15. fejezet - Töprengés

Hellóka kincsecskéim!

 Hol is kezdjem. Régen voltam mi? Na jó, annyira azért nem. Bár jöhettem volna hamarabb is. De mint említettem dolgozni kezdtem. Ráadásul a családi dráma is megvolt itthon. Elég nehéz most a helyzet, de rátok azért igyekszem időt szakítani.

Remélem ezzel a résszel sem okozok majd csalódást. Nagy szerepe lesz a későbbiekben az "Amy-Bizzle" párosnak. A mostani rész szinte teljesen az Ő sztorijukat meséli el. Nagyon kevés benne a Jhaw (Justin+Shaw összevonva, tudjátok mint a Jelena. Szerintem a Sustin furán hangzana így maradjunk a Jhawnél.)

Hú. Mást nem akarok mondani a részről. NAGYON KÖSZÖNÖM! a kommenteket! Csodálatos érzés, hogy támogattok. Főleg most van szükségem arra, hogy elvonuljak abba a kis birodalomba amit Shaw és Justin nyújt nekem. Ennek a birodalomnak pedig ti vagytok a mozgató rugói. Szóval köszönöm. Nagyon köszönöm!♥ Dreamertől kaptam egy díjat amit szintén köszönök. Azt hiszem ezzel a bloggal négyszer kaptam már meg. Talán, de ebben nem vagyok biztos. Jól esett, hogy gondoltál rám!:) (Tovább küldeni megint csak nem tudom mert nem olvasok blogot, de ezt tudjátok.)

Legyetek rosszak ebben a két napban ami még hátra van. Jól elment a nyár pedig még csak most írtam a vakációs posztomat. Remélem minél előbb jövök. Nem csak tőlem függ. 

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

15. fejezet - Töprengés

Bizzle

Igen, igen. Egy kurva nagy seggfej vagyok. Van ilyen kifejezés egyáltalán? Mindegy. Ha van ha nincs én az vagyok. Megcsókoltam Shawt és másnap meg lelépek. Ez vagyok én. Berezelek minden kötődéstől és elkötelezettségtől. Milyen érdekes. Mutatom a kemény csávót aztán egyetlen érzelemmel meg lehet félemlíteni. Nem tudom, hogy mit gondoljak magamról és róla. Akarom őt. Vonzódom hozzá, de semmi több. Nem lehet több, hiszen megfogadtam, hogy soha, senki nem fog belőlem már érzéseket kicsalni. Mi értelme? Az ember úgy is pofára esik. Valami mindig jön. 

Három évvel korábban, New York.

