Negyedik fejezet.- Akarva akaratlanul.

Sziasztok!

Tudom, hogy már ezer éve nem jelentkeztem. Erre pusztán egyetlen mentségem van. Amíg a mi Bizzlenket a sötétség nyeli el, addig engem az iskola. Hihetetlen ez az év végi hajrá. Hétfőtől például angol házi vizsga ami nyolc (!!!) nagy jegynek számít majd a naplóban. Szóval mondhatni ettől függ az év végi jegyünk. Mindegy is. Erre készülök már mióta most már úgy vagyok vele ha nem tudom megcsinálni akkor így jártam.

Most viszont hagyjuk az én mentségeimet. Éppen itt az ideje, hogy hozzak valamit nektek. Megérdemlitek! Köszönöm a kommenteket és, hogy még mindig nézitek az oldalt. Ti vagytok a legjobbak, komolyan! Remélem ezzel a résszel sem okozom nektek csalódást. Igyekeztem valami izgalmat belecsempészni. :)

xoxo HeartBreaer

Negyedik fejezet.- Akarva akaratlanul

Shaw Diamond

Őszintén szólva az agyam folyamatosan kattogott. Nem ismertem a velem szemben álló fiatal férfit. Egyetlen pillantás elég volt a fekete bakancsától, barna pulóverén át egészen fekete, rakoncátlan tincseiig ahhoz, hogy rájöjjek nem Ő az aki miatt olyan sietősen szedtem a lábaimat.
Látszott rajta,hogy igazi, vérbeli rossz fiú akivel az ember jobb ha nem kezd ki. Nem mintha Bizzle kevésbé lett volna félelmet keltőbb de ez más volt. Bizzleben volt valami szexi amitől az emberlánya elvesztette az ítélőképességét. Viszont ettől az alaktól csak a borzongás futkos a hátamon.  Egyáltalán nem tartottam szexinek azokat az idétlen kínai jeles tetoválásokat a karján, melyek kikandikáltak feltűrt pulcsija aló, ahogy a borostás arcát sem. Számomra ez az ember túlzottan ápolatlannak és hanyagnak tűnt. Pont olyan akitől anno anyámék óvtak és akinek a közelébe sem engedtek volna.
Most viszont teljesen védtelenül álltam vele szemben. Nem volt mit tennem. Természetesen tudtam, hogy hazai terepen vagyok. Itt mindenki ismer engem és egészen biztos, hogy nem hagynák, hogy bárki bántson. Az ég szerelmére, itt élem a fél életemet! Tudom a pultos srác minden flörtölési módszerét és a pincérnők magánéletének is minden szaftos részletével tisztában vagyok. Egyszóval egyszerűen csak az életük része voltam. Minden nap ide jöttem tanulni, közben megettem egyet a szokásos fánkomból és ittam egy, vagy akár több pohárral is a kedvenc olasz krémes ,jeges kávémból.
- Gondolom te nem Bizzle vagy.- csípőre vágtam a kezemet és igyekeztem elrejteni a bennem tomboló félelmet, ami hirtelen csapott fel a gyomromban. Most nem adhatok neki utat. Nem jött el a megfelelő idő.
- Milyen okos.- gúnyosan fintorgott egyet.- Nem tudom mit eszik rajtad a főnök, de az fix, hogy a kis eszed nem tartozik ide.
- Felénk nem szokás így beszélni egy hölggyel! - ripakodtam rá azonnal.
Jól csinálod Shaw! Még néhány ilyen beszólás és talán elérem, hogy elhiggye nekem a lehetetlent: nem félek tőle.
- Nekem erre nincs időm. - morogta alig hallhatóan. - Indulj ki. Vár kint egy autó. - parancsolóan tornyosult felém.
Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Elvégre beszállni egy ismeretlen autóba csak azért mert egy idióta azt mondja, nem éppen okos húzás. Viszont lehet, hogy ez az egyetlen esély arra, hogy szemtől szembe láthassam Bizzlet és valamivel többet megtudjak az én éjszakai lovagomról. Na meg persze jó lenne ha valaki felvilágosítana, hogy tegnap este mit műveltem mert a fejemben kavarognak az események és a személyek összemosódtak, fogalmam sincs, hogy kivel mit beszéltem.
