Nyolcadik fejezet - Orosz rulett

Sziasztok drága olvasóim!

Köszönöm a kitartást és így cakkumpakk mindent. Tényleg nem tudom, hogy hol lennék nélkületek sokszor. Őszinte leszek. Ez a rész talán egy kicsit unalmas lesz nektek. A végén már van izgalom. Bár én a Chrissel (új szereplő) történő beszélgetést is nagyon élveztem. Christian Beadles a karakterem alapja, Justin egyik régi barátja. Bár a történetben teljesen másképpen néz ki és a viselkedése is más. Csak őt használtam fel alapként, mint az előző részben Ryan Butlert. 

Igyekeztem beleadni anyait-apait. Ez szerintem nem jött össze. Vannak mély gondolatok ebben a fejezetben de nem mondanám tökéletesnek. A hosszúságával meg vagyok elégedve, szerintem hosszabb lett mint az előzőek, de nem néztem meg.

Igyekszem minél hamarabb újra jelentkezni, de már a The Twins blogom is megérdmelne egy fejezetet és a befejező finálét. Csak egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy neki kezdjek. Jelenleg nem érzem azt, hogy képes lennék rá. Viszont jó hír, hogy szerdán elméletileg meglesz a laptop töltőm így onnantól kezdve többet tudok majd jönni.

Ui: Húgom gépén minden szót aláhúz a blogger szóval nézzétek el nekem ha helyesírási hibát találtok. Próbáltam erre ügyelni de nem látom át rendesen a sok piros vonalat.

Nem is szaporítom tovább a szót. Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Nyolcadik fejezet - Orosz Rulett

Shaw Diamond

Fekszem az ágyban és a fejem fölött lefüggő csillárral szemezek. Az ablakon kresztül beáramló fény enyhén, sejtelmesen megvilágítja, a fény megtörik rajta így enyhén csillan egyet. Szép, határozottan szép. Az egyike azon kevés dolgoknak amik a mai nap folyamán megmosolyogtattak. Nem vagyok egy nyafogós lány. Volt idő mikor tényleg egy hisztis picsa voltam, de az már elmúlt. Stevennel együtt a lényem egy darabja is elpusztult. Elég abszurdum de néha nem tudom eldönteni, hogy hálás legyek neki amiért magával vitte a sírba azt a kibírhatatlan nőszemélyt, vagy szomorkodjak. Egy trauma gyökerestől meg tudja változtatni az embert. Nem jelenti be, nem közli veled, hogy "Most változni fogsz", csak megtörténik. Szépen, lassan. Mikor pedig észbe kapsz már nem vagy önmagad. Egy másik ember uralja azt a testet ami egykor tevoltál. Az új birtokos pedig ismeretlen számodra. Egy távoli idegen akivel osztoznod kell és akiről semmit sem tudsz. Hozzá kell igazodnod, még neked is meg kell ismerned.

Annak ellenére, hogy már nem vagyok az a fajta lány aki anyucira és apucira szorul - noha mondhatni ők fizetik a tandíjamat,az ember ennyit csak elvárhat már a milliárdos szüleitől - mégis megviselő volt a mai nap. A mai nap? Az elmúlt 48 óra volt megviselő. Érdekes, hogy néhány kósza könnycseppen kívül még nem törtem meg annyira, hogy zokogjak, pedig lehet, hogy jót tenni az idegállapotomnak ami jelenleg darabokban van. 

Forgolódom, az álom nem akar a szememre jönni. Meleg van a szobába, annak ellenére, hogy kint esik az eső. Hallgatom a vízcseppek kopogását az erkély ajtón. Felülök és csak bámulok ki a sötétségbe. Egy utca lámpa velem szemben, az üvegen túl, erőtlenül pislákol. Ez egészen biztató jel. Nem valami elhagyatott helyen vagyunk, messze a civilizációtól.

Minden gondolatom egy emberhez fut vissza. Nem Stevenhez, nem a szüleimhez és még csak nem is a szőke Lindsyhez aki ma gondomat viselte. Bizzle jár a fejemben minden pillanatban. Az apró mosoly amivel ma megajándékozott, mégha csak futólag is volt az arcán, majd a hirtelen támadt düh amivel teljesen meglepett. Nem tudtam, hogy egy embernek lehetnek ilyen mértékű hangulatingadozásai. Kétségkívül egyik pillanatról a másikra változott meg, aztán ráadásul el is tűnt, mintha a föld nyelte volna el. Nem sok emberrel beszéltem ma. Lindsyvel és Christiannal, de mind a ketten azt mondták jobb ha nem tudom hol van Ő nagysága. Szerintük túl gyermeki a lelkem ahhoz,hogy ebben a közegben mozogjak. Ha a gyermeki lelkűben nem is értek egyet, akkor is hasonló véleményen vagyok. Nem érdemlem meg, hogy bezárva tartsanak mint egy rabot. Semmit nem követtem el Bizzle ellen. Jogom van a szabadságomhoz.

Kikászálodok az ágyból. Egy pillanatra forog velem a világ, gondolom leesett a vérnyomásom, ma még nem igazán ettem. A gyomrom még mindig egy kis labda méretű, nem menne le egy falat sem a torkomon. Viszont azt hiszem egy pohár tej mézzel nagyon jól esne. Szóval a konyhába veszem az utat. Ma volt szerencsém ezerszer körbe járni a házat és a szinteket. Egy valóságos kastély, szerintem elvesznék benne, de a konyhát megjegyeztem. A fürdő után a másik legfontosabb dolog. 

