hogy holnap, de lehet, hogy csak két hét múlva. Készüljünk fel mindenre!

Köszönöm a sok kommentet és mielőtt elfelejteném!  Köszönöm Horkoló Virslinek a díjat. Mivel nem olvasok blogokat így nem tudom tovább küldeni. (Haha nálam mindig megszakad ez a lánc, sajnálom!) De azért nagyon hálás vagyok érte. Ahogy azért is, hogy vannak olyan napok - még nagyobb öröm, hogy a legtöbb nap ilyen - amikor több mint 100 kedves látogató jár a blogon. Nagyon hálás vagyok érte! Ha másért nem is, hát miattatok befejezem a blogot, hogy egy tisztességes, szép lezárást kapjatok.

Nem szaporítom tovább a szót, már így is lassan több az én monológom mint a fejezet. Jók legyetek!

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Tizedik fejezet - Bizzle rohadtul egy seggfej

Shaw Diamond 

Azt hiszem talán soha nem aludtam még ilyen mélyen és mégis felületesen. Egyáltalán nem mondanám pihentető alvásnak. Pedig már igazán rám férne egy jó kis szunyókálás. Ha ez pedig nem lenne elég akkor arra ébredtem, hogy a telefonom csörög. Felkapom a készüléket az éjjeli szekrényről. Őszintén szólva haragudtam az egész világra. Eszembe sem jutott, hogy haza telefonálok. A kijelzőre pillantok és máris bűntudatom támad.

- Gracie, te jó ég! Ezer éve nem beszéltünk. - trillázom a készülékbe a tőlem telhető legnagyobb lelkesedéssel.

- Hol a jó büdös fenében vagy Shaw Diamond? - éles, pikírt hangjától a vér is megfagy bennem. Szükségem lenne egy kis időre, hogy valami kézzel fogható hazugságot összeeszkábáljak. Valamit amiről nem süt, hogy semmi valóság alapja nincs. 

- Egy pasinál.- csúszik ki a számon, de ezt azonnal meg is bánom. Akkora egy idióta vagyok!

- Egy pasinál akit mindenki csak Bizzlenek ismer? - olyannyira ismerem barátnőmet, hogy mérget mernék rá venni, hogy most megforgatja csodálatos, mély kék szemeit és nagyokat sóhajtva, feladást színlelve dől hátra a kanapén. Valószínűleg most jött el az a pont, hogy teljesen abnormálisnak és reménytelen esetnek gondol.

- Figyelj, Grac. Bizzle nem az a seggfej akinek gondoltam. Őszintén szólva... - keresem a szavakat. Nem értem, hogy miért de azt akarom, hogy a barátnőm jó véleménnyel legyen a helyi rossz fiúról. De ez teljességgel lehetetlen. - Megmentett egy Jeremy nevű fazontól. - és megint itt tatunk. Gondolkodás nélkül beszélek, a szavak csak úgy elhagyják a számat pedig tudnom kellene, hogy ebből mekkora lavina fog elindulni.

- Te pedig egyből belezúgtál mi? 

- Nem, dehogy is. - heves tiltakozásom közepette elkezdem magamra kapkodni a köntösömet. Egyszeriben minden túl szűk ebben a szobába és nem akarok senkinek sem magyarázkodni. Akaratom ellenére tartanak itt, de nem Bizzle hozott ide és nem bánt. Nem érdekel, hogy kinek milyen véleménye van róla Los Angelesben, nekem egyelőre semmit nem ártott. - Mi csak jól kijövünk. Ennyi az egész.

- Az igazság az, hogy anyukád miatt hívtalak. - Gracie hangja még fáradtabb mint a beszélgetésünk elején, ha ez lehetséges. Mind a ketten tudjuk, hogy ez mit jelent. - Ki kellene takarítani a lakást, Shaw.

- Szóval anya a városba jön. - vonom le a nyilvánvaló következtetéseket.

- Méghozzá a hétvégén. Azaz két nap múlva. Mégis mit fogsz neki mondani? "Ó, anya nézd már Ő itt Bizzle a helyi seggfej és az én ágyasom?"

- Nem az ágyasom! - csattanok fel azonnal. Nem hiszem el, hogy felnőtt nőként nem dönthetek én arról, hogy kivel mit csinálok. Húsz éves vagyok, a fenébe is.