- Havazik! - Amy úgy vetődik az ablak elé mint egy öt éves. - Justin nézd már. Havazik! - lelkesen mutogat a tájra melyet valóban fehér takaró lep el. Nem tudom megállni, mosolyognom kell. Mindig ilyen volt. A maga húsz életévével olyan mint egy gyermek. Senki nem hinné el nekem, hogy ő az idősebb. Pedig így van.
- Látom. Szeretnél kimenni? - hátulról átkarolom. Évek óta nem volt egyetlen pillanatunk sem ennyire nyugodt és önfeledt. Nem gondolok a veszélyekre, arra ami még ránk vár. Csak rá. Érzem ahogy a levegőt veszi és ez megnyugtat. Jó érzés, hogy él és lélegzik.
- Szerinted kimehetek? - felpillant rám, nagy szemeit még jobban kimereszti, hosszú szempilláival nagyokat pislog. Manipulál. Teljesen a rabjává tesz, pedig nem akartam, hogy így legyen. - Jó lenne. Úgy értem semmit nem csináltunk egész nap.
- A semmi azért túlzás. - vigyorgok kajánul. - Folytathatnánk azt a semmit tevést, kisasszony. Nekem kifejezetten tetszett.- lehajol és tőlem nem megszokott módon puszit nyomok a hajába. Néhány hónap alatt teljesen megváltoztatott. Más ember vagyok mellette.
- Ne legyél már ennyire perverz. - horkan fel nevetve. Igaza van. Ha rajtam múlna ki sem engedném az ágyból. Hihetetlen, hogy mekkora szakadék van közöttünk felfogás szempontjából. Míg én tizennyolc évesen olyasmiket átéltem amit senkinek sem szabadna, addig ő egész életében egy arany kalitkában csücsült, így aztán minden új neki, mindenre másképpen reagál mint mi.
- Rendben. Öltözzünk fel és menjünk ki. - beadom a derekamat. Mi mást tehetnék? Ellene nincs fegyverem, de még pajzsom sem ami megvédhetne, tehetetlen vagyok.
- Csinálsz velem hóangyalkát? - összehúzott szemöldökei közé apró puszit lehelek. Még így, "mogorva" arcot színlelve is gyönyörű és tökéletes. Semmi nem tudja ezt az arcot elrontani. Számomra semmi.
- Csinálok, durcimorci. - vigyorodom el. Utálja, ha így hívom. Össze kell még szoknunk. Ő egész életében ki volt szolgálva természetes, hogy most is elvárja. Én pedig... Nos én nem vagyok senkinek sem a rabszolgája. Rajongok érte, de még ő sem tud papuccsá tenni. Ebből pedig rendszerint vannak összezörrenésünk.
- Szerencséd van. - komoly képpel jelenti ki.
- Veled? - felvont, hitetlenkedő pillantást vetek rá amiért egy könyököt kapok az oldalamba. Talán megérdemeltem. De tudja, hogy csak viccelődöm vele.
- Nem, Bieber. Szerencséd van. - még mindig komolyan beszél. Egyik pillanatról a másikra fel tud nőni ha akar. Bár nem sűrűn él ezzel a lehetőséggel. Ezt is szeretem benne, mint minden mást.
- Elmagyarázod vagy szobrozzak itt az idők végezetéig mire magamtól leesik miért is mondtad ezt? - miközben folytatom a társalgást az előszobába igyekszem. Komótosan, ráérősen felhúzom fekete bakancsomat ami az ő barna, szőrmés csizmája mellett pihent eddig.
- Szerencséd van, hogy még soha az életben nem buktál le. A markodban tartod a Los Angeles-i rendőrséget és van egy olyan érzésem, hogy még másokat is. - meglep a téma. Nem szoktunk munkáról beszélni, így hát most sem teszem. Felveszem a szövetkabátomat és neki is a kezébe nyomom a sajátját.
- Örökké csevegni akarsz vagy végre megfürdethetlek? Bár lehet a hó elszalad ha meglát téged. - csipkelődőm tovább. Ennek meg is lesz az eredménye. Két perc múlva már visítozva vergődünk a hideg fehérségen. Többet nem hozzuk szóba a "munkámat".