Nem kapcsolok villanyt. Szorosabbra húzom magamon a fekete selyem köntöst. Alatta csipkés hálóing van egy falatnyi alsóneművel. Egyáltalán nem az én világom de nem kaptam mást az alváshoz. Most pedig nem akarok hisztizni mint egy ovodás. Egyébként szép darabok, nőiesek és szexik. Régebben imádtam az ilyesmit csak azóta nincs kinek kiöltöznöm estére. Így általában maradok a póló és rövidnadrág kombinációval. De azért túl élem ezt is majd valahogyan.

A konyhába beérve meglepő látvány fogad. Chris, újdönsült ismerőseim egyike ott ül az ebédlő asztalnál előtte pihen a laptopja, néhány jegyzet és annál több könyv. Tényleg nem viccelt mikor azt mondta komolyan veszi az iskolát. Egyébként Christian nagyon kedves kölyök. Igen, ő még kifejezetten a kölyök kategória. Hasonlóan szőke haja van mint Lindsynek, ha nem árulják el, hogy semmi rokoni kapcsolat nincs köztük, egészen biztos, hogy a bátyának nézem. Azt hiszem annyi különbséget fedeztem fel, hogy Chris szeme nem smaragdzöld, sokkal inkább tengerkék. Csodálatos, kék szemei vannak. Pár év és nemhogy a lányok de még a nők is a lábai előtt fognak heverni. Lehengrelő mosollyal rendelkezik. Nem sokat tudtam meg róla. Elég csendes természetű, pláne a cserfes ,szőke lánykához képest. Jelenleg orvos szeretne lenni majd pár év múlva, de előtte még hátra van a gimi utolsó éve számára. Őszintén remélem, hogy ki tud törni ebből az életből. Arról egyébként nem beszélt, hogy hogyan került ide. Annyit azért elárult, hogy sokat köszönhet Bizzlenek. Úgy tűnik nem mindenkit rabolt el.

- Jó estét. - próbálok valami mosolyt kicsikarni magamból miközben a lehető leghalkabban slisszolok be.

- Ó, Shaw. - felemeli tekintetét, rám néz és ő is mosolyog. Tudom, hogy ha ebben a házban vannak még őszinte dolgok akkor az a mosoly az. Ezt mindig érzi az ember. - Nem tudsz aludni?

- Nem igazán. Olyan bezártság érzetem van. - próbálok viccelődni, de ennek a fele sem tréfa. Ironikusan hangzik,tekintve, hogy ténylg be vagyok zárva. De ettől eltekintve szomorú. Kezdek megőrülni itt.

- Nekem sokat segít ilyenkor ha ablakot nyitok, vagy ha kimegyek a kertbe, a teraszra. De a mai idő ezt nem teszi lehetővé számodra. - őszinte sajnálattal néz rám. Nem amolyan megvető sajnálkozással, inkább az együttérzés bújik meg ragyogóan kék szemeiben.

- Hadd találjam ki. - fejemmel a könyei felé bökök, közben már a tejet csinálom magamnak és neki is. Mindenki szereti a mézes tejet. Megnyugtatja az embert, pláne este.- Fogadjunk, hogy valami szuper izgalmas sejtmutációról tanulsz. Vagy talán valami ritka betegségről melyre még semmi gyógymód, de reméled, hogy neked sikerül valamit kiötlened.

- Nem, Shaw. - halkan kuncog, megrázza a fejét.- Szoktam hobbiból készülni az egyetemre, de ez most csak a matek házim.

- Milyen hobbi már az egyetemre készülés? - szemforgatva, de mosolyogva teszem elé a meleg italt.- Remélem te is szereted.

- Persze, ez klassz. Anya csinált ilyet sokszor, mikor kicsi voltam.- a poharat bámulja, nem néz fel rám. Érzem, hogy kényes témához értünk. Látom abból ahogy a bögrére mered, ahogy a mellkasa megemelkedik és hosszú ideig bent tartja a levegőt, aztán pedig fáradtan ereszti ki, a teste előre görnyed mindeközben. - Elmondhatok valamit? - vegre rám néz. 

- Bármit, kölyök. - leülök a mellette lévő székre, kíváncsian figyelem.

- A nővéremre emlékeztetsz. - az ujjait tördelve, úgy mondja el mintha valami óriási hibát, egy szégyelnivaló dolgot gyónna meg nekem most. Viszont számomra ez sokkal inkább aranyos.

- Hát. Remélem jobb ember mint én. - beleiszom a tejembe, közben Christian leckéjére bámulok.- A B válasz nem jó. - elveszem előle a füzetet és bőszen számolni kezdek. Ugyan bölcsész karra járok, a matekot mindig is szerettem.

- Két éve meghalt. - a mellettem ülő, fájdalmas tekintetű fiú hangja lassan jut el a tudatomba. A perc egy röpke töredékéig megáll a toll a kezemben és csak mereven bámulom az egymásba futó négyzetrácsokat. Hirtelen kevésnek érzem a teret és a levegőt. A hátamon végig fut a hideg és a borzongás jár át. Mit kellett átélnie ennek a gyermeknek? - De nem tudhattad. Kérlek Shaw, ne kezdj el most bocsánatot kérni. Mindig utálam ha ezzel jöttek az emberek.

Mély levegőt veszek, ismét az arcomra festek egy mosolyt és Christian elé tolom a kész matekleckéjét ami már biztosan hibátlan. Az agyamban pedig egyetlen, épelméjű gondolat fogalmazódik meg. Senkinek nincs tökéletes, makulátan előélete. A múltban mindig akadnak hibák és sötét foltok. Aki pedig azt mondja, hogy neki már pedig ilyenek nincsenek, hazudik. Önmagának is.

