Harmadik fejezet. - Bizzle?!

Sziasztok kedves olvasók!

Köszönöm szépen a kitartást és a lelkes várakozást. Igyekeztem sietni. A másik blogomban már kifejtettem, hogy miért haladok ilyen lassan, de azért leírom ide is. Sok a tanulnivalóm és kevés az időm. Tömören ennyi. Fizikából küzdök a négyesért és most itt van a töriverseny is. Szóval tényleg sok dolgom volt/ van. 

A mostani részről nem mondok semmit. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Próbáltam nem egyhangúan írni. Hamarosan jönnek majd a csavarok és a bonyodalmak. Addig is legyetek résen és várom a kommenteket!

Kellemes szünetet és sok locsolót nektek! :)

Ui: Egy picit rövidebb lett mint az előző. Ne haragudjatok.

xoxo HeartBreaker

Harmadik fejezet - Bizzle?!

Shaw Diamond

Forróság öntötte el az egész hátamat. Valami szorosan tartott. Nehezen tudtam mozogni. Ha pedig mindez nem lenne elég akkor még valami ólom súly is rám nehezedett. Ráadásul kalapáccsal verték a halántékom körüli részt. Helyesbítek. Az egész fejemet. Mérget mernék venni rá.
Fény hasított át a szemhéjaimon. Fel akartam kelni, minden erőmmel ezen voltam. De úgy látszik ez nem volt elég. Fogva tartott a jól megérdemelt fájdalom. A testem minden porcikája reszketett. Még a szám is kiszáradt. Tudom, hogy meg kellene mozdulnom. Ez is egy lépés, nem igaz? Legalább tudatosult bennem a dolog. Az már más kérdés, hogy megcsinálni nem vagyok képes.
A hasamon fekve, miközben a hajam csiklandozta a meztelen hátamat, azon gondolkoztam, hogy mi történt tegnap este. Próbáltam összerakni magamban a képkockákat, melyek meglepő lassúsággal keltek életre fejemben. Bár lehet, hogy egy kiadós másnaposság után ezen nem is kellene csodálkoznom. Szóval nem volt ebben semmi meglepő. Túl sokat ittam. Mármint magamhoz képest, tekintve, hogy az utóbbi időben semmilyen alkohol nem csúszott le a torkomon, most ez rendesen fejbe kólintott.
Emlékszem, ahogy ott táncoltam a parketten. Lehetetlen lenne elfelejteni. Egy valódi vadmacskává váltam, miközben belül még a kis cicát is elzártam. A testem szinte még most is mozog arra a jellegzetes diszkó zenére.
Az érintés a derekamon, a hozzám simuló test. Nem ismert, mégis tökéletesen tudta, hogyan kell hozzám érnie. A hangja mély volt, de nem zavaróan. Inkább csak szexin és érzékien. El tudom képzelni, hogy ezen a hangon beszél hozzám reggelente.
- Shaw.- lágyan szólít, de a hangja kiráz a mindennapok szürkeségéből. Közelebb merészkedik hozzám. Érzem, ahogy az ágy besüpped testének súlya alatt. A puha ágyneműn lassan mászik felém, majd elér. Puha tenyerét a hátamra simítja. Forróság izzik bennem az érzékeny pontomon, majd szétterül az egész testemben.- Gyerünk kislány, ébredned kell.- aztán rájövök, hogy ez csak Gracie. Lassan nyitogatom a szememet. Ott áll az ajtóban, az elképzelt jelent pedig a fejemben maradt meg csak.
- Egy percet kérek. - nyögöm nehezen. Vagyis inkább csak valami beszédhez hasonlít mormogást adok ki.
- Egy perc múlva már a campuson a helyed. Ne szórakozz Shaw mert szétrúgom a segged.- Jeremy hangjára fájdalmas sóhajtás szakad ki a torkomból, mert tudtam megtenné. Nincs mese. A mai nappal is szembe kell néznem, még ha másnapos vagy jobban mondva az napos vagyok.