- Akkor mid? A barátod? Istenem, Shaw. Csak azt ne mond, hogy összejöttetek! - Gracie könyörgőre fogja a dolgot és szerencséjére meg tudom nyugtatni mert a semmi is túl sok ahhoz képest ami köztünk történt. Konkréten még csak beszélni is alig beszéltünk, néhány alkalmat leszámítva.
- Nem, Gracie. Nem a barátom. - felsóhajtok közben pedig összekötöm magamon a köntösömet. - Igyekszem ott lenni a hétvégén amikor anya ide látogat. Most viszont megyek, reggelizem valamit. Szeretlek Grac, ne görcsölj. - meg sem várom a válaszát, máris leteszem a készüléket. Nem igazán van most humorom semmihez. Hogy őszinte legyek legszívesebben fejjel a falnak mennék. Az utóbbi napokban kicsit sűrű volt ez nekem, minden összejött.
Erőt vettem magamon és megcéloztam a konyhát. Halvány sejtésem sincs róla, hogy hogyan fogom Bizzlenek tálalni, hogy haza óhajtok menni, de nem tarthat itt. Az anyám megőrülne ha nem látna, és azt hiszem a helyi rossz fiú a golyói nélkül ébredne másnap.
- Jó reggelt. - furcsa még most is ez az udvariaskodás azokkal akik akaratom ellenére tartanak egy házban. De ha belegondolok ez a harmadik napom itt, éppen ideje, hogy megszokjam őket. Egyszer sem bántottak. Az egyetlen aki agresszívan lépett fel velem szemben, mára halott.
- Ülj le enni. - éreztem a jelenlétét. A hangja a hátam mögül érkezett, de minden sejtem rá fókuszált. Még ha akarna sem tudna előlem elrejtőzni, egyszerűen megjelenik az a bizsergető érzés a gyomromban amikor a közelemben van, amikor egy légtérben vagyunk.
Nem akartam balhézni vele, pedig legszívesebben a képébe vágnám, hogy akkor eszem amikor nekem jól esik, így csak egyszerűen leültem az asztalhoz ahol jó páran voltak még rajtam kívül. Marat, a szakácsnőt és a pótmamát már ismerem, ő nem lepett meg és a kisfia Dailen sem. Lindsy és Chris szintén nem okoztak meglepetést. Ezzel szemben legalább öt ismeretlen, agyontetovált férfival találtam szembe magamat a nagy étkezőasztalnál.
Csendesen leültem és az üres tányéromra meredtem, illedelmesen vártam amíg Mara elkészül a reggelivel. A többiek kávét ittak, nevetgéltek és beszélgettek. Minden annyira... normális. Ez a jó szó? Igen azt hiszem ez az. Kemény, tetovált embereknek tűnnek, akikkel nem kezdenék ki sem én, és szerintem a legtöbb épeszű Isten teremtménye sem. Most viszont mégis annyira hétköznapiak, és nyugodtak. Leszámítva persze, hogy valószínűleg mindannyiuknak megvan a maga múltja. Bár így belegondolva, kinek nincs? Valamilyen keresztet mindenki cipel. Nem áll jogomban ítélkezni felettük amíg nekem nem ártanak.
- Csendes vagy, Shaw. - Bizzle leül a baloldalamra, én pedig azonnal rákapom a tekintetem. - Semmi csípős megjegyzés? Még csak seggfejnek sem hívsz?
- Nem járok itt fejben. - vallom be egyszerűen egy vállrántás kíséretében - De ettől még seggfej vagy.
- Gondoltam. - végre, először rövid ismeretségünk folyamán megajándékoz egy őszinte, férfias nevetéssel. Nem tudom megállni, hogy ne nyugtázzam a dolgot egy apró mosollyal melyet egyenesen neki célzok. Talán még ki is jöhetünk mi egymással.