~ * ~

Őszintén szólva kezdem azt hinni, hogy az élet egy kibaszott orosz rulett, amit én és az élet játszunk. Az asztal egyik végén a Sors a másikon pedig Én, farkasszemezve egymással. A golyó pedig már a tárban van és fogalmam sincs mikor vet véget az életemnek. Néha szerencsénk van és mi nyerünk ebben az őrült, értelmetlen játékban mely olykor életeket kíván. Máskor pedig a kocka nem a mi javunkra fordul és abban az egyetlen vereségben tönkre mehet minden. 

Talán az egész egy kártyajátékkal kezdődött. Nagy szerencsejátékos ez a Sors. És talán csaló is. Kizárt, hogy egymás után ennyiszer rossz lapokat kapjak puszta véletlenből. Kell valahol lennie egy hibának a szerkezetben. Így belegondolva ezután a szenvedtető kártyajáték után, az orosz rulett megváltás lenne. Vagy megszabadulok, vagy nem. Ezen nincs mit agyalni. De jelenleg még messze a játék kimenetele és még messzebb van a vége. 

Filozófiai gondolataimat a lentről jövő hangok zavarják meg. Egy darabig csak állok az ajtó előtt és hallgatózom. Nem tudom mi történik a néhány órája még csendes házban. Talán Bizzle és a bandája haza talált. Sőt, egészen biztos. Nem tisztán és elég erőtlenül de az ő hangját hallom, majd léptek közelednek. Elnehezedett, súlyos léptek. Mintha valaki vonszolná magát, vagy nehezére esne egyik lábát a másik után tenni. Esetlenül állok az ajtóban, nem tudom mit kellene tennem.

Felbukkan a lépcső tetején egy félmeztelen, agyontetovált férfi test. Egy sebzett, a fájdalomtól görnyedt test. Az agyam rám parancsol, hogy meneküljek a szobába, nem látott meg, el tudom még hitetni, hogy alszom. De a szívem egészen mást diktál és mire észbe kapnék már ott vagyok mellette.

- Te jó ég, hadd segítsek. - vérző oldalára teszem a kezem, az arca eltorzul, nem szól egy szót sem. Hevesen ver a szívem, majd' kitöri a bordáimat miközben olykor-olykor félre is ver. Tudom, hogy borzalmas dolog, de nem tudok másra koncentrálni csak a meztelen bőrére ami a bőrömhöz ér. Nem éppen intim a helyzet, eléggé váratlan is, viszont mégis itt van bennem az a kisördög aki élvezi ezeket az érintéseket.

- Shaw. Húzz az ágyba...- nehezen mondja ki a szavakat. A szája sarkából is vér folyik ki. Istenem, koncentrálnom kell. Nem veszíthetem el a józan eszemet pont most. - El tudom... intézni ezt a szart.

- Bizzle, csak segítek.- makacsul ott maradok és beterelem a szobába. Valószínűleg hosszú éjszakánk lesz.

Kényszer leállás vagy mi a szösz

Gyors leszek. A lényeg az, hogy a laptop töltöm felmondta a szolgálatot. Jelenleg várok a visszajelzésre, hogy mikor lesz raktáron újra olyan töltő amire nekem szükségem van. Most máris merülök. Hihetetlen. Megcsináltatom a laptopomat mert amint lejárt a jótállás elromlott benne valamit. Erre most a töltőm mondja fel a szolgálatot. Agybaj az egész. Jók legyetek, igyekszem húgom gépéről írni egy-egy részt. Kb két hét mire megjön az új töltő. Remélem húgom gépe megszán és nem fog minden másodpercben befagyni. Kellemes szünetet, igyekszem hamar jönni! Puszi! xoxo HeartBreaker

Hetedik fejezet - Játék a tűzzel

Sziasztok Kedves Olvasók!

Újra itt vagyok egy fejezettel. Nem tudom mit mondhatnék róla. Nekem tetszik, most egészen elégedett vagyok az eredménnyel. Remélem számotokra is éppen annyira élvezhető lesz mint amennyire nekem volt. Az előző bejegyzésnél említettem, hogy szeretnék egy zene részleget. Nos úgy döntöttem, hogy ezt hanyagolom. Inkább a bejegyzéseket dobom fel azzal a számmal amire én éppen megírtam a fejezetet. Remélem ez nem zavar majd be titeket. Azt nem garantálom, hogy minden szám kapcsolódni fog a zenéhez de igyekszem. Ez a hangulatomtól is függ! 

Köszönöm a kommenteket. Nagyon aranyosak vagytok. Külön örültem az új feliratkozóknak is. Mit akartam még írni? Ez a baj. Egyszerűen néha elvesznek a gondolatok a fejemben, túl sok van belőlük. Mindegy. A lényeg annyi, hogy köszönöm a látogatottságot, a kommentet és a feliratkozást. Vannak is már ősgyökeres olvasók is akik minden áldott részhez írnak. Ez külön öröm számomra! :)

Nem csacsogok itt tovább feleslegesen. Kelleme olvasást!

xoxo HeartBreaker

A zene amire írtam a részt: The Cab - Endlessly  

 (Nem meglepő. Mostanság rá vagyok kattanva a bandára. :D)

Hetedik fejezet - Játék a tűzzel

Shaw Diamond

A víz lassan folyik le a testemen. Mélyeket lélegzem, igyekszem megnyugodni. A fejemben a lüktetés lassan enyhül, mígnem megszűnik létezni. Már csak állok itt és várom, hogy a szívverésem is rendeződjön. Jól esik ez a zuhany, jobban mint gondoltam. A gőz, mely még akkori is ott van mikor már elzárom a vizet, körül öleli a testemet. Mindent átjár a levendula illata én pedig élvezettel szívom be. 

