Nyolcadik fejezet - Orosz rulett

Sziasztok drága olvasóim!

Köszönöm a kitartást és így cakkumpakk mindent. Tényleg nem tudom, hogy hol lennék nélkületek sokszor. Őszinte leszek. Ez a rész talán egy kicsit unalmas lesz nektek. A végén már van izgalom. Bár én a Chrissel (új szereplő) történő beszélgetést is nagyon élveztem. Christian Beadles a karakterem alapja, Justin egyik régi barátja. Bár a történetben teljesen másképpen néz ki és a viselkedése is más. Csak őt használtam fel alapként, mint az előző részben Ryan Butlert. 

Igyekeztem beleadni anyait-apait. Ez szerintem nem jött össze. Vannak mély gondolatok ebben a fejezetben de nem mondanám tökéletesnek. A hosszúságával meg vagyok elégedve, szerintem hosszabb lett mint az előzőek, de nem néztem meg.

Igyekszem minél hamarabb újra jelentkezni, de már a The Twins blogom is megérdmelne egy fejezetet és a befejező finálét. Csak egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy neki kezdjek. Jelenleg nem érzem azt, hogy képes lennék rá. Viszont jó hír, hogy szerdán elméletileg meglesz a laptop töltőm így onnantól kezdve többet tudok majd jönni.

Ui: Húgom gépén minden szót aláhúz a blogger szóval nézzétek el nekem ha helyesírási hibát találtok. Próbáltam erre ügyelni de nem látom át rendesen a sok piros vonalat.

Nem is szaporítom tovább a szót. Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Nyolcadik fejezet - Orosz Rulett

Shaw Diamond

Fekszem az ágyban és a fejem fölött lefüggő csillárral szemezek. Az ablakon kresztül beáramló fény enyhén, sejtelmesen megvilágítja, a fény megtörik rajta így enyhén csillan egyet. Szép, határozottan szép. Az egyike azon kevés dolgoknak amik a mai nap folyamán megmosolyogtattak. Nem vagyok egy nyafogós lány. Volt idő mikor tényleg egy hisztis picsa voltam, de az már elmúlt. Stevennel együtt a lényem egy darabja is elpusztult. Elég abszurdum de néha nem tudom eldönteni, hogy hálás legyek neki amiért magával vitte a sírba azt a kibírhatatlan nőszemélyt, vagy szomorkodjak. Egy trauma gyökerestől meg tudja változtatni az embert. Nem jelenti be, nem közli veled, hogy "Most változni fogsz", csak megtörténik. Szépen, lassan. Mikor pedig észbe kapsz már nem vagy önmagad. Egy másik ember uralja azt a testet ami egykor tevoltál. Az új birtokos pedig ismeretlen számodra. Egy távoli idegen akivel osztoznod kell és akiről semmit sem tudsz. Hozzá kell igazodnod, még neked is meg kell ismerned.

Annak ellenére, hogy már nem vagyok az a fajta lány aki anyucira és apucira szorul - noha mondhatni ők fizetik a tandíjamat,az ember ennyit csak elvárhat már a milliárdos szüleitől - mégis megviselő volt a mai nap. A mai nap? Az elmúlt 48 óra volt megviselő. Érdekes, hogy néhány kósza könnycseppen kívül még nem törtem meg annyira, hogy zokogjak, pedig lehet, hogy jót tenni az idegállapotomnak ami jelenleg darabokban van. 

Forgolódom, az álom nem akar a szememre jönni. Meleg van a szobába, annak ellenére, hogy kint esik az eső. Hallgatom a vízcseppek kopogását az erkély ajtón. Felülök és csak bámulok ki a sötétségbe. Egy utca lámpa velem szemben, az üvegen túl, erőtlenül pislákol. Ez egészen biztató jel. Nem valami elhagyatott helyen vagyunk, messze a civilizációtól.

Minden gondolatom egy emberhez fut vissza. Nem Stevenhez, nem a szüleimhez és még csak nem is a szőke Lindsyhez aki ma gondomat viselte. Bizzle jár a fejemben minden pillanatban. Az apró mosoly amivel ma megajándékozott, mégha csak futólag is volt az arcán, majd a hirtelen támadt düh amivel teljesen meglepett. Nem tudtam, hogy egy embernek lehetnek ilyen mértékű hangulatingadozásai. Kétségkívül egyik pillanatról a másikra változott meg, aztán ráadásul el is tűnt, mintha a föld nyelte volna el. Nem sok emberrel beszéltem ma. Lindsyvel és Christiannal, de mind a ketten azt mondták jobb ha nem tudom hol van Ő nagysága. Szerintük túl gyermeki a lelkem ahhoz,hogy ebben a közegben mozogjak. Ha a gyermeki lelkűben nem is értek egyet, akkor is hasonló véleményen vagyok. Nem érdemlem meg, hogy bezárva tartsanak mint egy rabot. Semmit nem követtem el Bizzle ellen. Jogom van a szabadságomhoz.