Napjainkban, Los Angeles

Soha többet nem került szóba, pedig jobban jártam volna. Két héttel később Amy fejbe lőtte saját magát. A tulajdon keze által halt meg. Ma már nem kerülök depressziós állapotba, ha rá gondolok. Három év telt el azóta és lassan de biztosan feldolgoztam.
Hogy miért ölte meg magát az én szőke, zöld szemű manóm? Mert kém volt. Soha az életben nem hittem, hogy ennyire átverhetnek. Neki sikerült. Illetve mégsem. Be tudott épülni közénk, az ujja köré csavart csak azzal nem számolt, hogy Ő is belém fog esni. Pedig így történt. Szerettük a másikat. Minden hibájával együtt. Eltűrtem a hisztijét, a nyafka életmódját, Ő pedig azt, hogy már öltem embereket. Ennek ellenére mégsem változik a tény, hogy egy tégla volt aki beférkőzött a személyes életembe. Olyan dolgokat mutattam meg neki amit másnak még csak eszembe sem jutott volna. Mindezt miért? Mert fülig belezúgtam, elvette az eszemet.
- Elnézést uram, mit rendel? - megrázom a fejemet és próbálok visszatérni a jelenbe és elengedni a múlt keserű démonjait. A fura, lila hajú pultos lány a gyorskajáldában felvont szemöldökkel néz rám. - Feltartja a sort, vagy rendelne is?
- Igen egy hamburger lesz nagy üdítővel és krumplival. - monoton hangon diktálom be a szokásosat. - Ó, és ha kérhetem egy kávét még csapjon hozzá.
- Máris. - ácsorgok a kassza előtt és várok. Közben a velem szemben függő, világító táblákra meredek. Azt hiszem csak nézem és nem látom őket. Talán nem volt jó ötlet újra felidézni a legszebb emlékemet ami Amyből maradt.
Borzalmas időszak volt. Egy évig nagyjából őrjöngtem. Kegyetlen gyilkológép voltam és senki nem tudott leállítani. A barátnőm, akit szerettem nem elég, hogy áruló volt még meg is ölte magát. Hogy miért? Az utolsó telefonhívásunkkor elmondta, hogy sajnálja és a bocsánatomért esedezik. Elmondta, hogy szeret de nem bírja tovább a bűntudatot. Aztán semmi mást nem hallottam csak a fegyver ismerős kattanását, végül a golyó célba talált. Soha többé nem beszéltünk.
Tulajdonképpen a saját apja ölte meg, még ha csak átvitt értelemben is. Az ellenséges, déli maffia feje volt és arra kényszerítette a lányát, hogy szimatoljon neki. Amy élete nem volt teljesen hazugság. Valóban egy kalitkában élt egészen addig míg az a dög úgy nem gondolta, hogy most már hasznát veszi. Aztán bedobta a mély vízbe. De amikor rájött, hogy érzelmek alakultak ki köztünk tudta, hogy elbukta a csatát. Sorozatosan küldött a lányának fenyegető üzeneteket, amikről nekem fogalmam sem volt. Ha lett volna, ha csak halvány jelét is látom annak,hogy valaki őt bántja tettem volna ellene. De nem láttam. Nem védhettem meg a családjával és önmagával szemben.
A piros bokszban ülve rájövök, hogy nem is vagyok éhes. Csak menekülni akartam. Hirtelen túl szorító lett a dolog Shaw és köztem. Nem akarok iránta érezni semmit, mégis egyre inkább haladok felé. Egyre inkább azt érzem, hogy megkedveltem. Sőt mi több. Tetszik nekem. Nem is tudom, hogy mi fogott meg benne. Noha Amy kilóg a sorból, mindig a latinos típusú csajok jöttek be. Shaw pontosan ilyen, de belsőleg mégis más mint a többi. Hosszú, fekete haja megőrjít ahogy nőies csípője is. Nem szeretem az olyan lányokat akik csontsoványak és még egy ölelésre sem jók. Shaw nem ilyen. Ő elveszik ugyan a kezemben de csak azért mert olyan apró. Mégis tudom, ha a csípőjére simítom a tenyeremet nem kell aggódnom, hogy a csontja kiszúrja a kezemet. Az ajkai pedig páratlanok. Vonzóak, teltek de csak a jó ízlés keretén belül. Elképesztő egy lány. És ha mást nem is , de azt elmondhatom magamról, hogy megcsókoltam. Csókolóztam Shaw Diamond-al. De még hogy!
Rezeg a telefonom én pedig elengedem gőzölgő papírpoharamat és feloldom a képernyőt. Meglepődöm. Sok mindenre számítottam de erre nem. Gondolataim birtoklója, Shaw smst írt nekem.

 " Jól a szarban hagytál. Aranyos vagy." 

Csupa nyájasság és kedvesség. De mit is vártam úgy őszintén? Kirinyáltam, hogy vigyen magával, megcsókoltam, berezeltem, ő számon kért én meg bepöccentem és ocsmány dolgokat vágtam a fejéhez. Kinek kell kapcsolat, ha van egy ilyen heves vérű nőszemély az életében akivel vitatkozhat?

"Ne haragudj. Azóta lehiggadtam. Egy kávé?"

Eltelik egy, majd öt perc is és még semmi válasz. Tűkön ülve várok, hogy vajon szóba áll-e még velem.Most én leszek aki nem adja fel. Nem tudom, hogy mit érzek iránta, azt sem, hogy ő mit érez. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem akarom csak úgy veszni hagyni.

"Hol vagy?" - rövid szöveges üzenet, nekem most mégis ez jelenti a fényt az alagút végén.

"A Pedro büfében. Két sarokra tőletek"

Nincs más választásom mint várni. Amit most kivételesen örömmel meg is teszek. Egy seggfej vagyok - Shaw már az elején megmondta - de azért ha akarok valamit azért hajlandó vagyok küzdeni. Most pedig biztos vagyok benne, hogy ezt szeretném. Beszélni vele és tisztázni a helyzetet. Mert senkinek nem jó ez így. Nekem sem és neki sem.

14. fejezet - Viszlát bébi

Helló mindenki! :)

Szóval akkor hol is kezdjem? Úgy gondoltam, hogy még az előtt írnom kéne egy újabb részt - ami hosszabb lett mint az előző, de még így sem az igazi - mielőtt elkezdek dolgozni. Hétfőtől dolgozni fogok és fogalmam sincs, hogy mikor jelentkezem újra. Lehet, hogy már csak szeptemberben, amitől esküszöm a sírás kerülget. Úgy elment a nyár, hogy észre sem vettem és máris mehetek vissza az iskolapadba. 

