Kilencedik fejezet - Bizzle senkinek nem csábul el

Kedves Olvasóim!

Nagyon szépen köszönöm a 7 kommentet! A következő rész nem tudom, hogy mikor fog jönni. Igyekszek minél előbb hozni. Most nem fogok kisregényt írni. Édesek voltatok mindannyian! Jók legyetek. Hú... Magamhoz képest tényleg rövid voltam. Kell ilyen is.:)

xoxo HeartBreaker

Kilencedik fejezet -Bizzle senkinek nem csábul el

Bizzle szemszöge

Nem akartam, hogy ő engem most itt ápolgasson. Bőven elég a magam baja, nem hiányzik még ő is a nyakamra. Egyszerűen nem akarom, hogy pont ő legyen az aki most így lát engem. Viszont erőtlen vagyok, orvos pedig csak a legvészesebb esetekben láthat. Beszökhetnék Ryan unokatestvéréhez, Dailenhez a kórházba de nem hiszem, hogy ez annyira súlyos lenne. Ezért nem vállalom a rizikót. Dailen jó ember, mindig ő látja el a sebeinket és tartja a hátát miattunk. Nem fogok minden aprósággal hozzá szaladni. 

- Bizzle, kérlek. - szólítgat Shaw. Fogalmam sincs, hogy mikor kerültem az ágyra, de már itt fekszek és a plafont bámulom. Enyhén ver a víz, az izmaim elernyednek majd újra összehúzódnak. Remeg a testem és nem bírom megállítani.

- Menj le. - rekedt a hangom, erő jelenleg nem igazán van bennem.- Nem kell engem körül ugrálni. 

- Segíteni fogok, ha akarod ha nem. - soha nem láttam még egy nőt sem ilyen elszántnak.

Shaw jól tűri a dolgokat. Annak ellenére, hogy nem ebben nőtt fel, soha nem látta milyen is az élet ezen oldala, az utca élete, igazán jól állja a sarat. Résnyire nyitott szemekkel, forró testtel fekszek az ágyban és figyelem ahogy a fekete szépség kotorászik a fürdőmben. Ha lenne hangom, ha a számon kijönnének a szavak elmondanám neki, hogy a kézmosó alatt van az elsősegélyláda. Azonban erre nem vagyok képes. Csak nézem őt és azon gondolkozom, hogy mennyi az idő. Egyszerűbb erre gondolni, mint a fájdalomra ami az oldalamba nyilall.

Az agyam egy pillanatra sem hagyja abba a folyamatos kattogást. Minden másodpercben valami új, valami más suhan át a gondolataimban. Hosszú idők óta nem engedtem már meg magamnak ilyen hosszan tartó és ilyen intenzív elmerengést az emlékeim között. Magam sem tudom, hogy miért, talán nem is keresem túl kitartóan a miért okát, mégis lassan a szálak egy eseményhez futnak vissza. Egyetlen apró részlethez. 