Kikászálodok az ágyból. Egy pillanatra forog velem a világ, gondolom leesett a vérnyomásom, ma még nem igazán ettem. A gyomrom még mindig egy kis labda méretű, nem menne le egy falat sem a torkomon. Viszont azt hiszem egy pohár tej mézzel nagyon jól esne. Szóval a konyhába veszem az utat. Ma volt szerencsém ezerszer körbe járni a házat és a szinteket. Egy valóságos kastély, szerintem elvesznék benne, de a konyhát megjegyeztem. A fürdő után a másik legfontosabb dolog. 

Nem kapcsolok villanyt. Szorosabbra húzom magamon a fekete selyem köntöst. Alatta csipkés hálóing van egy falatnyi alsóneművel. Egyáltalán nem az én világom de nem kaptam mást az alváshoz. Most pedig nem akarok hisztizni mint egy ovodás. Egyébként szép darabok, nőiesek és szexik. Régebben imádtam az ilyesmit csak azóta nincs kinek kiöltöznöm estére. Így általában maradok a póló és rövidnadrág kombinációval. De azért túl élem ezt is majd valahogyan.

A konyhába beérve meglepő látvány fogad. Chris, újdönsült ismerőseim egyike ott ül az ebédlő asztalnál előtte pihen a laptopja, néhány jegyzet és annál több könyv. Tényleg nem viccelt mikor azt mondta komolyan veszi az iskolát. Egyébként Christian nagyon kedves kölyök. Igen, ő még kifejezetten a kölyök kategória. Hasonlóan szőke haja van mint Lindsynek, ha nem árulják el, hogy semmi rokoni kapcsolat nincs köztük, egészen biztos, hogy a bátyának nézem. Azt hiszem annyi különbséget fedeztem fel, hogy Chris szeme nem smaragdzöld, sokkal inkább tengerkék. Csodálatos, kék szemei vannak. Pár év és nemhogy a lányok de még a nők is a lábai előtt fognak heverni. Lehengrelő mosollyal rendelkezik. Nem sokat tudtam meg róla. Elég csendes természetű, pláne a cserfes ,szőke lánykához képest. Jelenleg orvos szeretne lenni majd pár év múlva, de előtte még hátra van a gimi utolsó éve számára. Őszintén remélem, hogy ki tud törni ebből az életből. Arról egyébként nem beszélt, hogy hogyan került ide. Annyit azért elárult, hogy sokat köszönhet Bizzlenek. Úgy tűnik nem mindenkit rabolt el.

- Jó estét. - próbálok valami mosolyt kicsikarni magamból miközben a lehető leghalkabban slisszolok be.

- Ó, Shaw. - felemeli tekintetét, rám néz és ő is mosolyog. Tudom, hogy ha ebben a házban vannak még őszinte dolgok akkor az a mosoly az. Ezt mindig érzi az ember. - Nem tudsz aludni?

- Nem igazán. Olyan bezártság érzetem van. - próbálok viccelődni, de ennek a fele sem tréfa. Ironikusan hangzik,tekintve, hogy ténylg be vagyok zárva. De ettől eltekintve szomorú. Kezdek megőrülni itt.

- Nekem sokat segít ilyenkor ha ablakot nyitok, vagy ha kimegyek a kertbe, a teraszra. De a mai idő ezt nem teszi lehetővé számodra. - őszinte sajnálattal néz rám. Nem amolyan megvető sajnálkozással, inkább az együttérzés bújik meg ragyogóan kék szemeiben.

- Hadd találjam ki. - fejemmel a könyei felé bökök, közben már a tejet csinálom magamnak és neki is. Mindenki szereti a mézes tejet. Megnyugtatja az embert, pláne este.- Fogadjunk, hogy valami szuper izgalmas sejtmutációról tanulsz. Vagy talán valami ritka betegségről melyre még semmi gyógymód, de reméled, hogy neked sikerül valamit kiötlened.

- Nem, Shaw. - halkan kuncog, megrázza a fejét.- Szoktam hobbiból készülni az egyetemre, de ez most csak a matek házim.

- Milyen hobbi már az egyetemre készülés? - szemforgatva, de mosolyogva teszem elé a meleg italt.- Remélem te is szereted.

- Persze, ez klassz. Anya csinált ilyet sokszor, mikor kicsi voltam.- a poharat bámulja, nem néz fel rám. Érzem, hogy kényes témához értünk. Látom abból ahogy a bögrére mered, ahogy a mellkasa megemelkedik és hosszú ideig bent tartja a levegőt, aztán pedig fáradtan ereszti ki, a teste előre görnyed mindeközben. - Elmondhatok valamit? - vegre rám néz. 