Mondanám, hogy a reggeli csendesen telt, de akkor hazudnék. Bizzle és a többiek annyit esznek mint egy hadsereg és közben mindenféle csípős megjegyzéseket tesznek a másikra. Nekem pedig határozottan tetszett ez a fejetlenség, mely egy kis fesztelenséggel párosult. Mindenki oldott és jókedvű volt.
- Segítek. - azonnal felpattanok amikor meglátom, hogy Mara készül leszedni az asztalt.
- Maradj csak.
A szívem hevesebben ver, a pulzusom megemelkedik. Szeretnék mondani valamit, szeretnék tiltakozni, de nem tudok. Ugyanis nem Mara az aki maradásra int. A mellettem ülő gyönyörű rossz fiú, mellesleg nem is akárhogyan. Férfias tenyere finoman a térdemre csúszik,érzem ahogy hüvelykujjával finom köröket ír le a bőrömön. Mindezt úgy, hogy nem néz rám. A "Maradj csak" mondatán kívül nem szakította meg társalgását a vele szemben ülő, kissé kopaszodó férfivel aki ha jól hallottam a Johnny névre hallgat.
- Bizzle. - felé fordulok a testemmel, végre elérem, hogy rám nézzen. Ezzel együtt sajnos az érintése is megszűnik, gyengéden elhúzza a tenyerét. - Segítek Maranak, oké? - próbálom fent tartani vele a szemkontaktus, de ez elég nehéz ugyanis ő nem igazán keresi az én tekintetemet.
- Persze, menj csak. - jön végül a válasza amolyan monoton, robotszerű hangon.
Felállok az asztaltól és a sürgölődő pótmama után megyek. Lehet, hogy Bizzlenek nem tetszik amit csinálok, de akkor sem érdekel. Jól esett az érintése. Még mindig úgy megyek mint aki erős tudatmódosító szerek hatása alatt áll és szerintem a rózsaszín ködtől alig látok valamit, viszont ennek ellenére nekem is vannak önálló döntéseim. Amik vagy tetszenek neki, vagy ugyan nem tetszenek neki de elfogadja. Más variáció nincs. Értem én, hozzá van szokva ahhoz, hogy minden úgy történik ahogy azt ő kigondolja. Csakhogy én nem vagyok az egyik kis ribanca sem az "alkalmazottja". Velem nem viselkedhet úgy ahogy neki tetszik, ehhez pedig jobb ha hozzá szokik.

~ * ~

Kiázott ujjakkal és kissé elfáradva lépkedek fel a lépcsőn úgy egy, másfél óra elteltével. Akad bőven munka ebben a házban és szeretném ha Mara hasznomat venné. Nem akarok nyűg lenni a nyakukon. Tény, hogy nem én választottam, hogy itt leszek, de ha már így alakult akkor legalább ott segítek ahol tudok.

- Shaw. - Lindsy hirtelen jelenik meg előttem, riadt szemekkel néz rám amitől rögtön bekapcsol a védelmező ösztönöm. Kedvelem ezt a szőke kis manót, elég jó személyisége van ahhoz, hogy az ember rövid időn belül megszeresse. - Izé. Nem megyünk le? Társasozzunk! Szólunk Chrisnek is. - összevissza dadog, ami számomra teljesen érthetetlen. Máskor annyira összeszedett, céltudatos lány, hogy ettől már szinte nő lesz.

- Lindsy, mi történt? - összeráncolt szemöldökkel és összefont karokkal vizslatok rá, hátha elmond valamit.

- Nem kellene a szobád felé menned. - lehajtott fejjel, halkan beszél. A mellkasomban hirtelen egy hatalmas gombóc keletkezik. Nem tudom miről lehet szó de sejtem, hogy nem tetszene.

Ennek ellenére elindulok. Ösztönösen visznek a lábaim, a testem pedig merev, elgémberedett. Egyenesen előre, aztán jobbra. Egymás után pakolom a talpaimat, igyekszem nem trappolni.

- Gyere be hozzám. - egy vihorászó női hang. Megtorpanok a folyosó végén még mielőtt jobbra fordulhatnék. Ott állok az "L" alakban és levegőt is alig merek venni. - Kielégítenélek.

- Rám férne. - Bizzle. Már azelőtt tudtam, hogy ő lesz a női hang párja, mielőtt még meghallottam volna. Nem értem magamat. Olyan mintha gyomorszájon vágtak volna. Az agyamban ezer fura gondolat keveredik és mind hozzá vezet vissza. Tudom, hogy nem kellene ezt éreznem és jogom sincs hozzá. De rohadtul féltékeny vagyok és Bizzle rohadtul egy seggfej.

Kilencedik fejezet - Bizzle senkinek nem csábul el

Kedves Olvasóim!

Nagyon szépen köszönöm a 7 kommentet! A következő rész nem tudom, hogy mikor fog jönni. Igyekszek minél előbb hozni. Most nem fogok kisregényt írni. Édesek voltatok mindannyian! Jók legyetek. Hú... Magamhoz képest tényleg rövid voltam. Kell ilyen is.:)

xoxo HeartBreaker

Kilencedik fejezet -Bizzle senkinek nem csábul el

Bizzle szemszöge

Nem akartam, hogy ő engem most itt ápolgasson. Bőven elég a magam baja, nem hiányzik még ő is a nyakamra. Egyszerűen nem akarom, hogy pont ő legyen az aki most így lát engem. Viszont erőtlen vagyok, orvos pedig csak a legvészesebb esetekben láthat. Beszökhetnék Ryan unokatestvéréhez, Dailenhez a kórházba de nem hiszem, hogy ez annyira súlyos lenne. Ezért nem vállalom a rizikót. Dailen jó ember, mindig ő látja el a sebeinket és tartja a hátát miattunk. Nem fogok minden aprósággal hozzá szaladni. 