Boldognak egyáltalán nem tudnám mondani magamat. Már nagyon régóta nem vagyok boldog. Nevetni sem nevettem mostanában, úgy Istenigazából, jó ízűen. Viszont valamifajta meghitt elégedettség szállja meg a lelkemet. Lenyugodtam és már sokkal tisztábban látom a világot amibe belecsöppentem. Nincsen erőm itt hagyni ezt az érzést, de muszáj. 

Kinyúlok a zuhanyzó fülkéből melynek oldalát teljesen ellepték a vízcseppek. A testem finoman az üveghez préselődik. Hidegebb mint az én forróvíztől heves testem, de ez jól esik. Néhány másodpercig reménytelenül kutatok a törölköző után, majd végül megérzem a puha, bolyhos anyagot a tenyerem alatt. Behúzom a fülkébe és lassan szárítkozni kezdem. Nem gondolkozom semmin. Pusztán csinálom mechanikusan a dolgomat. Fürdés, törölközés és most jönnek az egyéb dolgok mint például a fésülködés.

Lendületesen vágom ki a zuhany ajtaját, de szinte majdnem azonnal visszahőkölök. Nem vagyok egyedül. Miért és mióta nem? Ezek olyan kérdések melyekre csak Bizzle tudhatja a választ. Ott ül velem szembe, farkasszemet nézve legeltetjük a másikon szemünket. Én csak azért mert alapból is megbámulnám,Őt pedig fogadjunk csupán hiányos öltözékű látványom érdekli. 

- Mit keresel itt? - igyekszem, hogy a hangomból kihallható legyen a düh ami most lassan lángra lobban bennem. Oké, hogy az Ő háza, az Ő szabályai de akkor is vannak határok. Semmi joga hozzá, hogy csak úgy rám törjön mikor éppen zuhanyzom. Ez abszurdum. - Várj ne is kezdj bele, kitalálom! - csattanok fel mikor éppen szólásra nyitja ajkait.

Egy másodpercig nem mond semmit senki. Ő is csöndben áll és én is. Arca valamiféle titokzatosságot sugároz és nyugalmat.  Na meg persze némi önelégültséget. Mint aki jól mulat a másikon. Hát persze, Ő még mindig csak Bizzle a nagyszájú barom.

- Ó, csak tessék! - mosolyogva int egyik kezével, míg a másikat még mindig a háta mögé szorítja. Titkolna valamit? Mi lehet abban a kezében? Ha mondjuk egy telefon és felvett fürdés közben akkor kezeskedem, hogy Los Angeles bukott angyalkája holnap a golyói nélkül ébredjen.

- Fogadjunk, hogy úgy érezted neked mindent lehet! - vágom hozzá keményen a szavakat.- Persze, végül is te vagy a nagy Bizzle. Mr. Bieber a LA-i nagykutya. - megforgatom a szemeimet, csakhogy lássa magasról teszek arra, hogy Ő kinek érzi magát. - De mondok neked én valamit.

- Minden figyelmem az Öné hölgyem. - szeme játékosan csillog, amitől egy pillanatra hátra kell hőkölnöm. Mindenre számítottam, de erre nem. Ez meglepő és váratlan fordulat. Talán van egy ilyen oldala is? Egy játékos, vicces srác, aki nem játssza meg magát?

- Ez nagyszerű. - grimaszolva folytatom. - A lényeg csak annyi, ha már ennyire figyelsz rám, hogy nekem ez a maszlag nem jön be. Nem érdekel, hogy ki vagy, hogy hány embert tettél el láb alól. Vagy, hogy mekkora hatalmad van. Szarok rá az egészre! - magam is meglepődöm mennyire könnyedén kimondom a szavakat. Csak úgy egyszerűen, gondolkodás nélkül hagyják el az ajkamat. Azon pedig végképp csodálkozom, hogy mennyire erőteljes és határozott hangnemet vagyok képes megütni. Ez még nekem is új, nemhogy másnak.

Figyelem ahogy a játékos, pajkos csillogás eltűnik világos barna, tejcsokoládéra emlékeztető tekintetéből. Helyére valami olyasmi költözik ami megrettent és amitől legszívesebben sírva szaladnék innen ki. Nem bírom állni ezt a megvető nézést. Óhatatlanul is elkapom a szememet és inkább a falra szegezem őket. Édes Istenem! Annyira hülye vagyok.
- Figyelj mert nem mondom el még egyszer! - testtartása megváltozik. Nem dühöng, nem emeli úgy fel a hangját, ahogy én tettem néhány másodperccel korábban. Rideg, kimért és határozott. Normál hangerővel, de vérfagyasztóan beszél. - Jelenleg a túszom vagy. Ez ellen nem sokat tehetsz.
- De a barátaim... - szinte beleszédülök a gondolatba, hangom is elhal, mielőtt még befejezhetném a mondatot. A mellkasomban ütemesen lüktet a szívem. Szegénykém még csak nemrégen nyugodott meg egy kicsit és máris csöppen egy újabb traumába. El akarok innen menni. Egy perccel sem óhajtok többet tölteni ebben a luxus ketrecben annál, mint amennyit muszáj. 
- A barátaid még ma értesülnek a te szerencsétlen és rettentően szomorú autóbalesetedről, mely az egész országot mélyen megrendíti majd - lesajnáló hangja semmi ahhoz képest, mint amit a szavak magukban rejtenek.
Autóbaleset, halálozás, szomorúság és depresszió. Mind olyan dolog amiben nekem  bőven volt már részem. Lélektelenné válok, már nem tudom mit kellene lépnem. A valóság határa lassan egybe mosódik az elmém legsötétebb részével. Nem akarom újra ezt érezni. Én erre nem vagyok felkészülve. Egyszer elég volt átélni, újra már nem bírnám elviselni.
Belegondolva másnak gyerekesnek tűnhet az én félelmem ettől az egy szótól. Ha valaki kimondja a közelemben, nem tehetek róla de nem bírom megállni rossz érzések és fájdalmak nélkül. Vannak azok a pillanatok amikor a lelki fájdalom már fizikailag is kihat ránk. Én pontosan ilyen vagyok, ha valaki autóbalesetről beszél előttem. Nem arról van szó, hogy magától a szótól félnék. A jelentésétől, az érzésektől melyek e szó kapcsán az elmémbe vésődtek és egyáltalán nem akarnak kiégni a gondolataimból. Mélyen belém ivódott a sok álmatlan, könnyekkel teli éjszaka. Milyen éjszaka? Éjjel, nappal bőgtem abban az időben.
- Ja és igen. Alsóneműt hoztam be. - haragosan elém vágja a fehér, csipkés alsóneműt. Értetlenül nézek rá. Nem tudom, hogy a kettő dolog, hogyan kapcsolódik egymáshoz. - Te kérdezted,hogy mit keresek itt. Egyszer az életben valami jót akartam tenni. Gondoltam szükséged lesz tiszta alsóneműre is amit Lindsy nem tett ki neked. Látod? Ezért nem vagyok kedves az emberekkel. Nem érdemlik meg. - már nem őt nézem. A hideg csempére hullott textilt bámulom. Csöndben kellett volna maradnom.

