2014. augusztus 12., kedd

13. fejezet - Életem legjobb hibája

 Sziasztok kincsecskéim!
Tudom, hogy nagyon sok mindent ígértem. Ígértem, hogy válaszolni fogok a kommentekre. Hát nem jött össze. Ígértem, hogy sietni fogok a résszel. Ez sem jött össze. De nézzétek el nekem. Most olyan részt hoztam amivel garantáltan kárpótolni foglak titeket!
Mivel az egész sztori a karakterek sötét múltjára épül - mellesleg Shaw  anyjának igen nagy szerepe lesz nem sokára - így úgy gondoltam, hogy az a bizonyos "13"-as szám egy meghatározó rész kell, hogy legyen. Ugye a babonásoknak ez a végzetes dátum, pláne ha még péntekre is esik. Szóval úgy gondoltam, hogy egy ennyire balszerencsés karakterek között legyen ez a szám meghatározó. Hazudnék ha azt mondanám, hogy már a legelején így terveztem. Ez a kis számmisztika nagyjából a 10. rész környékén fogant meg bennem. 
Remélem, hogy ez után a rész után senki nem hiszi azt, hogy "boldogan éltek amíg meg nem haltak" mert nem. Igen ez egy ultra szupercuki rész - amivel nem vagyok megelégedve, de elég régen írtam ilyesmit és na igen, kijöttem a gyakorlatból - de ez még csak a bonyodalmak kezdete. Innen indul majd meg az egész sztori. Lent majd még írok pár szót. Most ennyi elég rólam. Köszönöm a sok-sok-sok-sok kedves szót amit tőletek kaptam. 7 komment a határ most is! 
Kellemes olvasást!
xoxo HeartBreaker
Jelena