- Bizzle, kérlek. - szólítgat Shaw. Fogalmam sincs, hogy mikor kerültem az ágyra, de már itt fekszek és a plafont bámulom. Enyhén ver a víz, az izmaim elernyednek majd újra összehúzódnak. Remeg a testem és nem bírom megállítani.

- Menj le. - rekedt a hangom, erő jelenleg nem igazán van bennem.- Nem kell engem körül ugrálni. 

- Segíteni fogok, ha akarod ha nem. - soha nem láttam még egy nőt sem ilyen elszántnak.

Shaw jól tűri a dolgokat. Annak ellenére, hogy nem ebben nőtt fel, soha nem látta milyen is az élet ezen oldala, az utca élete, igazán jól állja a sarat. Résnyire nyitott szemekkel, forró testtel fekszek az ágyban és figyelem ahogy a fekete szépség kotorászik a fürdőmben. Ha lenne hangom, ha a számon kijönnének a szavak elmondanám neki, hogy a kézmosó alatt van az elsősegélyláda. Azonban erre nem vagyok képes. Csak nézem őt és azon gondolkozom, hogy mennyi az idő. Egyszerűbb erre gondolni, mint a fájdalomra ami az oldalamba nyilall.

Az agyam egy pillanatra sem hagyja abba a folyamatos kattogást. Minden másodpercben valami új, valami más suhan át a gondolataimban. Hosszú idők óta nem engedtem már meg magamnak ilyen hosszan tartó és ilyen intenzív elmerengést az emlékeim között. Magam sem tudom, hogy miért, talán nem is keresem túl kitartóan a miért okát, mégis lassan a szálak egy eseményhez futnak vissza. Egyetlen apró részlethez. 

