17. fejezet - Kihívás

Sziasztok édesek!♥

Megint nagyon régen voltam már errefelé. Vannak mentségeim, csak ez senkit nem érdekel gondolom. Ennek ellenére mindannyian tudjuk,hogy el fogom mondani mert mindig túl sokat dumálok. Amint felraktam az előző részt már el is kezdtem ezt írni, de egyszerűen semmire nincs időm. Ráadásul dolgozom nektek egy karácsonyi meglepetésen csak nagyon szorít az idő,fogadni mernék, hogy nem leszek kész 24-ig. De azért igyekszem!

Milyen okok miatt késlekedtem? Suli, család és magánélet, egészség. Sokat vagyok mostanság beteg ami szerintem a lelki dolgaim miatt is lehet. Eléggé megviselnek a családban történtek. Úgy néz ki költözés előtt is állunk. 

Volt egy kis pozitívum is, ami mondjuk jelenleg a világot jelenti nekem. Megtaláltam az életben az én Bizzlemet, Ő pedig rengeteg időmet elveszi. Bár jobban megéri, mint bármi. Elég jól alakulunk, egyre inkább kezdek beleveszni ebbe az érzésbe. Pont most beszélgettem vele az írásról, Ő ösztönzött arra,hogy ma fejezzem be ezt a fejezetet. Nagyon szeretné ha egyszer megmutatnám neki az én kis bébimet ( igen, így becézem a sztorimat de ezt tudjátok :D ). 

Szóval ennyit rólam. Nem akarok senkit untatni a magánéletemmel. Amúgy is zűrös.

Karácsonyig még mindenképpen jelentkezem. Jók legyetek!♥

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Ui: Bizzle ebben olyan dumákat elereszt,hogy megzabálom. A következő fejezet igazán pikánsnak ígérkezik. Khmm.khmm ;)

17. fejezet

Shaw Diamond

- Nagyon elment a mai nap. Anyukád biztos vár már. - szólalt meg egy idő után a velem szemben ülő félisten. 

- Igen, biztosan. - óvatosan a fülem mögé tűrtem az egyik előre hullott tincsemet. Ügyeltem rá, hogy egy pillanatra se nézzek a szemébe, úgy tettem mint aki nagyon elmélyülten tanulmányozza a táskája tartalmát. - Nem tudod hova tettem a telefonomat? - zavartan felpillantottam. Egyébként pontosan tudom hova tettem de muszáj elterelnem ezt a beszélgetést egy másik mederbe.

- A táskád első zsebébe. Vagy a nadrágod jobb oldali, elől lévő zsebébe. Erre a két helyre szokásod rakni. - úgy beszél mint aki ezer éve mást sem csinál csak engem figyel. - Most miért nézel így?

- Mert már majdnem elhiszem, hogy ismersz. - faarccal bámulok rá. 

- Ez a "szakmám" egyik alapkövetelménye. Az ördög a részletekben lakozik, Shawty. - közli vigyorogva én pedig egy percig fel sem fogom amit mond. Semmi másra nem tudok gondolni csak a megszólításra.

- Shawty? Most komolyan?! - felszalad a szemöldököm és érzem, hogy robbanni fogok. - Én sem hívlak Jujunak. 

- Pedig mintha már engedélyt kaptál volna rá. Persze csak akkor ha kizárólag kettesben vagyunk. A Shawty egyébként édes becézése a Shawnak. Egyszerűen kiráz a hideg attól, hogy mennyire arisztokratikusan tudsz beszélni, kinézni, sőt még lélegezni is néha. Észre sem veszed sokszor. Most komolyan. Még a neved is egy drága kő. - látjátok a mozdulatát? Eltanulta tőlem a profira fejlesztett szemforgatást. Büszke vagyok rá.

- Szóval már a nevemmel is bajod van, Seggfej? - vigyorgok. Nos igen, az ember megtanulja hogyan kell a Justin-féle srácokkal kommunikálnia. Egyszerűbb lenne egyébként ha átmennék az orangutánok szintjére, azt hiszem hamarabb megértené mint bármi mást.

- Ja. - nevetve vállat ránt. - A barátod vagyok és kurvára nem tetszik ez az apuci-pici-lánya stílus. Szóval gondolkoztam és kitaláltam ezt a jó kis becenevet. Nekem bejön.

- Miből gondolod, hogy apuci-pici-lánya stílusú vagyok? - érdeklődve várom a válaszát.