A részről annyit, hogy én imádtam írni. Szeretem az ilyen fejezeteket. Szerintem ilyenekkel lehet a leginkább kifejezni az érzéseket, ilyenkor formálódnak a leginkább a karakterek. A legjobb az egészben, hogy egy ilyen stílusú részecskénél nincsenek egy hullámhosszon a szereplők és ez érdekessé teszi az írást. Legalábbis számomra. 

Köszönöm szépen a kilenc kommentet. Válaszolnom kellett volna rájuk, mert tényleg, de egyszerűen nincs időm. Ennek ellenére tényleg elolvastam mindet. Az utolsó kommentelő Keyla különösen nagy hatással volt az érzéseimre. Szerintem nekem már ennyi is elég lett volna " kedvenc blog, kedvenc író, kedvenc rész" ahhoz, hogy teljesen elérzékenyüljek, de Keyla nem állt meg itt. Elmondta,hogy miattam kedvelte meg Justint mert előtte nem volt a szíve csücske. Ilyenkor szavak nincsenek arra amit érzek. Hálás vagyok azért, hogy vagytok nekem! :')

Ami még mindig fantasztikus, hogy még csak két résszel korábban léptük át a 10 ezer oldalmegjelenítést most máris itt van a 13 ezer. Köszönöm szépen, hogy ennyien érdeklődtünk irántam és a bébim ( blog ) iránt. Nem nyúzlak tovább titeket. 

Kellemes olvasást! 7 komment a minimum! 

xoxo HeartBreaker

14. fejezet - Viszlát bébi

Shaw Diamond

- Ma van a nagy nap? - Jeremy mosolygós arca jelenik meg a konyhában. Mind a hárman - igen, Justin is aki az éjszakát velem egy ágyban töltötte de úri emberhez méltóan külön takaró alatt - felé kapjuk a fejünk, kérdően fixírozzuk. 

- Neked hogy van energiád mosolyogni, amikor Tessa ide jön? - Gracie nyűgösen kenegeti a kiflijét. Én pedig inkább elmerülten kavarom tovább a kávémat. Igen, anyám egy kibírhatatlan nőszemély. Nagyon szeretem, ő is nagyon szeret engem de ettől még kibírhatatlan. Az élő fába is bele tud kötni, ha olyanja van. 

- Én kedvelem. - félre nyelve köhögök ezen a kijelentésen. Anyámat nem szokták a korombeliek "kedvelni". Mindenki óvakodik tőle, jobb a békesség. - Na jó, talán csak azt kedvelem, hogy Shawt kedveli és milliomos. 

- Mondtam már Jeremy, hogy nem vetetek anyával új kanapét. - fintorgó arcomat a kávéscsészém mögé rejtem és belekortyolok a gőzölgő italba. Érzem ahogy lassan megnyugszom. Nem drogok, füvezek sőt még cigizni sem szoktam, de a kávé az nagy függőség nálam.

- De most miért? Csettintesz és megveszi mert úgy gondolja, hogy ez egy putri. - vigyorogva levetődik barátnője mellé aki puszival köszönti mire Jeremy összeborzolja a haját és kuncogva magához öleli. Édes és idilli kép. Talán örökké irigykedhetek majd erre. - Na már Shaw. Költözhetnénk egy menő kecóba is, de azért azt nem kérem tőled. Csak egy új kanapét. Tudod a focinézős estékhez. 

- A focinézős estéken szerintem tökéletesen el tudod mereszteni a segged az öreg, bordó kanapénkon is. - jelentem ki szikla szilárdan. Magam elé veszem a mai újságot amit barátnőm már egyszer átnyálazott és ráérősen lapozgatni kezdem. Van még két órám addig míg anya landol a reptéren. Bőven ráérek.

- Mi a gond, Justin? - próbálok úgy tenni mintha nem hallanám Gracie és Bizzle párbeszédét, de az Istenit hiszen köztük ülök, persze, hogy hallom. 

- Milyen gond lenne? - Justin szokásosan hanyag féloldalas mosollyal beszél. Lehengerlő. Biztos vagyok benne, ha Jeremy nem lenne a képben akkor Graci is oda lenne érte. - Süt a nap, csipognak a madarak a szoba aranyfényben úszik. Nincs semmi gond. - kuncog és egyszer csak megérzem férfias tenyerét a combomon is. Finoman simogatni kezd, enyhén feltűrve a selyemanyagú köntösömet. Egyre nehezebben megy a koncentrálás, már azt sem tudom, hogy mit olvasok. Egyáltalán olvasom én ezt az újságot? - Ráadásul itt van az én gyönyörű barátnőm is. - váratlanul egy puha, férfi ajkat érzek az arcomon. Automatikusan elmosolyodom felé fordítom vörösödő arcomat, tenyeremet pedig az arcára simítom. Teljesen természetes, magától értetődő minden mozdulatunk.