~ * ~

Bizzle szemszöge

Őszinte leszek. Rohadtul felhúzott ez a kis ribanc. Fogalmam sincs, hogy mit gondol ki Ő és nem is igazán érdekel. Azt tudom, hogy én ki vagyok és ez éppen elég ahhoz, hogy ne tűrjem el ha valaki így beszél velem. Nem akartam itt tartani. Valamilyen szinten megsajnáltam mikor reggel benéztem hozzá. Folyamatosan forgolódott és úgy tűnt álmatlanul alszik. Tegnap sem volt éppenséggel túl jó passzban. Basszus egy kis semmiség után úgy kidőlt mint akit leütöttek volna.

Viszont ez a mai kis akciója nem vetett rá éppenséggel jó fényt. Soha az életben nem voltam kedves senkivel - kivéve Lindsyt, de ő egészen más számomra és ennek meg is van az oka. Most az egyszer tényleg csak az őszinte jóindulat vezérelt. Persze nem magamtól, de ez már más kérdés.

Az elején még úgy gondoltam egészen nos... hogy is mondjam? Ide jönne valami csöpögős szó,csak kár, hogy egy sincs a szótáramban. Szóval úgy gondoltam, hogy "cuki" - valami ilyesmi - ez a dühös lányka szerep. De egyre inkább idegesített a viselkedése. Hirtelen nekem ugrott amire nem számítottam.

Ryan Butler

- Nyugodj már le! - Ryan velem szemben a kanapén ül. Ő egész jól szórakozik míg engem szétvet az ideg. - Elrendezünk mindent. Autóbalesetet akarsz? Megkapod csak ne lássam ezt az idegbeteg arckifejezést.  

- Nem vagyok idegbeteg. - morgom a fogaimat csikorgatva. Oké ideges vagyok, de nem idegbeteg. Még nem.

- Ó, dehogy nem. - nevetve ingatja a fejét, majd előveszi farzsebéből a telefonján. Figyelem, ahogy gyakorlott ujjai - tulajdonképpen a telefonjához van nőve egy nő miatt - szorgalmasan mozognak a képernyőn.

- Mi lenne ha Mandit egy kicsit lógva hagynád? - grimaszolva felkapom a mellettem lévő színes díszpárnát és egyenesen a legjobb barátom képébe vágom. Néha elgondolkozom hogyan lehetséges nálunk a barát szó és hogy miért éppen vele barátkozom. De ez már mellékes.

- Most nem Mandivel beszélek, Mr. Bieber. - vigyorog felém. Feláll, de közben tekintetét egy pillanatra sem emeli le rólam. - Kendell írt. Buli este a raktárnál. Egész jó kínálatnak ígérkezik. Ideje lenne elindulni. - nem mondtuk ki nyíltan. Se Ő, se Én. De pontosan tudtuk, hogy ez a buli nem amolyan szokványos parti. Munka van.

Hatodik fejezet - Sok(k) hatás

VAKÁCIÓ!

Uh de régóta akarom én már ezt ide írni! Végre, végre, végre. El sem hisztitek mennyire fárasztó időszakon vagyok túl. Köszönöm a sok kommentet. Fantasztikusak vagytok! Remélem ezzel a résszel is elnyerem a tetszéseteket és nem lesz majd gond. Igyekeztem valami olyat írni amiben történik is valami. Bár romantikailag nulla a rész azért mégis fontos szerepe van. 

Mindenkinek kellemes nyarat kívánok, csináljatok sok-sok emléket. Ha kedvetek van osszátok meg velem a terveiteket és nyár végén elemezhetjük kinek mi sikerült belőle! :)

Az én terveim pofonegyszerűek. Szeretnék sokat írni, olvasni és dolgozni. Semmi extrák nem várok el de ezeket teljesíteni fogom. Plusz angolozni rengeteget fogok mert szükségem van rá. A nyelvek nem az erősségeim. 