Vajon Shaw emlékszik rám? Arra, amikor először találkoztunk? Nem. Nem a bulira gondolok. Akkor még én sem vettem észre, hogy az a lány aki abban a feszes, fekete kis göncben riszálja magát, egy és ugyanaz azzal aki a rendőrségen a barátját siratta évekkel ezelőtt. Pedig ő volt az. Tisztán emlékszem könny áztatta arcára, hisztérikus zokogására és arra, ahogy az apja a nevén szólítja. Hidegen és távolságtartón. " Shaw szedd össze magad! " - mintha a lánya egy aranyhalat, vagy a tengerimalacát vesztette volna el és nem a szerelmét.
De nem. Egészen biztos, hogy ő nem emlékszik rám. Másképpen is néztem ki. Más volt a hajam, a modorom még a lépteim is valaki máshoz tartoztak. Mindig voltak kisebb balhék körülöttem de soha nem fajult el annyira, hogy közel egy évre lecsukjanak. Teljesen magamba voltam zuhanva azon a napon amikor kimondták az ítéletet. Senki szemébe nem néztem, lehajtott fejjel, bilincsbe verve hagytam el a tárgyalótermet és a bíróságot. Másnap pedig a hideg cellában döbbentem rá, hogy a szerencse nem állt mellém. Nem csak álom volt ez az egész.
- Bizzle. Ezeket találtam. - fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt ez azóta, hogy Shaw bement a fürdőbe. Bágyadtan feltornászom magam az ágyon, hátamat a támlának vetem, nagyokat sóhajtozva igyekszek levegőhöz jutni. - Hoztam be egy tálat. Ebben sima víz van. Lefertőtlenítem a sebedet, kimosom és aztán megpróbálom bekötni. - tagoltan, szaggatottan beszél hozzám mintha kettő és nem húsz éves lennék.
- Shaw...- elcsuklik a hangom, erőt kell gyűjtenem. - Nem óvódás vagyok ok?
- Ok.- még a félhomályban is látom ahogy a szemeit forgatja. Felkapcsolta ugyan mellettem az éjjeli lámpát de ez nem ad akkora fényt, hogy tökéletesen lássunk. Ahhoz viszont bőven elég,hogy ellássa a sebeimet és aztán kiküldjem.
- Dögös ez a hálócucc rajtad. -halványan rámosolygok. Nem akarok ennyire tehetetlennek tűnni, valamit tennem kell, hogy ne őrüljünk bele mind a ketten a helyzetbe. Egyébként is túl feszült nekem a helyzet, ehhez most még nekem sem fűlik a fogam. Könnyedebbre kell vennem a figurát, az élet csak így élhető túl.
Shaw úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna amit mondtam neki. Azt a csinos kis arcát felém fordítja, előrehajol és a mellei igen jó magasságban vannak számomra, közel az arcomhoz. Amíg én a dekoltázsát figyelem - meg kell hagyni tényleg jó ez a hálóing, nem sokat hagy a képzeletnek - addig ő szótlanul tisztogatja a sebemet. A víz jólesően hűsítő. Akár el is tudnék így aludni. A fájdalom, az égető érzés kezd csillapodni és egy szexi, formás fenekű ám elég harapós vadmacska vigyáz rám. Mi másra vágyhatnék jelenleg?
- Most lefertőtlenítelek. - a szemeim nagyra nyílnak, a fertőtlenítőszer jobban csíp mint maga a seb. Borzalmas, égető. A falat tudnám kaparni. A víz kell ide, az jó volt. - Tudom, hogy nem kellemes de ha nem fertőtlenítem le nagy bajod eshet.
A torkom lángol, morgás fut végig rajta. Még a szőr is feláll a karomon, a hátamon pedig a hideg futkos miközben nagyon is melegem van, ver a víz. Égető, pokoli érzés. A fenébe mindennel, egyszerűbb lenne meghalni. Nem értem miért viselem ilyen nehezen most ezt a sebet. Annyiszor volt már ilyesmi. Akár magamnak is lekezeltem. Ez valahogy mégis más.
 - Bizzle, nyugodj le. - hűvös tenyér simul a homlokomhoz, majd finoman az arcomra csúszik. - Nincs gond. Semmi baj nincs. - olyan gyengéden, odaadóan beszél hozzám. Ez jól esik, megnyugszom tőle. Próbálok csillapodni, nem fészkelődni és nem ordítozni. Nehezen megy, nem könnyű megbirkózni a fájdalommal. - Muszáj bekötnöm jó? Ez nem tart sokáig. Már nem vérzik annyira. Nem olyan mély a sebed, szerintem csak valami rozsdás dologgal támadták rád, ezért reagál ilyen rosszul a tested. A fertőzés veszély fenn áll.
Hallgatom a szavait de nem tudok koncentrálni. Fekszem az ágyban, igyekszem "jófiú" lenni és hagyni, hadd tegye a dolgát. Amire amúgy senki nem kérte csak ő éppen túl makacs, hogy elfogadja amit mondok neki. Nem értem miért segít nekem. Nem is akarom érteni. Jelenleg semmit nem értek. Aludnom kell, muszáj lecsuknom a szememet. Akkor nem fogok semmit érezni.