- Nincs gond. - suttogom az ajkaiba. Tekintetem lassan felcsúszik az övére, hogy összefonódhassanak. Gond van. Tisztán látom a szemében, hogy van valami. Szomorúnak, távolinak és magányosnak látom. A barátaimat át tudja verni, de engem nem. Túl csöndes volt egész reggel, sőt ha belegondolok akkor már este is csöndes volt. Meg sem próbált közeledni az ágyban pedig előtte csókolt meg. Ez nem vall Bizzlere.

- Jól van gerlicéink nekünk készülődnünk kell. - Jeremy mosolyogva felrángatja bamba arcú barátnőjét aki esetlenül követi a szobába. Fejcsóválva nézek utánuk. 

- Ránk maradt a mosogatás. - jegyzem meg mellékesen. - Eszel még vagy elkezdhetek pakolni?

- Kösz, már jól laktam. - hátra veti magát a széken és - mint úgy egész reggel - a telefonja már a kezében is van. Nem tehetek róla, azonnal felmegy bennem a pumpa. Fortyogva otthagyom és elkezdek rendet rakni. Csessze meg, nem tudom mi a franc baja van. Megcsókolt - na de még hogy ?! - aztán meg így viselkedik. Esküszöm az összes pasi idióta.

- Figyelj Shaw. - beáll a konyha pulthoz de a tekintete még mindig a telefonon van. Mit ne mondjak, igazán illedelmes viselkedés. Gratulálok, ez is csak ő lehet. - Van egy kis dolgom. Majd jövök.

Feltápászkodok a mosogatógéptől melybe az imént kezdtem el bepakolni. Nagyra nyílt szemekkel pislogok felé. Kedvem lenne toporzékolni és hisztizni. Megígérte - őszintén szólva ő akarta - , hogy itt lesz mellettem amikor anya megjön. Eddig rohadtul tapizott, bámult sőt még az ajkaimra is rávetette magát most meg közli, hogy majd jön? Felém ez nem járja, nagyon nem. 

Némán figyelem ahogy visszamegy a hálószobámba, valószínűleg öltözni. Úgy döntök nem fogok kiakadni. Hagyom, hogy kisétáljon az ajtón. De ha most itt hagy akkor nem kell többet visszajönnie. Azt hiszem ezzel a kis momentummal vége is a mi el nem kezdett románcunknak. Románc? Miket beszélek? Egy buta kis csók volt én meg már azt hittem több is lesz. A fenéket. Valószínűleg most megy és hempereg egyet Yovannaval vagy valamelyik másikkal a háreméből. Századiknak viszont nem fogok beállni a sok hülye nő közé aki az ő kegyeit lesi.

Annak ellenére, hogy semmi eget rengető dolog nem történt közöttünk mégis érzem, hogy ellepnek a gondolatok a továbblépés csontig hatoló fájdalmával együtt. A mellkasom nehezen emelkedik és süllyed, az oxigén is másképpen jut a testembe. Kalapál a szívem, szinte kitörni készül belőlem de előtte még facsarodik egyet a bőröm alatt, hogy biztosan rám csöpögjön minden átkozott sava mely lemarja lelkemről a zománcot.

- Hányra jön anyukád? - Justin a semmiből jelenik meg mellettem. Jól gondoltam. Átöltözött egy laza, utcai ruhába. Ha éppen nem utálnám ennyire most biztosan beleszeretnék.

- Nem mindegy? Menj, csináld a dolgod! - ingerülten az ajtó felé intek. Velem nem fogja ezt csinálni. 

- Mi a fasz bajod van? - összeráncolja a szemöldökét, kezét pedig mellkasán fonja egybe. - Nem értelek Shaw. Annyit mondtam, hogy dolgom van. Mit gondoltál , ráérek egész nap játszani ezt az idióta pasi szerepet a még idiótább barátaidnak? - flegma stílusától egy pillanatra elfelejtem, hogy hiányozna ha csak így itt hagyna, ellenben a düh az nagyon is eszembe jut.