Igyekszem minél előbb újra jelentkezni. Apropó oldalt van egy chat oda is lehet írni néhány futó üzenetet ha gondoljátok. Legyetek ROSSZAK! ;)

Ui: Arra gondoltam, hogy nem sokára felteszem azokat a zenéket amikre a legtöbbet írok. Talán találtok köztük olyat amit még nem hallottatok, vagy ami nektek is ihletet ad! :)

xoxo HeartBreaker.

 

Shaw Diamond

Hatodik fejezet - Sok(k) hatás

Hosszú idők óta most először találkozom ezzel a fajta, mindent elsöprő érzéssel. Tudom, hogy a dolgok egy olyan mederbe folynak, melyből számomra semmi jó nem sülhet ki, de képtelen vagyok változtatni a történéseken. Pedig csak a kezembe kellene vennem az irányítást, a sarkamra állni és tenni valamit. De nem megy. Szembe kell néznem a ténnyel miszerint tehetetlen vagyok, egy haszontalan, üres fejű liba aki jó nagy hülyeségbe keveredett.
- Mind a ketten tudjuk, hogy nem rá van szükséged. - Bizzle most is lazának és nem törődőmnek tűnik. - Szóval akár el is engedhetnéd vagy fejbe lőhetnéd. Nem tudom te hogy vagy vele, de engem irritál ez a síralmas ábrázata. - utálom őt, gyűlölöm minden egyes mondata miatt. Ráadásul még van képe ásítozni hozzá, mintha nem is egy ember életéről beszélne.
- Túl sokat tud ahhoz, hogy elengedjem. - valójában semmit nem tudok, ha belegondolok.
- Valóban.- úgy látszik mégis csak kár, hogy nekem fogalmam sincs róla. - Akkor inkább húzd meg a ravaszt. Már percek óta azt kell néznem, hogy mindjárt elbőgi magát. Mint már mondtam ez siralmas.
- Esetleg azután ölöm meg, hogy veled végeztem.- a hátam mögül egy olyan nevetés hallatszik, melyre csak egy elkeseredett, összeomlott ember képes. - Előtte végig nézetem vele. Túlzottan oda van érted.
- A francokat! - sziszegem a fogaim között. Magam sem tudom, hogy miért de úgy érzem tennem kell valamit. Cselekedni vagy legalább mondani. Nem fogok állni és hallgatni ahogy ez a balfék ócsárol, ennél azért hevesebb vérmérsékletű ember vagyok.
- Viselkedj! - parancsol rám miközben a fegyvere vége erősen a bőrömhöz préselődik. A levegő is belém fagy. Érzem ahogy a keze elindul a hátamon felfelé, egészen a hajamig. Ujjai közé szorítja göndör tincseimet, majd a csuklójára tekeri. A fájdalom élesen hasít a fejbőrömbe. Sikítanék, ha tudnék de egyszerűen képtelen vagyok rá. A torkom száraz, szinte már porzik. Egészen biztos, hogy ma meghalok.
Nem látom pontosan, hogy mi történik. Nem tudok koncentrálni, viszont azt még én is érzékelem, hogy valami változik körülöttem. Hangos puffanás és egy elfojtott kiáltás tölti be az éjszakában tátongó űrt. A hajamat markoló kéz elernyed, az ujjak végig szántják bőrömet, valami fogást keresve. Remegő lábaim nem bírják tovább. Muszáj, csak egy percre legalább, de muszáj leülnöm. Miközben elnehezedett végtagokkal a földre ereszkedem semmi mást nem látok, csak Bizzle elégedett vigyorát.
- Ezt a játszmát én nyertem.- elégedett hangja még utoljára befészkeli magát a fejemben, majd mintha elvágták volna a filmet sötétség telepszik rám.
~ * ~
Forróság hullámzik végig a testemen,homlokom verejtéktől csillog. Szemhéjaimon keresztül haloványan hatol át a napfény, mely egyik oldalamat felforrósítja. Teljesen leizzadtam és a fejem is hasogat. Fel akarok ülni, de nem visz rá a lélek. Csak fekszem ott, tehetetlenül és fáradtan. Ha meg kellene mondanom, hogy mi mindenem fáj eltartana egy darabig a számlálás. Így hát hiába szeretném azt mondani magamnak, hogy túl vagyok sokk hatáson a jelek minden bizonnyal az ellenkezőjéről tanúskodnak.
- Szerinted mikor kell fel a szépséged? - gúnyos, kislányos hangot hallok a folyosóról, melyről fogalmam sincs, hogy kihez tartozik. Nem otthon vagyok, bár erre már rájöhettem volna előbb is.
- Őszintén megmondva fogalmam sincs. Nem mintha érdekelne mondjuk. - Bizzle. Már majdnem átadom magamat a férfias hangja okozta kábulatnak, aztán eszembe jut, hogy mennyire undorítóan beszélt rólam tegnap este. Ő sem más mint a többi. Egy faragatlan, idióta, öntelt, soviniszta disznó...
És ekkor kivágódik a szoba ajtó, az én szemeim pedig akaratlanul is felpattannak miközben összehúzom magamat.
- Csipkerózsika ideje felkelni! - egy lány lép be, hangja szinte trillázik. - Uh kislány, elég pocsékul nézel ki. - hőköl egy pillanatra hátra. Végig mérem ezt a kislányt egészen tej szőke feje búbjától hosszú lábáig. Magas, nyúlánk alkatú, kék szemei pedig szikráznak. Árad belőle az energia, felvillanyozza a környezetét.
- Én... hol vagyok? - nehezemre esik ugyan, de felülök az ágyon. Alig bírom nyitva tartani  szemeimet és legszívesebben máris visszazuhannék  a puha párnák közé. Hihetetlen, hogy egyetlen megrendítő eset mennyire ki tudja készíteni az embert. Pedig még csak nem is fizikai megterhelés volt.
- Miután Bizzle egyik haverja lelőtte Jeremyt, Bizzle ide hozott téged. - beszéd közben körbe járja a szobát és sorra kihúzza a függönyöket, hogy ablakot nyithasson. A kellemes levegő lassan árad be és járja át tüdőmet. - Elég sokkos állapotban voltál kis anyám. Fogadjunk soha az életben nem láttál még fegyvert.- egyik témából rontott a másikba és úgy tűnt nem esik nehezére erről az életstílusról beszélni. Nem is értem miért lepődöm meg ezen. - Egyébként én Lindsy vagyok.
- Shaw. - mondom kötelesség tudóan. Némi hálát érzek a lány iránt. Bejött mielőtt még Bizzle megtehette volna. Nincs erőm most szembe nézni azzal a lehetetlen alakkal.
- Igen tudom. - oldalra biccentett fejjel mosolyog felém. - A srácoknak be nem áll a szája.  Bár Bizzle eléggé csendes ha rólad van szó, hiába faggatom.
Nem tudtam erre mit kellene mondanom. Örüljek vagy éppen szomorodjam el ettől a ténytől? Talán örülnöm kellene. Elvégre nekem sincsenek érzéseim iránta. Egyszerűen ő csak egy a sok bunkó közül akivel életem során volt szerencsém találkozni. De micsoda bunkó! Tény, hogy bugyiszaggató már csak a tekintete is. Ettől függetlenül én még utálhatom.
- Ha szeretnél lezuhanyozni akkor ott megteheted. - az egyik ajtó felé bök. Még csak most néztem először körbe. Minden annyira nem is tudom. Fényűző azt hiszem. Hatalmas, francia ágy hófehér, makulátlan huzattal és sötét fa kerettel. Az egész szobában a barna és a fehér színek dominálnak. A szoba nem túl zsúfolt. A fal majdnem teljesen csupasz leszámítva az óriás tvt az ággyal szemben. Csupán néhány szekrény áll bent és ezzel elmondtam mindent. Másnak lehet, hogy barátságtalannak tűnik a hely, de nekem a tágas tér, az erkély és a sok fény ami beárad, rettentően tetszik. Kár,hogy éppen túsz vagyok itt. Ha nem így lenne még élvezném is.
- Készítettem be ruhát és alsóneműt a biztonság kedvéért. - mosolyogva megköszöntem Lindsynek a kedvességét. Aranyos lány csak éppen a szája be nem áll.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat mikor végre a csukott ajtón kívül tudhatok mindent ami az elmúlt néhány órában rám telepedett. Most semmi másra nem vágyom csak egy forró fürdőre és aztán lelépek innen, bárhol is legyek.

