Hetedik fejezet - Játék a tűzzel

Sziasztok Kedves Olvasók!

Újra itt vagyok egy fejezettel. Nem tudom mit mondhatnék róla. Nekem tetszik, most egészen elégedett vagyok az eredménnyel. Remélem számotokra is éppen annyira élvezhető lesz mint amennyire nekem volt. Az előző bejegyzésnél említettem, hogy szeretnék egy zene részleget. Nos úgy döntöttem, hogy ezt hanyagolom. Inkább a bejegyzéseket dobom fel azzal a számmal amire én éppen megírtam a fejezetet. Remélem ez nem zavar majd be titeket. Azt nem garantálom, hogy minden szám kapcsolódni fog a zenéhez de igyekszem. Ez a hangulatomtól is függ! 

Köszönöm a kommenteket. Nagyon aranyosak vagytok. Külön örültem az új feliratkozóknak is. Mit akartam még írni? Ez a baj. Egyszerűen néha elvesznek a gondolatok a fejemben, túl sok van belőlük. Mindegy. A lényeg annyi, hogy köszönöm a látogatottságot, a kommentet és a feliratkozást. Vannak is már ősgyökeres olvasók is akik minden áldott részhez írnak. Ez külön öröm számomra! :)

Nem csacsogok itt tovább feleslegesen. Kelleme olvasást!

xoxo HeartBreaker

A zene amire írtam a részt: The Cab - Endlessly  

 (Nem meglepő. Mostanság rá vagyok kattanva a bandára. :D)

Hetedik fejezet - Játék a tűzzel

Shaw Diamond

A víz lassan folyik le a testemen. Mélyeket lélegzem, igyekszem megnyugodni. A fejemben a lüktetés lassan enyhül, mígnem megszűnik létezni. Már csak állok itt és várom, hogy a szívverésem is rendeződjön. Jól esik ez a zuhany, jobban mint gondoltam. A gőz, mely még akkori is ott van mikor már elzárom a vizet, körül öleli a testemet. Mindent átjár a levendula illata én pedig élvezettel szívom be. 

Boldognak egyáltalán nem tudnám mondani magamat. Már nagyon régóta nem vagyok boldog. Nevetni sem nevettem mostanában, úgy Istenigazából, jó ízűen. Viszont valamifajta meghitt elégedettség szállja meg a lelkemet. Lenyugodtam és már sokkal tisztábban látom a világot amibe belecsöppentem. Nincsen erőm itt hagyni ezt az érzést, de muszáj. 

Kinyúlok a zuhanyzó fülkéből melynek oldalát teljesen ellepték a vízcseppek. A testem finoman az üveghez préselődik. Hidegebb mint az én forróvíztől heves testem, de ez jól esik. Néhány másodpercig reménytelenül kutatok a törölköző után, majd végül megérzem a puha, bolyhos anyagot a tenyerem alatt. Behúzom a fülkébe és lassan szárítkozni kezdem. Nem gondolkozom semmin. Pusztán csinálom mechanikusan a dolgomat. Fürdés, törölközés és most jönnek az egyéb dolgok mint például a fésülködés.

Lendületesen vágom ki a zuhany ajtaját, de szinte majdnem azonnal visszahőkölök. Nem vagyok egyedül. Miért és mióta nem? Ezek olyan kérdések melyekre csak Bizzle tudhatja a választ. Ott ül velem szembe, farkasszemet nézve legeltetjük a másikon szemünket. Én csak azért mert alapból is megbámulnám,Őt pedig fogadjunk csupán hiányos öltözékű látványom érdekli. 

- Mit keresel itt? - igyekszem, hogy a hangomból kihallható legyen a düh ami most lassan lángra lobban bennem. Oké, hogy az Ő háza, az Ő szabályai de akkor is vannak határok. Semmi joga hozzá, hogy csak úgy rám törjön mikor éppen zuhanyzom. Ez abszurdum. - Várj ne is kezdj bele, kitalálom! - csattanok fel mikor éppen szólásra nyitja ajkait.