- Nem, már nem vagy az. De abban biztos vagyok, hogy valaha az voltál. Fogadjunk, hogy minden a segged alá volt rakva. - bólintok. Mert így volt. - Már nem vagy ugyanolyan Shawty. Csak még mindig van benned a régi éned néhány rossz szokásából.

- Ez feltétlenül akkora probléma, hogy ezen változtassunk?

- Nem, ez nem probléma. A probléma az, hogy nem nyílsz meg. Viszont nekem időm mint a tenger. Elő foglak csalogatni a csigaházadból. - szenvtelen vigyorral az arcán feláll és a kezét nyújtja nekem. - Most pedig mennünk kéne.

- Miért akarsz előcsalogatni a csigaházamból? - miközben felállok végig a szemébe nézek. Nem hagyom, hogy ennyiben hagyjuk a dolgokat. Addig ütöm a vasat amíg még meleg.

- Mert nem szeretek veszíteni és mert kíváncsi vagyok. - ő sem tágít. Előrelép és a hirtelen közelségben mellkasunk szinte összeér a másikéval. Ha egy kicsit mélyebben venném a levegőt... Nem kell nekem megtennem. Ő teszi meg. A következő lélegzetvételénél a mellkasa finoman az enyémhez préselődik, s ez így folytatódik tovább egészen addig amíg kénytelen nem vagyok megszólalni.

- Veszíteni? - halk, reszelős a hangom. Semmi másra nem tudok összpontosítani csak a hirtelen támad csekély távolságra. Arra a néhány cm-re ami ocsmányul az arcomba nevet. Mert hiába kevés most szakadéknak érzem. Nem akarom, hogy ez a kicsi is köztünk legyen.

- Veszélyes játékot űzünk a másikkal. De jó ha tudod, hogy én soha nem veszítek, bébi. - ujjai finoman az arcomra találnak, gyengéden simít végig járomcsontomon. Férfias érintésétől kiráz a hideg és a gyomrom máris vad liftezésbe kezd.

- Jó ha tudod, hogy csak fair játszmát fogadok el. Semmi hazugság és semmi csalás. - remegő kezemmel óvatosan a mellkasára találok. Apró ujjaimat pihentetem izmos, jól kimunkált testén, majd mély levegőt veszek és egy kicsit taszítok rajta. Veszi a lapot és hátrébb lép.

- A kihívás elfogadva, Miss. Diamond. - vigyorgó arca azt sugározza, hogy teljesen összeszedett, de aki egy kicsit is tud olvasni szemeiben - igen, arról az élénken csillogó, csokoládébarna szempárról beszélek -, az jól tudja, hogy most ő maga is vívódik.

 Ahogy kiérünk az étterem ajtaján megcsap a november hideg fuvallata. Egy pillanatra összerezzenek, szorosabban összehúzom magamon szövetkabátomat. Szinte még a fogaim is egymáson csikorognak. 

- Szóval, haza vihetlek? - Justin esetlenül megáll mellettem, a zsebében kutat. Előhalássza a slussz kulcsát, egy gombnyomás és a fekete sportautó már nyitva is áll. - Gyorsabb lenne és kényelmesebb is.

- Nem akarok haza menni. - mondom ki még azelőtt, hogy meggondolnám magam. - Anyuval összekaptunk. Nem igazán jön be neki a lakás. Mindenbe beleköt. Nem tudja elfogadni, hogy felnőttem és nem foghatja a kezemet. Majdnem mindig vita téma ez nálunk.

Néhány percre csend telepedik közénk. Justin elmerülten nézi a tájat, mély levegőt vesz, aztán lepillant rám.