13. fejezet -Életem legjobb hibája
Shaw Diamond
- Na és Justin mivel foglalkozol? - éppen a kanapén ülünk. Nagyjából éjfélre járhat az idő és Jeremy barátomnak most támadt kedve megkérdezni azt, amitől a legjobban rettegek. Semmi gond nem lenne ezzel az ártatlan érdeklődéssel, ha a helyzet átlagos lenne. De azt hiszem gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy koránt sem az.
- Én vezető pozícióban dolgozom, de elég nehéz ezt körülírni. - na igen, nem mondhatod, hogy "banda vezér vagyok". Szegény Gracie attól szívinfarktust kapna. Talán még én is. - Az általam vezetett csapattal ügyelünk arra, hogy bizonyos szállítmányok biztonságosan eljussanak egyik helyről a másikra. - "bizonyos szállítmányok" alias fegyverek, drogok, esetleg lopott holmik és még ki tudja mi minden. 
- Ez elég egyszerű foglalkozásnak tűnik.- mosolyog Jeremy. Ő is tudja, Graci is tudja, sőt még Én is tudom - most már - , hogy ez nem igaz. Ennek ellenére nem feszegetjük a témát. Jobb a békesség.
Felállok és a konyhába igyekszem, hogy kibontsak még egy üveg bort, hiszen az előző már elfogyott. Gondosan, alaposan megfontolva választom ki a következő, vérvörös áldozatunkat. Nem igazán szoktam inni. Most is csak két kis pohárkával néztem a pohár fenekére, mégis érzem, hogy nem minden oké a világgal. Mintha egy kicsit mozogna.
- Segíthetek? - kis híján elejtem a kezemben lévő, igen borsos árú italt. Nem iszunk minden nap így ha egyszer mégis - mint ma is - ilyesmire vetemedünk akkor szeretjük megadni a módját. Ennyit megengedhetünk. - Na, bébi? - forró leheletét a nyakamba fúrja. Érzem, ahogy a tenyere finoman a csípőmre siklik én pedig beleremegek az érzésbe. - Úgy látom nem igazán boldogulsz azzal az üveggel. - halk, férfiasan öblös nevetése a fülemet csiklandozza. Természetesen én sem tudom megállni egy mosoly nélkül.
- Segíthetsz.- kuncogva megfordulok ,Justin kezébe adom az üveget és a dugóhúzót. - Elég béna vagyok az ilyesmiben. - vallom be miközben érzem, hogy rózsaszín pír önti el az arcomat. Megtámaszkodom a konyhapultban és figyelem ahogy az Ő gyakorlott ujjai másodpercek alatt megoldják a problémát. 
- Készen vagyunk. - felemeli a bort, mutatva, hogy ő fölényeskedett.
-Köszönöm. - halványan mosolygok rá, miközben a fejemben érdekes gondolatok születnek. Nem tudok másra gondolni csak rá. Az arcára, a viszonzott mosolyaira, a gyengéd érintéseire.  Jelenleg el sem tudom képzelni róla, hogy rossz fiú legyen. Pedig az, az eszem tudja, csak hát szegény eléggé illuminált állapotba került. Kótyagosan állok egyik lábamról a másikra és egyenesen telt ajkaival szemezek melyek huncut módon felfelé görbülnek. 
- Hé, el ne ess! - észre sem vettem, hogy már kezdtem eldőlni. Justin karjai azonnal a derekamra siklanak és enyhén, de - nincs is erre jobb kifejezés - rohadt szexin a pultnak nyom. Leteszi a bort mögém. Lassan előre hajol testével. Érzem a vibrálást a levegőben, az elektromosság szinte kézzel tapintható kettőnk között. De most nem fogok szégyenlősen elhajolni, mint azt régebben tettem volna ha ilyen helyzetbe kerülök. Nem. Most egyenesen, felszegett állal pillantok rá és állom kihívó, vad tekintetét melytől a gyomrom összeugrik. - Mit teszel velem?
- Ezt a kérdést én is feltehettem volna. - felemelem karjaimat, melyek hozzá képest nagyon aprók és törékenyek. Bátorkodom átkarolni a nyakát, ha már ő tapizhat nekem is jár ennyi legalább. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy jobb ha biztosan kapaszkodni tudok valamiben, illetve valakiben.
- Nem. - nevetése feléleszti a bennem szunnyadó vadállatot ,hirtelen kedvem lenne leteperni és magamévá tenni. -  Te pontosan tudod, hogy mit teszek veled. - incselkedve végig simít az ajkamon.
- Nem tudom. - megrázom a fejemet. Szemeimet végig az övén tartom. Szeme alatt apró anyajegy ékeskedik amitől a rossz fiús stílusa kap egy apró, angyali beütést. Egyáltalán nem rossz értelemben. Sőt . Egyszerűen tökéletes. Minden porcikájából árad a hanyag elegancia.
- Pedig egyszerű, bébi. - kiszáradt, halvány rózsaszín száját finoman megnyalja, természetesen úgy, hogy nyelve elég közel kalandozzon az én számhoz. Talán tényleg tudja mit tesz. - Megtöröm a jégpáncélodat.
Ekkor elcsattan. Nem számítok rá, de nincs ezen mit szégyellni. Ajka az enyémre siklik. Először csak csiklandoz, finoman érintkezik velem. A bódult állapotom százszorta erősebb lesz, már azt sem tudom eldönteni, hogy állok-e vagy lebegek. Minden vér ami a testembe van egyenesen az arcomba szökik, érzem ahogy elönt a pír. Hirtelen ismét túl meleg lesz a szobában.
Azt kívánom bárcsak örökké tartana a pillanat. Bárcsak megállíthatnánk Los Angeles mindig nyüzsgő világát, bárcsak megszűnne minden a jelen pillanatán kívül. Ez őrület. Soha nem gondolkoztam senkiről így. Amióta az eszemet tudom nagyon realista felfogásom van. Persze voltak érzelmeim, de ilyesmiket amiket az utóbbi időben megteszek el sem tudtam régebben képzelni magamról.
Miért pont vele reagálok így? A bor teszi? Túl sokat ittam volna? Bemagyarázhatnám magamnak a lehetetlent, de akkor nem látnám a nyilvánvalót. Vonzódom hozzá. Minden sejtem ki van éleződve az övéire. Olyan lettem ez alatt a pár nap alatt mint egy évek óta erős függőségeknek élő ember. Eddig is ott volt az a furcsa, bizsergető érzés, a remegések amikor csak rám nézett. Szikrázott bennem valami. Jól mondta. Észre sem vettem de alig egy hét alatt felolvasztotta a régen eltemetett érzéseimet, vágyaimat.
Hevesen mozogni kezd az ajka én pedig felveszem a tempót. Automatikusan hátulról beletúrok kócos hajkoronájába. Lábujjhegyen állva ágaskodok feljebb, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Érzem ahogy nyelve gyengéden az ajkaim közé siklik. Meglepően hirtelen vált heves tempóról lassú és érzékire. Mint a zenékben az ütem. Itt is váltakozik a kettőnk közötti dallam. Minden pillanata egy kóstolgatás, egy csipetnyi falatja az érzelmeknek.Mégis úgy érzem, hogy így jó. Hozzá tökéletesen passzolok. Pontosan illeszkedem kezei közé és még a száját is az enyémre találták ki.
Kifulladásig csókol én pedig elvesztem az irányítást magam felett. Túl vagyok a huszadik életévemen, mégis elvörösödött arccal válok el tőle. Kapkodjuk a levegőt, de egy lépést sem hátrálunk a másiktól. A másik kilélegzett levegője ott izzik az ajkunkon. Az oxigén hirtelen jelentéktelenné válik. Sokkal inkább rá vágyom, őt akarom. De tudom, hogy ez lehetetlen. Lehunyom a szememet, tenyeremet finoman a mellkasára simítom, úgy ügyeskedem, hogy a szíve fölött legyen.
- Kalapál a szíved. - suttogom minden erőmet előhalászva. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen.
- Felteszem újra a kérdést. - mormogja szinte a hajamba. Jó érzés, hogy a látszat szerint rá is hasonló hatással volt az előbbi attrakciónk mint rám. - Mit teszel velem te nőszemély?
- Ha én azt tudnám. - felelem pihegve. Még mindig nem sikerült teljesen lenyugodnom.
- Hagyod, hogy életed hibájába keverjelek. - meglepődök ezeken a szavain. Tiltakozhatnék, de igaza van. Ennél nagyobb őrültséget soha nem követtem el.
- Életem legjobb hibájába. - zárom le ennyivel.
- Meg a legdögösebb is. - kuncog és én sem tudom megállni. Nevetve verem vállba.
- Egoista seggfej. - mormogom halkan.
~ * ~ 