Egy másodpercig nem mond semmit senki. Ő is csöndben áll és én is. Arca valamiféle titokzatosságot sugároz és nyugalmat.  Na meg persze némi önelégültséget. Mint aki jól mulat a másikon. Hát persze, Ő még mindig csak Bizzle a nagyszájú barom.

- Ó, csak tessék! - mosolyogva int egyik kezével, míg a másikat még mindig a háta mögé szorítja. Titkolna valamit? Mi lehet abban a kezében? Ha mondjuk egy telefon és felvett fürdés közben akkor kezeskedem, hogy Los Angeles bukott angyalkája holnap a golyói nélkül ébredjen.

- Fogadjunk, hogy úgy érezted neked mindent lehet! - vágom hozzá keményen a szavakat.- Persze, végül is te vagy a nagy Bizzle. Mr. Bieber a LA-i nagykutya. - megforgatom a szemeimet, csakhogy lássa magasról teszek arra, hogy Ő kinek érzi magát. - De mondok neked én valamit.

- Minden figyelmem az Öné hölgyem. - szeme játékosan csillog, amitől egy pillanatra hátra kell hőkölnöm. Mindenre számítottam, de erre nem. Ez meglepő és váratlan fordulat. Talán van egy ilyen oldala is? Egy játékos, vicces srác, aki nem játssza meg magát?

- Ez nagyszerű. - grimaszolva folytatom. - A lényeg csak annyi, ha már ennyire figyelsz rám, hogy nekem ez a maszlag nem jön be. Nem érdekel, hogy ki vagy, hogy hány embert tettél el láb alól. Vagy, hogy mekkora hatalmad van. Szarok rá az egészre! - magam is meglepődöm mennyire könnyedén kimondom a szavakat. Csak úgy egyszerűen, gondolkodás nélkül hagyják el az ajkamat. Azon pedig végképp csodálkozom, hogy mennyire erőteljes és határozott hangnemet vagyok képes megütni. Ez még nekem is új, nemhogy másnak.

Figyelem ahogy a játékos, pajkos csillogás eltűnik világos barna, tejcsokoládéra emlékeztető tekintetéből. Helyére valami olyasmi költözik ami megrettent és amitől legszívesebben sírva szaladnék innen ki. Nem bírom állni ezt a megvető nézést. Óhatatlanul is elkapom a szememet és inkább a falra szegezem őket. Édes Istenem! Annyira hülye vagyok.
- Figyelj mert nem mondom el még egyszer! - testtartása megváltozik. Nem dühöng, nem emeli úgy fel a hangját, ahogy én tettem néhány másodperccel korábban. Rideg, kimért és határozott. Normál hangerővel, de vérfagyasztóan beszél. - Jelenleg a túszom vagy. Ez ellen nem sokat tehetsz.
- De a barátaim... - szinte beleszédülök a gondolatba, hangom is elhal, mielőtt még befejezhetném a mondatot. A mellkasomban ütemesen lüktet a szívem. Szegénykém még csak nemrégen nyugodott meg egy kicsit és máris csöppen egy újabb traumába. El akarok innen menni. Egy perccel sem óhajtok többet tölteni ebben a luxus ketrecben annál, mint amennyit muszáj. 
- A barátaid még ma értesülnek a te szerencsétlen és rettentően szomorú autóbalesetedről, mely az egész országot mélyen megrendíti majd - lesajnáló hangja semmi ahhoz képest, mint amit a szavak magukban rejtenek.
Autóbaleset, halálozás, szomorúság és depresszió. Mind olyan dolog amiben nekem  bőven volt már részem. Lélektelenné válok, már nem tudom mit kellene lépnem. A valóság határa lassan egybe mosódik az elmém legsötétebb részével. Nem akarom újra ezt érezni. Én erre nem vagyok felkészülve. Egyszer elég volt átélni, újra már nem bírnám elviselni.
Belegondolva másnak gyerekesnek tűnhet az én félelmem ettől az egy szótól. Ha valaki kimondja a közelemben, nem tehetek róla de nem bírom megállni rossz érzések és fájdalmak nélkül. Vannak azok a pillanatok amikor a lelki fájdalom már fizikailag is kihat ránk. Én pontosan ilyen vagyok, ha valaki autóbalesetről beszél előttem. Nem arról van szó, hogy magától a szótól félnék. A jelentésétől, az érzésektől melyek e szó kapcsán az elmémbe vésődtek és egyáltalán nem akarnak kiégni a gondolataimból. Mélyen belém ivódott a sok álmatlan, könnyekkel teli éjszaka. Milyen éjszaka? Éjjel, nappal bőgtem abban az időben.
- Ja és igen. Alsóneműt hoztam be. - haragosan elém vágja a fehér, csipkés alsóneműt. Értetlenül nézek rá. Nem tudom, hogy a kettő dolog, hogyan kapcsolódik egymáshoz. - Te kérdezted,hogy mit keresek itt. Egyszer az életben valami jót akartam tenni. Gondoltam szükséged lesz tiszta alsóneműre is amit Lindsy nem tett ki neked. Látod? Ezért nem vagyok kedves az emberekkel. Nem érdemlik meg. - már nem őt nézem. A hideg csempére hullott textilt bámulom. Csöndben kellett volna maradnom.