Vajon Shaw emlékszik rám? Arra, amikor először találkoztunk? Nem. Nem a bulira gondolok. Akkor még én sem vettem észre, hogy az a lány aki abban a feszes, fekete kis göncben riszálja magát, egy és ugyanaz azzal aki a rendőrségen a barátját siratta évekkel ezelőtt. Pedig ő volt az. Tisztán emlékszem könny áztatta arcára, hisztérikus zokogására és arra, ahogy az apja a nevén szólítja. Hidegen és távolságtartón. " Shaw szedd össze magad! " - mintha a lánya egy aranyhalat, vagy a tengerimalacát vesztette volna el és nem a szerelmét.
De nem. Egészen biztos, hogy ő nem emlékszik rám. Másképpen is néztem ki. Más volt a hajam, a modorom még a lépteim is valaki máshoz tartoztak. Mindig voltak kisebb balhék körülöttem de soha nem fajult el annyira, hogy közel egy évre lecsukjanak. Teljesen magamba voltam zuhanva azon a napon amikor kimondták az ítéletet. Senki szemébe nem néztem, lehajtott fejjel, bilincsbe verve hagytam el a tárgyalótermet és a bíróságot. Másnap pedig a hideg cellában döbbentem rá, hogy a szerencse nem állt mellém. Nem csak álom volt ez az egész.
- Bizzle. Ezeket találtam. - fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt ez azóta, hogy Shaw bement a fürdőbe. Bágyadtan feltornászom magam az ágyon, hátamat a támlának vetem, nagyokat sóhajtozva igyekszek levegőhöz jutni. - Hoztam be egy tálat. Ebben sima víz van. Lefertőtlenítem a sebedet, kimosom és aztán megpróbálom bekötni. - tagoltan, szaggatottan beszél hozzám mintha kettő és nem húsz éves lennék.
- Shaw...- elcsuklik a hangom, erőt kell gyűjtenem. - Nem óvódás vagyok ok?
- Ok.- még a félhomályban is látom ahogy a szemeit forgatja. Felkapcsolta ugyan mellettem az éjjeli lámpát de ez nem ad akkora fényt, hogy tökéletesen lássunk. Ahhoz viszont bőven elég,hogy ellássa a sebeimet és aztán kiküldjem.
- Dögös ez a hálócucc rajtad. -halványan rámosolygok. Nem akarok ennyire tehetetlennek tűnni, valamit tennem kell, hogy ne őrüljünk bele mind a ketten a helyzetbe. Egyébként is túl feszült nekem a helyzet, ehhez most még nekem sem fűlik a fogam. Könnyedebbre kell vennem a figurát, az élet csak így élhető túl.
Shaw úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna amit mondtam neki. Azt a csinos kis arcát felém fordítja, előrehajol és a mellei igen jó magasságban vannak számomra, közel az arcomhoz. Amíg én a dekoltázsát figyelem - meg kell hagyni tényleg jó ez a hálóing, nem sokat hagy a képzeletnek - addig ő szótlanul tisztogatja a sebemet. A víz jólesően hűsítő. Akár el is tudnék így aludni. A fájdalom, az égető érzés kezd csillapodni és egy szexi, formás fenekű ám elég harapós vadmacska vigyáz rám. Mi másra vágyhatnék jelenleg?
- Most lefertőtlenítelek. - a szemeim nagyra nyílnak, a fertőtlenítőszer jobban csíp mint maga a seb. Borzalmas, égető. A falat tudnám kaparni. A víz kell ide, az jó volt. - Tudom, hogy nem kellemes de ha nem fertőtlenítem le nagy bajod eshet.
A torkom lángol, morgás fut végig rajta. Még a szőr is feláll a karomon, a hátamon pedig a hideg futkos miközben nagyon is melegem van, ver a víz. Égető, pokoli érzés. A fenébe mindennel, egyszerűbb lenne meghalni. Nem értem miért viselem ilyen nehezen most ezt a sebet. Annyiszor volt már ilyesmi. Akár magamnak is lekezeltem. Ez valahogy mégis más.
 - Bizzle, nyugodj le. - hűvös tenyér simul a homlokomhoz, majd finoman az arcomra csúszik. - Nincs gond. Semmi baj nincs. - olyan gyengéden, odaadóan beszél hozzám. Ez jól esik, megnyugszom tőle. Próbálok csillapodni, nem fészkelődni és nem ordítozni. Nehezen megy, nem könnyű megbirkózni a fájdalommal. - Muszáj bekötnöm jó? Ez nem tart sokáig. Már nem vérzik annyira. Nem olyan mély a sebed, szerintem csak valami rozsdás dologgal támadták rád, ezért reagál ilyen rosszul a tested. A fertőzés veszély fenn áll.
Hallgatom a szavait de nem tudok koncentrálni. Fekszem az ágyban, igyekszem "jófiú" lenni és hagyni, hadd tegye a dolgát. Amire amúgy senki nem kérte csak ő éppen túl makacs, hogy elfogadja amit mondok neki. Nem értem miért segít nekem. Nem is akarom érteni. Jelenleg semmit nem értek. Aludnom kell, muszáj lecsuknom a szememet. Akkor nem fogok semmit érezni.