- Cseszd meg Bieber és takarodj! -  hangom jó pár fokkal hangosabb. - Nem kell a segítséged. Nincs rád szükségem. - ordítom a képébe Ő pedig merev arccal bólint egyet.

- Tudom. - teljesen nyugodtan beszél. De mitől is borulna ki? Egy hidegvérű gyilkos. Volt ideje megtanulni kontrollálni magát. 

- Menj el. Tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna oké? - meglepő módon nem lepik el a könnyek szememet, nem rázkódom a visszafojtott sírástól de még csak idegrohamot sem kapok. Egyszerűen csak állok vele szembe és ellentmondást nem tűrően kérem, hogy távozzon. Olyan mintha a testem nem is az enyém lenne. Belül fáj a gondolat, de kívül nem fogom ezt mutatni. Nincs az az Isten, hogy én még egyszer depressziós legyek egy férfiért.

- De hát semmi nem is történt. - arcára bunkó, önelégült vigyor ül ki. - Legalábbis nekem semmit nem jelentett, ahogy Te sem. - feltartott kézzel hátrálni kezd én pedig döbbenten pislogok felé. Belém döfte a legnagyobb kést amivel rendelkezett. Elvérezhetnék, de nem lehet. Nem hagyhatom.

- Egy önelégült seggfej vagy. - megforgatom szemeimet és igyekszem nem hagyni, hogy rést üssön acél erős páncélomat. - Ha azt hiszed magamra veszem a beteges játékot amit űzöl , akkor nagyon tévedsz. Most pedig takarodj a házamból. 

- Viszlát bébi. 

Ennyi. Ezzel a mondattal Justin már ki is sétál az ajtómon. Erősen markolom a pultot, próbálok nem elszédülni. Minden annyira gyorsan történt. Az egyik pillanatban még mosolygunk és úgy érzem a világ tökéletes, a másikban pedig már kisemmizve állok. Ezért nem szabad, hogy az érzések irányítsanak minket. Már senki nem olyan amilyennek mutatja magát, a rossz fiúk valójában nem jó fiúk, a kurvák valójában nem hercegnők és Los Angeles valójában nem az álmok városa. Soha, senki nem fog megváltozni a mi két, szép szemünkért. Kár is álmokba ringatnunk magunkat mert akkor ez lesz a vége. Amíg mi reménykedünk, hogy majd az illető lassan levedlik előttünk valós alakjára addig az időzített bomba ketyeg. Aztán robban. Ő nem változott, nekünk pedig csak a sebeink maradtak, amiket talán egész életünkön át nyalogathatunk. 

13. fejezet - Életem legjobb hibája

 Sziasztok kincsecskéim!

Tudom, hogy nagyon sok mindent ígértem. Ígértem, hogy válaszolni fogok a kommentekre. Hát nem jött össze. Ígértem, hogy sietni fogok a résszel. Ez sem jött össze. De nézzétek el nekem. Most olyan részt hoztam amivel garantáltan kárpótolni foglak titeket!

Mivel az egész sztori a karakterek sötét múltjára épül - mellesleg Shaw  anyjának igen nagy szerepe lesz nem sokára - így úgy gondoltam, hogy az a bizonyos "13"-as szám egy meghatározó rész kell, hogy legyen. Ugye a babonásoknak ez a végzetes dátum, pláne ha még péntekre is esik. Szóval úgy gondoltam, hogy egy ennyire balszerencsés karakterek között legyen ez a szám meghatározó. Hazudnék ha azt mondanám, hogy már a legelején így terveztem. Ez a kis számmisztika nagyjából a 10. rész környékén fogant meg bennem. 

Remélem, hogy ez után a rész után senki nem hiszi azt, hogy "boldogan éltek amíg meg nem haltak" mert nem. Igen ez egy ultra szupercuki rész - amivel nem vagyok megelégedve, de elég régen írtam ilyesmit és na igen, kijöttem a gyakorlatból - de ez még csak a bonyodalmak kezdete. Innen indul majd meg az egész sztori. Lent majd még írok pár szót. Most ennyi elég rólam. Köszönöm a sok-sok-sok-sok kedves szót amit tőletek kaptam. 7 komment a határ most is! 

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Ajánlott zene ( Ariana Grande Best Mistake )

13. fejezet -Életem legjobb hibája

Shaw Diamond

- Na és Justin mivel foglalkozol? - éppen a kanapén ülünk. Nagyjából éjfélre járhat az idő és Jeremy barátomnak most támadt kedve megkérdezni azt, amitől a legjobban rettegek. Semmi gond nem lenne ezzel az ártatlan érdeklődéssel, ha a helyzet átlagos lenne. De azt hiszem gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy koránt sem az.