~ * ~

Bizzle szemszöge

Őszinte leszek. Rohadtul felhúzott ez a kis ribanc. Fogalmam sincs, hogy mit gondol ki Ő és nem is igazán érdekel. Azt tudom, hogy én ki vagyok és ez éppen elég ahhoz, hogy ne tűrjem el ha valaki így beszél velem. Nem akartam itt tartani. Valamilyen szinten megsajnáltam mikor reggel benéztem hozzá. Folyamatosan forgolódott és úgy tűnt álmatlanul alszik. Tegnap sem volt éppenséggel túl jó passzban. Basszus egy kis semmiség után úgy kidőlt mint akit leütöttek volna.

Viszont ez a mai kis akciója nem vetett rá éppenséggel jó fényt. Soha az életben nem voltam kedves senkivel - kivéve Lindsyt, de ő egészen más számomra és ennek meg is van az oka. Most az egyszer tényleg csak az őszinte jóindulat vezérelt. Persze nem magamtól, de ez már más kérdés.

Az elején még úgy gondoltam egészen nos... hogy is mondjam? Ide jönne valami csöpögős szó,csak kár, hogy egy sincs a szótáramban. Szóval úgy gondoltam, hogy "cuki" - valami ilyesmi - ez a dühös lányka szerep. De egyre inkább idegesített a viselkedése. Hirtelen nekem ugrott amire nem számítottam.

Ryan Butler

- Nyugodj már le! - Ryan velem szemben a kanapén ül. Ő egész jól szórakozik míg engem szétvet az ideg. - Elrendezünk mindent. Autóbalesetet akarsz? Megkapod csak ne lássam ezt az idegbeteg arckifejezést.  

- Nem vagyok idegbeteg. - morgom a fogaimat csikorgatva. Oké ideges vagyok, de nem idegbeteg. Még nem.

- Ó, dehogy nem. - nevetve ingatja a fejét, majd előveszi farzsebéből a telefonján. Figyelem, ahogy gyakorlott ujjai - tulajdonképpen a telefonjához van nőve egy nő miatt - szorgalmasan mozognak a képernyőn.

- Mi lenne ha Mandit egy kicsit lógva hagynád? - grimaszolva felkapom a mellettem lévő színes díszpárnát és egyenesen a legjobb barátom képébe vágom. Néha elgondolkozom hogyan lehetséges nálunk a barát szó és hogy miért éppen vele barátkozom. De ez már mellékes.

- Most nem Mandivel beszélek, Mr. Bieber. - vigyorog felém. Feláll, de közben tekintetét egy pillanatra sem emeli le rólam. - Kendell írt. Buli este a raktárnál. Egész jó kínálatnak ígérkezik. Ideje lenne elindulni. - nem mondtuk ki nyíltan. Se Ő, se Én. De pontosan tudtuk, hogy ez a buli nem amolyan szokványos parti. Munka van.