- Már miért követném a te - nyomatékosan megnyomtam a "te" szót, hogy érezze nekem ő nem parancsolgathat csak úgy.- parancsaidat?
- Mert gondolom nem szeretnéd ha ebben a nyavalyás kávéházban bárkinek is baja esne. - az ajkába harapott, kicsit oldalra döntötte a fejét és úgy méregetett.- Ugye Shaw? Nem akarjuk, hogy ezek az ártatlan emberek igyák meg a levét annak, hogy te rossz kislány voltál.
Volt más választásom? Nem. Egy valamit tehettem. Mosolyogva odabiccentettem Tobbynak a pultos srácnak, majd sarkon fordulva remegő lábakkal távoztam.
Vajon mekkora rá az esélye,hogy a rossz fiúk fekete, lesötétített ablakú terepjáróval parkolnak a kis kávézóval szemben? Gondolom ennél kiszámíthatóbbak nem is igazán lehetnének. Mr.Seggfej mögöttem tolakodott ki, nem igazán volt arra tekintettel, hogy bizony nőből vagyok. Nemes egyszerűséggel meglökte a vállamat jelezve, hogy mozduljak már. Nekem pedig kötelességem volt tenni amit akart. Sok mindenre képes vagyok a saját biztonságom érdekében. Erre megfelelő példa a pár évvel ezelőtti eset, amikor meghalt a barátom rengeteg újságíró kérdezősködött és tudtam, hogy nem csak nekem fáj az elvesztése. Mégsem tudtam otthon maradni és átsegíteni anyáékat ezen. Összepakoltam és eljöttem. Mert nekem ez volt a legjobb akkor.
Most viszont más a helyzet. Ártatlan emberekről beszélünk akik nem lakolhattak miattam. Elvégre ha valakit elveszítünk és az fájdalmat okoz nekünk, csak a mi hibánk. Mi választottuk azt, hogy közel engedjük egymást. Már az első pillanatban számolnunk kellett a kockázattal, hogy egyszer majd lelép, magunkra hagy, vagy ami még rosszabb, hogy a feledés homályába vész. Anyáéknak volt választásuk. De ezeknek az embereknek a sorsa az én kezemben van. Nem fogom cipelni a súlyát annak, hogy mások fizetnek az én butaságomért. Nem okozok fájdalmat senkinek ha egy mód van rá.
~ * ~
Bizzle
Folyamatosan azon a dögös kis ribancon járt az eszem. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy egy ilyen bulin pont egy ártatlan mosolyú kis csitri veszi majd el az eszemet. Ezt is megéltük. Nem mintha többet akarnék tőle. Jó teste van és vonzónak gondolom. Ennél több nem igazán kell.
Persze örültem volna, ha tegnap este nem rókázza le a cipőmet. Annál a pontnál hihetetlenül felment bennem a pumpa. Sok mindenre képes vagyok de nőt soha nem ütöttem meg. Ez az egyetlen szerencséje. Ha valamelyik idióta teszi ezt a csapatból egészen biztos, hogy ellátom a baját.
Ennek ellenére mégis megírtam neki azt az üzenetet és mégis azt akartam, hogy újra találkozzam vele. Persze nem mehettem el egy kávézóba csak úgy. Annál azért valamivel többet tartogattam. Sütött róla, hogy igazi előkelő nőszemély. Én pedig éppenséggel abba az előkelő, méregdrága bugyijába akartam mászni amiért költeni is kell.
- Főnök, minden készen áll.- jött be az ajtón Lindsy. - Lefoglaltam az asztalt a Royalsban. Bár még mindig nem értem mi szükség van erre, de...
- Ne kérdezősködj, oké? - vontam fel a szemöldökömet.- Semmi közöd az egészhez. Ez a magánéletem. Neked csak annyi a dolgod, hogy elrendezed azt amire megkértelek.
Visszafordultam a tükörhöz és még utoljára megigazítottam a galléromat. Egészen jól festettem. Természetesen nyakkendőt nem voltam hajlandó felvenni még ezért a drága menetért sem. De magamhoz képest elegánsnak hatottam a D&G öltönyömben, nyakkendő ide vagy oda.