- Én vezető pozícióban dolgozom, de elég nehéz ezt körülírni. - na igen, nem mondhatod, hogy "banda vezér vagyok". Szegény Gracie attól szívinfarktust kapna. Talán még én is. - Az általam vezetett csapattal ügyelünk arra, hogy bizonyos szállítmányok biztonságosan eljussanak egyik helyről a másikra. - "bizonyos szállítmányok" alias fegyverek, drogok, esetleg lopott holmik és még ki tudja mi minden. 

- Ez elég egyszerű foglalkozásnak tűnik.- mosolyog Jeremy. Ő is tudja, Graci is tudja, sőt még Én is tudom - most már - , hogy ez nem igaz. Ennek ellenére nem feszegetjük a témát. Jobb a békesség.

Felállok és a konyhába igyekszem, hogy kibontsak még egy üveg bort, hiszen az előző már elfogyott. Gondosan, alaposan megfontolva választom ki a következő, vérvörös áldozatunkat. Nem igazán szoktam inni. Most is csak két kis pohárkával néztem a pohár fenekére, mégis érzem, hogy nem minden oké a világgal. Mintha egy kicsit mozogna.

- Segíthetek? - kis híján elejtem a kezemben lévő, igen borsos árú italt. Nem iszunk minden nap így ha egyszer mégis - mint ma is - ilyesmire vetemedünk akkor szeretjük megadni a módját. Ennyit megengedhetünk. - Na, bébi? - forró leheletét a nyakamba fúrja. Érzem, ahogy a tenyere finoman a csípőmre siklik én pedig beleremegek az érzésbe. - Úgy látom nem igazán boldogulsz azzal az üveggel. - halk, férfiasan öblös nevetése a fülemet csiklandozza. Természetesen én sem tudom megállni egy mosoly nélkül.

- Segíthetsz.- kuncogva megfordulok ,Justin kezébe adom az üveget és a dugóhúzót. - Elég béna vagyok az ilyesmiben. - vallom be miközben érzem, hogy rózsaszín pír önti el az arcomat. Megtámaszkodom a konyhapultban és figyelem ahogy az Ő gyakorlott ujjai másodpercek alatt megoldják a problémát. 