- Évek óta nem találkoztam a szüleimmel. - szavai kettészelik a sötétedő világot. Nem vagyok képes megszólalni, csak nézem őt. Figyelem a szeme alatti sötét karikát, a ráncokat melyektől sokkal idősebbnek tűnik. Rájövök,hogy nem minden fekete és fehér.
- Meglátogathatnánk őket egyszer. - gondolkodás nélkül beszélek. - Sőt. Akár most is elindulhatnánk. Csak Te meg Én.
- A lakáskulcsom még megvan. - halványan elmosolyodik, de üres ez a mosoly. Nincs mögötte egy cseppnyi boldogság sem. - Nem lehet, Shaw. Megfogadtam, hogy soha nem zargatom őket. Jobb nekik nélkülem. Amerre csak megyek fájdalmat és pusztulást teremtek.
- Nem kellene,hogy így legyen. - önkéntelenül is felnyúlok az arcához és finoman végig simítok az állán. - Miért nem hagyod,hogy az emberek meglássák benned a jót? - közelebb hajolunk egymáshoz mint kéne. Érzem forró leheletének gyengéd csiklandozását, hideg orrunk már-már összeér. Csak egy kicsit kéne mozdulnom,hogy puha ajka az enyémen legyenek és,hogy férfias borostája az arcomat simogassa.
- Mert nincs bennem semmi jó.- hangtalanul felnevet ami sokkal inkább morgásnak tűnik. A szívem összeszorul tőle. - Veszélyes vagyok. Mindent megölök magam körül. Fájdalmat fogok neked is okozni. - kínlódva beszél, ujjai utat találnak a hajamban. A pillanat egy töredéke alatt szembe fordít magával. Csak most tűnik fel,hogy mennyire védelmezően felém tornyosul, hogy mennyire ott van a helyem a kezei között.
- Veled akarok lenni. - kínlódva csúsznak ki a szavak belőlem. Megrémít a gondolat,hogy milyen rövid idő alatt vált fontossá. Lassan muszáj vagyok rájönni,hogy érzelmileg függök tőle. Pedig soha senkitől nem akartam többé függeni. Semmilyen formában.
- Ne, bébi. Ennél jobbat akarj. - szemei lecsukódnak. Érzem ahogy gondolatban már nagyon messze jár tőlem. Félni kezdek. Rádöbbenek,hogy mekkora hatalma van felettem.
- Ennél nincs jobb. Azt ne mond,hogy te ezt nem érzed. - nagyot nyelek. Érzelmileg teljesen labilis lehetek, minden pillanatban másképpen érzem magam. Azt hiszem most jött el a romantikus, szerelmes Shaw ideje.
- De érzem. Állapodjunk meg valamiben. -elhajol tőlem, méreget. - Jöjjünk rá együtt, hogy mi is ez az egész.
- Ezt hogy érted? - összehúzott szemöldökkel pislogok. Érzem ahogy gombóc nő a torkomban a gyomrom pedig összeugrik.
- Csempésszünk egy kis extrákat a barátságba. - azt hiszem az ajkaim automatikusan elválhattak egymástól a döbbenet hatására. - Ne nézz már rám így, Shawty. Nem vagyok érzelmileg túl nagy kaliberű ember, de a szexet szeretem. Téged meg eléggé kívánlak.
Látjátok azt a csajt az utcán egy halra emlékeztető szájmozgással? Ne ijedjetek meg de az én vagyok. Shaw Diamond teljesen leblokkolt.
- Te arra kérsz,hogy legyek a....a...- többször neki futok, nem bírom befejezni csak hadonászok összevissza.
- Legyél a szexpartnerem és ígérem mindent megadok neked. - nagyképűen zsebre vágja a kezét, amitől egyébként csak még kívánatosabbá válik.
- Persze, még mit nem! - kínomban elnevetem magam. - Nagyon vicces voltál. Egészen biztos, hogy nem leszek a sokadik. Te nem tudsz egy nőnél megmaradni. Én meg nem tűröm el,hogy minden jöttment után velem feküdj össze.
- Mikor volt utoljára orgazmusod? - olyan hétköznapian veti fel a témát,mint az angolok az időjárásról folytatott beszélgetéseiket. Most komolyan. Semmitől nem jön zavarba?
- Mikor lett neked ehhez közöd? - csípőre vágom a kezeimet és igyekszek minél jobban tartani magamat. Nem akarok zavarba jönni, nem akarom,hogy lássa igenis hatással van rám.
- Ez édes volt. - jegyzi meg vigyorogva. - Figyelj. Próbáljunk meg rájönni,hogy akkor mi is van. Amíg áll ez a megegyezésünk én sem fekszem össze mással és Te sem kerülhetsz mással kapcsolatba. Szerintem ez így elfogadható.
- Két napig sem fogod bírni. - jelentem ki szilárd meggyőződéssel.
- Kihívásnak vegyem bébi? - ajkába harap, tesz egy lépést hátra. - Csak mert akkor ez tudod mit jelent.
- Mit jelent? - remegő hangon szólalok meg. Nem csak a térdem, a testem is remeg.
- Azt,hogy a játék kezdődik. Most. - nem tehetek róla. A bensőmben forróság robban és szétárad mindenfelé.