- Ja aztán haza jössz és megdugod megint azt a latin nőt.- fintorogva bámult rám, nekem pedig nevethetnékem lett ettől az arckifejezéstől. Az ember a mi világunkban nem sok mindenkiben bízhat. Lindsy ezért volt különleges számomra szőke hajával és csillogó, zöld szemeivel. Mindössze tizennégy éves még csak. Túl fiatal ehhez az élethez, nem ezt akartam neki adni. Ettől eltekintve nem bánom, hogy annál a bizonyos bandaháborúnál én találtam rá és nem az ellenséges csapat. Egészen biztos, hogy a kis manóarcú lány nem élte volna túl azt a találkozást. Akkor voltam annyi idős mint ő most, ő pedig nyolc éves volt. Senki nem akarta elhinni, hogy haza hoztam. Pedig de. Tény, hogy fiatal voltam még ahhoz, hogy gyereket neveljek és ha lett volna egy kis eszem árvaházba viszem. De Istenem, úgy kapaszkodott belém azon az estén! Soha nem fogom elfelejteni. Vannak dolgok amik még az olyan érzéketlen barmokat is meghatják, mint én. Lindsy pontosan ilyen dolog.
- Te vagy az egyetlen akinek ezért a beszólásért nem töröm el a karját, tücsök.- közelebb merészkedtem hozzá, tenyeremet a fejére tettem és összeborzoltam szőke lóboncát.
- Menj, nehogy megvárakoztasd a kis szívszerelmedet! - forgatta a szemét miközben kitessékelt a saját házamból. Az eszem megáll! Az ember beengedi a házába, felneveli aztán hat év múlva majdnem hogy csak kidob. Szenvtelen egy kölyök lett ez!
~ * ~
Shaw Diamond
Nem akartam vele randizni. Ez volt az utolsó dolog amire gondolni mertem vele kapcsolatban. Ráadásul nem éppen hétköznapi ez az egész szituáció. Értem én, hogy a mai világból már elveszett az udvariaskodás de azért annál többet vártam minthogy betuszkolnak egy szobába ahol közlik velem, hogy öltözzek át mert Mr.Bieber így óhajtja.
Odabent az öltözőben rengeteg ruha várt rám. Mindegyik nagyszerűen nézett ki. Bizonyos szempontból álmaim netovábbja volt ez az átlagos szobaméretű öltöző "fülke". Minden szerepelt benne amiről egy lány álmodhat. Egy valami azonban rendkívül zavart. Az összes kiegészítő, cipő, táska, sőt még a ruhák is kizárólag piros és fekete színűek voltak. Maximum a kettőt ötvöző kombinációt és egyéb árnyalatokat fedeztem fel. De más színben semmit nem találtam itt.
Mély levegőt vettem és igyekeztem valamit kiválasztani. Remegett a kezem és egyetlen normális gondolatom sem akadt. Természetesen tudtam, hogy Bizzle nem a legátlagosabb srác. Néhány újságon szerepelt a neve miszerint a hírhedt rossz fiú kiszabadult. Ennél többet azonban nem tudtam róla.
Ahogy telt az idő és ahogy egyre inkább haladtam a "kész" stádium felé a "folyamatban" állomást elhagyva, izgulni kezdtem. Utáltam ez az egész nyavalyás helyzetet. Nem kellett volna ma felkelnem. Sőt ha pontos akarok lenni nem lett volna szabad találkoznom tegnap a helyi rossz fiúval. Attól a pillanattól kezdve valahogy minden megváltozott. Hisz gondoljunk csak bele. Ha tegnap nem vánszorgok el arra az istenverte partira akkor most otthon ülnék, csokit majszolnék miközben szólna a kedvenc dalom és tanulnék a közelgő történelmi zárthelyi vizsgámra.
Az életem viszont vett egy száznyolcvan fokos fordulatot. Már nem Shaw Diamond voltam, az átlagos tizenéves aki élni próbál. Már valaki más voltam aki elkövetett egy hibát és most a végzete felé halad.