- Készen vagyunk. - felemeli a bort, mutatva, hogy ő fölényeskedett.
-Köszönöm. - halványan mosolygok rá, miközben a fejemben érdekes gondolatok születnek. Nem tudok másra gondolni csak rá. Az arcára, a viszonzott mosolyaira, a gyengéd érintéseire.  Jelenleg el sem tudom képzelni róla, hogy rossz fiú legyen. Pedig az, az eszem tudja, csak hát szegény eléggé illuminált állapotba került. Kótyagosan állok egyik lábamról a másikra és egyenesen telt ajkaival szemezek melyek huncut módon felfelé görbülnek. 
- Hé, el ne ess! - észre sem vettem, hogy már kezdtem eldőlni. Justin karjai azonnal a derekamra siklanak és enyhén, de - nincs is erre jobb kifejezés - rohadt szexin a pultnak nyom. Leteszi a bort mögém. Lassan előre hajol testével. Érzem a vibrálást a levegőben, az elektromosság szinte kézzel tapintható kettőnk között. De most nem fogok szégyenlősen elhajolni, mint azt régebben tettem volna ha ilyen helyzetbe kerülök. Nem. Most egyenesen, felszegett állal pillantok rá és állom kihívó, vad tekintetét melytől a gyomrom összeugrik. - Mit teszel velem?
- Ezt a kérdést én is feltehettem volna. - felemelem karjaimat, melyek hozzá képest nagyon aprók és törékenyek. Bátorkodom átkarolni a nyakát, ha már ő tapizhat nekem is jár ennyi legalább. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy jobb ha biztosan kapaszkodni tudok valamiben, illetve valakiben.
- Nem. - nevetése feléleszti a bennem szunnyadó vadállatot ,hirtelen kedvem lenne leteperni és magamévá tenni. -  Te pontosan tudod, hogy mit teszek veled. - incselkedve végig simít az ajkamon.
- Nem tudom. - megrázom a fejemet. Szemeimet végig az övén tartom. Szeme alatt apró anyajegy ékeskedik amitől a rossz fiús stílusa kap egy apró, angyali beütést. Egyáltalán nem rossz értelemben. Sőt . Egyszerűen tökéletes. Minden porcikájából árad a hanyag elegancia.
- Pedig egyszerű, bébi. - kiszáradt, halvány rózsaszín száját finoman megnyalja, természetesen úgy, hogy nyelve elég közel kalandozzon az én számhoz. Talán tényleg tudja mit tesz. - Megtöröm a jégpáncélodat.
Ekkor elcsattan. Nem számítok rá, de nincs ezen mit szégyellni. Ajka az enyémre siklik. Először csak csiklandoz, finoman érintkezik velem. A bódult állapotom százszorta erősebb lesz, már azt sem tudom eldönteni, hogy állok-e vagy lebegek. Minden vér ami a testembe van egyenesen az arcomba szökik, érzem ahogy elönt a pír. Hirtelen ismét túl meleg lesz a szobában.
Azt kívánom bárcsak örökké tartana a pillanat. Bárcsak megállíthatnánk Los Angeles mindig nyüzsgő világát, bárcsak megszűnne minden a jelen pillanatán kívül. Ez őrület. Soha nem gondolkoztam senkiről így. Amióta az eszemet tudom nagyon realista felfogásom van. Persze voltak érzelmeim, de ilyesmiket amiket az utóbbi időben megteszek el sem tudtam régebben képzelni magamról.
Miért pont vele reagálok így? A bor teszi? Túl sokat ittam volna? Bemagyarázhatnám magamnak a lehetetlent, de akkor nem látnám a nyilvánvalót. Vonzódom hozzá. Minden sejtem ki van éleződve az övéire. Olyan lettem ez alatt a pár nap alatt mint egy évek óta erős függőségeknek élő ember. Eddig is ott volt az a furcsa, bizsergető érzés, a remegések amikor csak rám nézett. Szikrázott bennem valami. Jól mondta. Észre sem vettem de alig egy hét alatt felolvasztotta a régen eltemetett érzéseimet, vágyaimat.
Hevesen mozogni kezd az ajka én pedig felveszem a tempót. Automatikusan hátulról beletúrok kócos hajkoronájába. Lábujjhegyen állva ágaskodok feljebb, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Érzem ahogy nyelve gyengéden az ajkaim közé siklik. Meglepően hirtelen vált heves tempóról lassú és érzékire. Mint a zenékben az ütem. Itt is váltakozik a kettőnk közötti dallam. Minden pillanata egy kóstolgatás, egy csipetnyi falatja az érzelmeknek.Mégis úgy érzem, hogy így jó. Hozzá tökéletesen passzolok. Pontosan illeszkedem kezei közé és még a száját is az enyémre találták ki.
Kifulladásig csókol én pedig elvesztem az irányítást magam felett. Túl vagyok a huszadik életévemen, mégis elvörösödött arccal válok el tőle. Kapkodjuk a levegőt, de egy lépést sem hátrálunk a másiktól. A másik kilélegzett levegője ott izzik az ajkunkon. Az oxigén hirtelen jelentéktelenné válik. Sokkal inkább rá vágyom, őt akarom. De tudom, hogy ez lehetetlen. Lehunyom a szememet, tenyeremet finoman a mellkasára simítom, úgy ügyeskedem, hogy a szíve fölött legyen.
- Kalapál a szíved. - suttogom minden erőmet előhalászva. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen.
- Felteszem újra a kérdést. - mormogja szinte a hajamba. Jó érzés, hogy a látszat szerint rá is hasonló hatással volt az előbbi attrakciónk mint rám. - Mit teszel velem te nőszemély?
- Ha én azt tudnám. - felelem pihegve. Még mindig nem sikerült teljesen lenyugodnom.
- Hagyod, hogy életed hibájába keverjelek. - meglepődök ezeken a szavain. Tiltakozhatnék, de igaza van. Ennél nagyobb őrültséget soha nem követtem el.
- Életem legjobb hibájába. - zárom le ennyivel.
- Meg a legdögösebb is. - kuncog és én sem tudom megállni. Nevetve verem vállba.
- Egoista seggfej. - mormogom halkan.

~ * ~ 

Akkor mondok pár szót. Ha valakinek nagy gondja lenne a csók kifejtésével akkor tőle elnézést kérek. Már nagyon régen írtam komoly érzelmek kifejtéséről és itt is most hirtelen estünk bele - ami szándékos volt - szóval még az agyam rá van állva a borongós hangulatra. Azért remélem olvasható volt és látszódik Shaw tépelődése. Jók legyetek! Hamarosan jövök.:)