Akkor mondok pár szót. Ha valakinek nagy gondja lenne a csók kifejtésével akkor tőle elnézést kérek. Már nagyon régen írtam komoly érzelmek kifejtéséről és itt is most hirtelen estünk bele - ami szándékos volt - szóval még az agyam rá van állva a borongós hangulatra. Azért remélem olvasható volt és látszódik Shaw tépelődése. Jók legyetek! Hamarosan jövök.:)

10 megjegyzés:

  1. Fantasztikus lett.Nagyon-nagyon siess a következővel :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett! Hamar (nagyon) siess a kövivel! :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó rész lett :) siess kövivel és ha kérhetem a következő rész legyen hosszabb ;)

    VálaszTörlés
  4. Annyira jo lett*-* imadom<3
    Hamar koviiit!:)

    VálaszTörlés
  5. ah nagyon nagyon jo!!!!!! Jaj annyira imadom! Annyira feldobodtam mikor lattam h uj resz van!! *-* nagyon siess a kovivel! ;) <3

    VálaszTörlés
  6. Szia!!:)) Egyszerűen fantasztikus lett! Annyira csodálatosan leírtál mindent. Annyira szépen fogalmazol. Nagyon nagyon jó!! Csak így tovább! Sok sikert!:)) sok puszi: Vivien

    VálaszTörlés
  7. Annyira fantasztikus! Egyszeruen imadom ♥♡♥♡ Siess a kovivel! :*:*
    Hatalmas oleles!!♥♡♥♡
    ~ XoXo Alex ~

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Wáááoo, kedvenc blog, kedvenc író, kedvenc rész :) ♥♥♥
    Nagyon-nagyon-nagyon, de nagyon szépen fogalmazol, miattad még Justint is megkedveltem..köztudott, hogy nem volt a szivem csücske, de miattad megis kedveltem. Lázo, mire vagy képes az írásoddal?! :) ♥♥♥♥♥ oleleeees de hatalmaaaaas..
    Egyszerűen imádom és kész..:D
    Am nem tudom a többiek hogy vannak vele, de nekem picit rövid lett, mármint, hogy semmi más nem történt benne csak ez a csók - persze nem vagyok ellene- de lehet hogy csak nekem..:)
    Mind1 is..:) Erre nincs is szó, hogy milyen jó lett..FANTASZTIKUS!!!.tökéletes, káprázatos..mondom, hogy erre nincsenek szavak, áááááááhhhhhhhhhhhh.D várom a kövi részt..:)))) Remélem gyorsan jelentkezeeel, én várlak, de gondolom nem csaak én :)

    xoxo, Keyla.:) További sok sikert♥

    VálaszTörlés
  9. Sziaa ;) naggyon szuppin irsz es nagyon jo lett ez a resz is <3 !!!! Puszi Bogi

    VálaszTörlés