Ötödik fejezet- Elrabolva.

Sziasztok kedves olvasóim!

Köszönöm szépen a négy kommentet így előre is! Nagyon aranyosak vagytok. Megmondom őszintén ez most nem lett egy megahiperszuper hosszú rész, de remélem nem bánjátok. Sikeresen végeztem az angol vizsgámmal. Viszont jövőhéten az utolsó nagy hajrá lesz töriből és németből. Szóval most csak ennyivel tudtam jönni. Remélem megértitek. Igyekszem minél hamarabb hozni a következő részt! Jók legyetek, és kitartást a suliban! <3

xoxo HeartBreaker

 

Ötödik Fejezet - Elrabolva

Shaw Diamond

Készen álltam szembe nézni a sorsommal, azzal ami az ajtók mögött rám vár. Utolsó pillantást vetettem magamra a nagy tükörben. Egészen kellemes hatást keltettem ahhoz képest, hogy mondhatni elraboltak. Elvégre akaratom ellenére vagyok itt.
Miután belebújtam a számomra szokatlanul magas, fekete cipőbe , vettem egy mély levegőt és elindultam kifelé az ajtón mely ismeretlen dolgokat rejteget számomra. Olyasmiket melyeket nem ismerek és nem tudok irányítani.
- Készen vagy? - pillantott rám az egyik nagy darab srác mikor kiértem.
- Nem látszik? - ironikusan forgattam a szemem.
Eltökéltem,hogy ha már nincs ehhez kedvem akkor nem is fogok úgy viselkedni mintha lenne. Megtettem mindent ami tőlem telt. Megmentettem azokat az embereket önmagamtól, attól amit én okoztam. Viszont eljátszani, hogy nekem ez tetszik nem vagyok köteles. Még Bizzle uraság kedvéért sem.
- Még mindig éles a nyelved, drágám? - lépett be a szobába Mr.Seggfej aki ide toloncolt nem régen. Ezért a mondatáért kedvem lenne bemosni neki egyet de inkább csak egy vállrándítással jeleztem nem tetszésemet.
- Nem tudom te mit szólnál ha elrabolnának.- vetettem oda, hogy értse miért is vagyok ilyen.
- Tudtommal te teljesen önszántadból jöttél ide.- gondolkodva méregetett.- Vagy nem emlékszem jól? Nem kellett sem fegyvert a fejedhez szegeznem, de még csak le sem kellett fogni.
- Igen, de megzsaroltál te barom! - sziszegtem a fogaim között.
Felmerülhet  másokban, hogy vajon miért vagyok ennyire fékezhetetlen szájú idióta. Egyszerűen megtanultam kiállni magamért és jelen esetben erre a tudatásomra nagyon sok szükségem van. Nem fogom hagyni, hogy azt higgyék máris megtörtem és azt tesznek velem amit akarnak. Ennél azért jóval több van bennem. Anyám sok mindenre megtanított. Ezek között pedig ott van a tartás és az önmagam becsülése is. Utólag visszagondolva rengeteg köszönettel tartozom neki ezekért. Nem tudhatom mikor fognak még jól jönni.
- Ez már a te problémád.- lesajnálóan vigyorgott. Istenem! Soha nem voltam túlzottan agresszív típus de most már másodjára érzem azt, hogy be kéne mosnom ennek az arrogáns disznónak. - Mindegy, hercegnő. Nem érünk erre rá. Vár a hercege.- minden egyes szó úgy hagyta el a száját, hogy egészen biztos nyomot hagyjon az emberben. Maró volt, mintha csak savat csepegtettek volna a bőrömre.
~ * ~
A sötétített autó alatt csikorogtak a kavicsok, miközben egy számomra ismeretlen helyen leparkoltunk. Mr.Seggfej elől kiszállt, majd egy pillanattal később hátul az én oldalamon is kivágódott az ajtó. Pislogva néztem fel rá, elvakított a lámpájának fénye.
- Lekapcsolhattad volna azt a szart! - csattantam fel idegesen.- Kiég a retinám te...