~ * ~

Kedvem lenne fejjel a falnak menni. Valószínűleg még attól sem lüktetne ennyire a koponyám, mint így alapjáraton. Borzalmasan aludtam. Forgolódtam, talán félig még az ébrenléttel is küzdöttem. Az egészen biztos, hogy nem ez volt életem legjobb és legszebb éjszakája. Nem sokra emlékszem. Shaw ellátta a sebeimet én pedig közben már öntudatlanná váltam.
Oldalra fordítom a fejemet. Az ágy érintetlen mellettem a másik oldalon. Nagy sóhajtás hagyja el a testemet. Igyekszem erőt gyűjteni miközben a mennyezettel szemezek, nem mintha ez sikerülne. Egyszerűen képtelen vagyok felállni és nekikezdeni a napnak. Idegtépő a gondolat, hogy Shaw eltűnt, nincs itt az ágyban ahol valójában a helye van.
Őszintén szólva nem láttam sokszor ezt a szobát. Talán még nem is jártam benne. Ez furán hangzik, hiszen az én házamról beszélek. De soha nem érdekelt különösebben a ház. Megvettem mert tetszett. Messze van a várostól, mégsem egy elhagyatott tanyáról beszélünk. Kellőképpen elegáns ahhoz, hogy ez elriassza az embereket és ami a legfontosabb, elég tágas, így elférünk mindannyian. Még plusz szobák is maradnak, holott igen népes a "legénységem", ha szabad így neveznem ezt a szedett-vedett bandát.
Miután az óráról megállapítom, hogy éppen elég ideig fetrengtem - reggel fél kilenc körül jár az idő - , neki kezdek a napnak. Óvatosan feltornászom magamat az ágyon, szuszogok egy párat aztán felveszem a papucsomat, ami fogalmam sincs, hogy hogyan került ide.
Várjunk csak. Nem a farmerom van rajtam. Egy laza, szürke melegítőnadrág alól kandikálnak ki a lábaim. Mi az Isten? Shaw még át is öltöztetett? Nem tudom eldönteni, hogy örüljek, vagy bosszankodjak amiért én ezt kómás állapotban átaludtam. Megnéztem volna ahogy stíröli a testem, másrészről meg gáz, hogy ennyire magatehetetlenné váltam, még ha csak egy estére is.
Lassan és óvatosan indulok meg az ajtó felé. Mint aki öregedett egy éjszaka alatt legalább ötven évet, de ha nagyon alkudozni akarunk, hogy ne érezzem magam annyira vénembernek akkor csak negyvenötöt. Az ágysarkánál viszont még a csigatempómból is vissza kell vennem. Döbbenten figyelem az apró lábakat amik először a szemem elé kerülnek. Tekintetem lassan kúszik felfelé, mígnem meglátom az arcát. Fekete haja körülöleli a párnát, szuszogva, nyitott ajkakkal és elnehezedett szempillákkal irigylésre méltóan, jóízűen alszik.
- Szóval ezért nem voltál az ágyadban, bébi. - felsóhajtok. Most legyél nagyfiú Bieber!
A maradék erőmet bevetve indulok elfelé azzal a szándékkal, hogy ha törik ha szakad én fel fogom őt tornászni az ágyra. Leguggolok mellé, egyik tenyeremet óvatosan becsúsztatom a tarkója alá, míg a másikat a térdhajlatához mélyesztem be. Fejben háromig számolok, lehunyom a szemem, mély levegőt veszek és nekirugaszkodom.
- Még jó, hogy vasággyal együtt negyven kg se vagy. - mormogom csak magamnak, hiszen ő ebből semmit nem vesz észre. Csodával határos módon nem esek össze, kibírom azt a három lépést az ágyig. Lefektetem , és bár jó idő van odakint, azért én mégis betakarom, hisz reszket a kezeim között.
Nem értem, hogy miért de attól ahogy ott fekszik egyre nehezebben visz rá a lélek, hogy elinduljak a konyhába ahova eredetileg terveztem, a kis közjáték előtt. Nézem ahogy veszi a levegőt, ahogy törékeny kis teste fel-le emelkedik. Az ajkai még mindig ketté nyíltan szemeznek velem. Meg akarom őket szerezni, kellenek nekem.
Mire észbe kapok már azt érzem, hogy birtokolni akarom ezt a lányt. Nem csak az ajkát, a testét, a tudatát , mindenét. Azt akarom, hogy ez a tüzes nőszemély aki néhány nap alatt felforgatta az egész életemet, az enyém legyen. Hozzám tartozzon, amiért én cserébe felelősséggel tartozzak érte.
Beteges őrült gondolatok ezek. Még sem eszmélek a tudatom okozta sokkból, mire a testem is okoz egyet. Nem elég, hogy őszintén szólva már nem igazán férek el a nadrágomban ettől a látványtól, pluszba még fizikai fájdalmat jelent, hogy ne másszak rá most azonnal. Lassan előrehajolok, érzem, hogy már nem én irányítom a testem. Annyi kis ribanccal voltam már együtt, most mégis ez az egy, ez az elérhetetlen, rideg nőszemély kell nekem. Miért? Miért nem megyek és felejtem el őt valamelyik másikkal? Ő más lenne? Nem is ismerem.
- Bizzle...- kinyílik az ajtó, Yovanna lépbe rajta. Fáradtan sóhajtok egyet. Elszakítom tekintetem Shawről és felé fordulok. Nem szólok semmit, várom, hogy mondjon valamit. - Ki fog hűlni a reggeli, Mara kért, hogy jöjjek, szóljak neked. Bár elég elfoglaltnak látszol.
- Mindjárt megyek. - ideges vagyok Yovannára. Ő is csak egy csitri a millióból. Ha nem lenne olyan jó ebben a szakmában amit mi űzünk, akkor már a híd alá küldtem volna. Visszafordulok Shawhez. Nem kelt fel. Semmit nem érzékelt abból, ami az elmúlt tíz percben történt körülötte.- Fejezd be, Shaw Diamond. Bizzle senkinek nem csábul el. - ezeket a hazugságokat még én sem hittem el.