- Bármit, kölyök. - leülök a mellette lévő székre, kíváncsian figyelem.

- A nővéremre emlékeztetsz. - az ujjait tördelve, úgy mondja el mintha valami óriási hibát, egy szégyelnivaló dolgot gyónna meg nekem most. Viszont számomra ez sokkal inkább aranyos.

- Hát. Remélem jobb ember mint én. - beleiszom a tejembe, közben Christian leckéjére bámulok.- A B válasz nem jó. - elveszem előle a füzetet és bőszen számolni kezdek. Ugyan bölcsész karra járok, a matekot mindig is szerettem.

- Két éve meghalt. - a mellettem ülő, fájdalmas tekintetű fiú hangja lassan jut el a tudatomba. A perc egy röpke töredékéig megáll a toll a kezemben és csak mereven bámulom az egymásba futó négyzetrácsokat. Hirtelen kevésnek érzem a teret és a levegőt. A hátamon végig fut a hideg és a borzongás jár át. Mit kellett átélnie ennek a gyermeknek? - De nem tudhattad. Kérlek Shaw, ne kezdj el most bocsánatot kérni. Mindig utálam ha ezzel jöttek az emberek.

Mély levegőt veszek, ismét az arcomra festek egy mosolyt és Christian elé tolom a kész matekleckéjét ami már biztosan hibátlan. Az agyamban pedig egyetlen, épelméjű gondolat fogalmazódik meg. Senkinek nincs tökéletes, makulátan előélete. A múltban mindig akadnak hibák és sötét foltok. Aki pedig azt mondja, hogy neki már pedig ilyenek nincsenek, hazudik. Önmagának is.

~ * ~

Őszintén szólva kezdem azt hinni, hogy az élet egy kibaszott orosz rulett, amit én és az élet játszunk. Az asztal egyik végén a Sors a másikon pedig Én, farkasszemezve egymással. A golyó pedig már a tárban van és fogalmam sincs mikor vet véget az életemnek. Néha szerencsénk van és mi nyerünk ebben az őrült, értelmetlen játékban mely olykor életeket kíván. Máskor pedig a kocka nem a mi javunkra fordul és abban az egyetlen vereségben tönkre mehet minden. 

Talán az egész egy kártyajátékkal kezdődött. Nagy szerencsejátékos ez a Sors. És talán csaló is. Kizárt, hogy egymás után ennyiszer rossz lapokat kapjak puszta véletlenből. Kell valahol lennie egy hibának a szerkezetben. Így belegondolva ezután a szenvedtető kártyajáték után, az orosz rulett megváltás lenne. Vagy megszabadulok, vagy nem. Ezen nincs mit agyalni. De jelenleg még messze a játék kimenetele és még messzebb van a vége. 

Filozófiai gondolataimat a lentről jövő hangok zavarják meg. Egy darabig csak állok az ajtó előtt és hallgatózom. Nem tudom mi történik a néhány órája még csendes házban. Talán Bizzle és a bandája haza talált. Sőt, egészen biztos. Nem tisztán és elég erőtlenül de az ő hangját hallom, majd léptek közelednek. Elnehezedett, súlyos léptek. Mintha valaki vonszolná magát, vagy nehezére esne egyik lábát a másik után tenni. Esetlenül állok az ajtóban, nem tudom mit kellene tennem.

Felbukkan a lépcső tetején egy félmeztelen, agyontetovált férfi test. Egy sebzett, a fájdalomtól görnyedt test. Az agyam rám parancsol, hogy meneküljek a szobába, nem látott meg, el tudom még hitetni, hogy alszom. De a szívem egészen mást diktál és mire észbe kapnék már ott vagyok mellette.

- Te jó ég, hadd segítsek. - vérző oldalára teszem a kezem, az arca eltorzul, nem szól egy szót sem. Hevesen ver a szívem, majd' kitöri a bordáimat miközben olykor-olykor félre is ver. Tudom, hogy borzalmas dolog, de nem tudok másra koncentrálni csak a meztelen bőrére ami a bőrömhöz ér. Nem éppen intim a helyzet, eléggé váratlan is, viszont mégis itt van bennem az a kisördög aki élvezi ezeket az érintéseket.

- Shaw. Húzz az ágyba...- nehezen mondja ki a szavakat. A szája sarkából is vér folyik ki. Istenem, koncentrálnom kell. Nem veszíthetem el a józan eszemet pont most. - El tudom... intézni ezt a szart.

- Bizzle, csak segítek.- makacsul ott maradok és beterelem a szobába. Valószínűleg hosszú éjszakánk lesz.