- Ha még egyszer sértegetni mersz, akkor kénytelen leszek kárt okozni abban a csinos kis pofikádban.- szavait éles fájdalom követte. Reagálni sem volt időm a magasba emelkedett kezével szemben, mely az arcom baloldalán csattant. Automatikusan oda kaptam a kezemet. Fájt, határozottan fájt. Milyen állat az aki képes megütni egy nőt? - Van még valami problémája az úrnőnek? - vicces, hogy az ember néhány röpke óra alatt hogy meg tudja szokni a másik stílusát. Már fel sem veszem ezt a leereszkedő, gúnyos viselkedését.
- Örülnék ha nem ütnél meg még egyszer.- sziszegtem a fogaim között. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne keljek ki magamból még jobban, vagy ami rosszabb, hogy ne sírjam el magamat. A fizikai fájdalom eltörpült a szégyenérzet mellett. Megütöttek és még csak vissza sem üthetek mert lehet, hogy rosszabb következménye lesz.
- Ahhoz úgy is kell viselkedni. Na mozdulj.- előrántotta a fegyverét, melyet nekem szegezett.
 Ekkor értettem meg igazán, hogy ez a dolog egyáltalán nem játék. A tét a tulajdon életem ami ennek a baromnak a kezében van. Egyszerűen nem áll össze a kép. Elhozott ide, a semmi közepére, miközben nekem eredetileg nem ezt mondták. Arról volt szó, hogy Bizzlevel kell találkoznom, hogy ő vár rám.
Ki kellett szállnom. Nem tehettem mást. A gyomrom liftezni kezdett miközben felálltam és kimásztam a kavicsos talajra. Nem tudom meddig bírom amíg ki nem adja magából azt a keveset amit ma ettem.
A levegő jócskán lehűlt már, körülbelül este kilenc óra lehet. Körülöttünk amíg elláttam nem volt semmi. Leszámítva azt a néhány lámpát ami haloványan pislákolt a négyzet alakú placc körül. Remegett kezem, lábam az agyam pedig folyamatosan egy menekülés terven kattogott. Nem maradhatok itt.
Érzem, ahogy a hátamnak nyomódik valami hideg, fémes dolog. Az izmaim megfeszülnek, levegőt sem merek venni, mikor rájövök, hogy mi is az. A fegyver vége a lapockáim közé fúródik. Ajkaim megremegnek a visszafojtott sírástól. Erősen lecsukom a szemhéjaimat, magamban imádkozom. Szeretném még túl élni ezt az éjszakát, bármennyire nincs rá esélyem.
- Jeremy a kurva életbe! - az ő hangja. Nem hallottam túl sokszor, de ahhoz éppen elégszer, hogy fel tudjam idézni kié is ez a mély, szexi hang.
Érdekes módon a gyomrom már kevésbé ugrik össze és a tartalmát sem szeretné kidobni. Nagyot nyelek mielőtt kinyitom a szemem. A látásom lassan tisztul. Néhány másodperc erejéig a vaksággal küzdöttem, folyamatosan a feketeségbe pislogok, míg végül meglátom őt.
- Bizzle, csak hogy ideértél! - kiáltott fel mögöttem Jeremy jókedvűen.
- Engedd el te idióta, vagy a szart is kiverem belőled! Azt hitted, hogy ez mekkora jó poén vagy mi a szar? - soha senkit nem láttam még olyan idegesnek mint most Bizzlet.- Elvittem helyetted anno a balhét. Miattad ültem a sitten. Jobb lenne ha meghúznád magadat ér örülnél neki, hogy még van munkád.
- Amíg a börtönben csücsültél sokkal jobb életem volt. Mindenki engem tisztelt! - nem kellett látnom ahhoz, hogy sejtsem, hogy a mögöttem álló férfi milyen elvetemülten nézhet ki.
- Akkor egyetlen egy valami árulj el.- Bizzle előrébb lépett, feltartott kézzel, jelezve, hogy nem akar támadni. Bár ebben nem lehettem biztos.- Miért őt raboltad el? Lindsy például sokkal többet jelent nekem mint ez a csitri akit nem is ismerek. Őt csak megdugnám.- hát ez fájt. Mégsem mondhatok semmit. Tulajdonképpen igaza van azt hiszem.
- Egyszerű. Ez volt az egyetlen ürügyem arra, hogy ide csalhassalak.
Most először egyenesen Bizzle szemébe néztem. A tekintete elárulta azt amire én is ekkor jöttem rá. Nem én kellettem neki, nem engem akart megölni. Én csak egy eszköz voltam. Ez a csapda Bizzlenek szólt.