~ * ~

Kedvem lenne fejjel a falnak menni. Valószínűleg még attól sem lüktetne ennyire a koponyám, mint így alapjáraton. Borzalmasan aludtam. Forgolódtam, talán félig még az ébrenléttel is küzdöttem. Az egészen biztos, hogy nem ez volt életem legjobb és legszebb éjszakája. Nem sokra emlékszem. Shaw ellátta a sebeimet én pedig közben már öntudatlanná váltam.
Oldalra fordítom a fejemet. Az ágy érintetlen mellettem a másik oldalon. Nagy sóhajtás hagyja el a testemet. Igyekszem erőt gyűjteni miközben a mennyezettel szemezek, nem mintha ez sikerülne. Egyszerűen képtelen vagyok felállni és nekikezdeni a napnak. Idegtépő a gondolat, hogy Shaw eltűnt, nincs itt az ágyban ahol valójában a helye van.
Őszintén szólva nem láttam sokszor ezt a szobát. Talán még nem is jártam benne. Ez furán hangzik, hiszen az én házamról beszélek. De soha nem érdekelt különösebben a ház. Megvettem mert tetszett. Messze van a várostól, mégsem egy elhagyatott tanyáról beszélünk. Kellőképpen elegáns ahhoz, hogy ez elriassza az embereket és ami a legfontosabb, elég tágas, így elférünk mindannyian. Még plusz szobák is maradnak, holott igen népes a "legénységem", ha szabad így neveznem ezt a szedett-vedett bandát.
Miután az óráról megállapítom, hogy éppen elég ideig fetrengtem - reggel fél kilenc körül jár az idő - , neki kezdek a napnak. Óvatosan feltornászom magamat az ágyon, szuszogok egy párat aztán felveszem a papucsomat, ami fogalmam sincs, hogy hogyan került ide.
Várjunk csak. Nem a farmerom van rajtam. Egy laza, szürke melegítőnadrág alól kandikálnak ki a lábaim. Mi az Isten? Shaw még át is öltöztetett? Nem tudom eldönteni, hogy örüljek, vagy bosszankodjak amiért én ezt kómás állapotban átaludtam. Megnéztem volna ahogy stíröli a testem, másrészről meg gáz, hogy ennyire magatehetetlenné váltam, még ha csak egy estére is.
Lassan és óvatosan indulok meg az ajtó felé. Mint aki öregedett egy éjszaka alatt legalább ötven évet, de ha nagyon alkudozni akarunk, hogy ne érezzem magam annyira vénembernek akkor csak negyvenötöt. Az ágysarkánál viszont még a csigatempómból is vissza kell vennem. Döbbenten figyelem az apró lábakat amik először a szemem elé kerülnek. Tekintetem lassan kúszik felfelé, mígnem meglátom az arcát. Fekete haja körülöleli a párnát, szuszogva, nyitott ajkakkal és elnehezedett szempillákkal irigylésre méltóan, jóízűen alszik.
- Szóval ezért nem voltál az ágyadban, bébi. - felsóhajtok. Most legyél nagyfiú Bieber!
A maradék erőmet bevetve indulok elfelé azzal a szándékkal, hogy ha törik ha szakad én fel fogom őt tornászni az ágyra. Leguggolok mellé, egyik tenyeremet óvatosan becsúsztatom a tarkója alá, míg a másikat a térdhajlatához mélyesztem be. Fejben háromig számolok, lehunyom a szemem, mély levegőt veszek és nekirugaszkodom.
- Még jó, hogy vasággyal együtt negyven kg se vagy. - mormogom csak magamnak, hiszen ő ebből semmit nem vesz észre. Csodával határos módon nem esek össze, kibírom azt a három lépést az ágyig. Lefektetem , és bár jó idő van odakint, azért én mégis betakarom, hisz reszket a kezeim között.
Nem értem, hogy miért de attól ahogy ott fekszik egyre nehezebben visz rá a lélek, hogy elinduljak a konyhába ahova eredetileg terveztem, a kis közjáték előtt. Nézem ahogy veszi a levegőt, ahogy törékeny kis teste fel-le emelkedik. Az ajkai még mindig ketté nyíltan szemeznek velem. Meg akarom őket szerezni, kellenek nekem.
Mire észbe kapok már azt érzem, hogy birtokolni akarom ezt a lányt. Nem csak az ajkát, a testét, a tudatát , mindenét. Azt akarom, hogy ez a tüzes nőszemély aki néhány nap alatt felforgatta az egész életemet, az enyém legyen. Hozzám tartozzon, amiért én cserébe felelősséggel tartozzak érte.
Beteges őrült gondolatok ezek. Még sem eszmélek a tudatom okozta sokkból, mire a testem is okoz egyet. Nem elég, hogy őszintén szólva már nem igazán férek el a nadrágomban ettől a látványtól, pluszba még fizikai fájdalmat jelent, hogy ne másszak rá most azonnal. Lassan előrehajolok, érzem, hogy már nem én irányítom a testem. Annyi kis ribanccal voltam már együtt, most mégis ez az egy, ez az elérhetetlen, rideg nőszemély kell nekem. Miért? Miért nem megyek és felejtem el őt valamelyik másikkal? Ő más lenne? Nem is ismerem.
- Bizzle...- kinyílik az ajtó, Yovanna lépbe rajta. Fáradtan sóhajtok egyet. Elszakítom tekintetem Shawről és felé fordulok. Nem szólok semmit, várom, hogy mondjon valamit. - Ki fog hűlni a reggeli, Mara kért, hogy jöjjek, szóljak neked. Bár elég elfoglaltnak látszol.
- Mindjárt megyek. - ideges vagyok Yovannára. Ő is csak egy csitri a millióból. Ha nem lenne olyan jó ebben a szakmában amit mi űzünk, akkor már a híd alá küldtem volna. Visszafordulok Shawhez. Nem kelt fel. Semmit nem érzékelt abból, ami az elmúlt tíz percben történt körülötte.- Fejezd be, Shaw Diamond. Bizzle senkinek nem csábul el. - ezeket a hazugságokat még én sem hittem el.