~ * ~

Mindenki olyan... furcsa. Azt hiszem ez a legjobb szó arra a légkörre ami körül vesz. Senki nem szól egy szót sem amíg a kocsiban ülünk. Jeremy vezet, Gracie elől ül én pedig mint a rossz gyerekek hátra szorultam. Túl nagy a csend. Ilyen nagyon, nagyon ritkán van a mi társaságunkban. Bár nem mintha problémám lenne ezzel. Még most is hasogat a fejem. El sem tudom képzelni mi lesz velem az előadásokon.
- Milyen volt a tegnapi parti? - kérdezi halkan Gracie.
- Grac. Azt hittem megbeszéltük.- Jeremy felcsattanó hangja még engem is meglep. Többnyire mosolygós, jókedvű srác. Nem tetszik ez nekem.
- Nem, nem beszéltük meg! - barátnőm éppen ebben a pillanatban fúj haragosan a legjobb barátom felé. Mi a fene?! Meghaltam, vagy egy másik dimenzióba keveredtem? Ők soha az életben nem vitatkoznak. Mindig tökéletesen kijöttek egymással. Ahogy az a szerelmeseknél szokás.
- Lemaradtam valamiről? - kelletlenül ugyan, de úgy éreztem muszáj megszólalnom. Nem ihattam ennyit! Arra tuti emlékeznék, ha köztük a bulin történt volna valami gubanc.
- Ami azt illeti hozzád is van pár keresetlen szavam.- előre félek, hogy mi az. Gracie szőke haját hátra vetette miközben az ülésen velem szembe fordult.- Neked elmentek tegnap este otthonról igaz?
- Nem igazán értem mire gondolsz.- összehúzott szemöldökkel próbáltam jelezni számára, hogy fogalmam sincs miért kaptam ezt a mondatot. - Tudod tegnapról sok minden kiesett, de azt hiszem annyi azért nem, hogy ezt kelljen kapnom. Komolyan Gracie. Mi a gond?
- Hogy mi a gond? - és itt jött el a vég. Istenem! Miért nem tudtam csak egyszerűen befogni a csőrömet és hallgatni amíg szapul? Ha jól sejtem ez rosszabb lesz mint amit a mostani állapotomban el tudnék viselni.- Tudod mi a gond? Los Angeles legzűrösebb fazonjával keveredtél elég intim viszonyba. Az a gond!
Csak bámultam rá. Nem tudtam mit mondani. Soha nem veszekedtem még a legjobb barátnőmmel és nem éppen ma akartam elkezdeni. Túl sokat köszönhetek neki és Jeremynek. Nem fogok csak úgy szembeszállni vele. Tisztában vagyok a ténnyel, hogy csak nekem szeretne jót. Természetesen nem esnek jól a szavai de annyi minden után amiken keresztül mentem ez már semmiség. Erős vagyok. Erősnek kell lennem. Csak így maradok életben, különben eltipornak.
Elfordítottam a tekintetemet, kifelé szegeztem az utcára, jelezve, hogy nem vagyok hajlandó tovább folytatni ezt az értelmetlen vitát. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy én mit műveltem tegnap. Olyannyira senkinek, hogy még én magam sem emlékszem túl sok mindenre. De ami megmaradt az maga a mennyország így nem vagyok hajlandó hagyni, hogy bárki is felülbíráljon. Egyébként is. Megjártam már a poklok poklát. Egy rossz fiú mit számít nekem?

 ~ * ~

Egyedül vagyok. A saját hülyeségem miatt. Gracie annyira besokalt reggel, hogy nem jött be az egyetemre, helyette inkább felült a legelső buszra és haza ment. Úgy döntött némasági fogadalmat tesz ellenem, pedig én kitartóan próbálkoztam. Hiába hagytam már neki rengeteg üzenetet nem hajlandó válaszolni. Jeremy teljesen más előadásokra jár mint én, a többiekkel pedig nem barátkozom. Több mint fél éve nem vagyok a társaság középpontja. Nem is szeretnék az lenni. Így aztán nem maradt más választásom mint lehajtott fejjel menni egyik óráról a másikra, eljátszani,hogy nincs semmi baj. Pedig nagyon is baj van. Nem tudom mit történt velem. Illetve sejtem, de már olyan régen volt vele ilyen, hogy nem tudom kezelni. Az érzelmeim hullámzóak és megint elveszítettem az irányítás a saját életem fölött. Nincs ez így rendjén.
Az utolsó órámon minden erőmmel azon voltam, hogy a tananyagra tudjak koncentrálni. Ami nem volt egyszerű. Pedig szeretem ezt az órát. Mr. Hopevalley rendkívül kedves ember és általában leköti az ember figyelmét. De most... minden gondolatom a saját érzelmi nyomorúságom körül forgott. Esélytelen volt, hogy bármi másra tudjak figyelni. Már nem sok van hátra az órából. Fél lábon is ki kell bírnom.
Az asztalon pihenő telefonom képernyője felvillant. Meglepődtem ugyan de semmi szokatlant nem láttam ebbe. Óvatosan magam elé húztam a készüléket. Megörültem, mikor az SMS jelzőmet láttam. Egy új üzenet. Reményeim szerint Gracie megszánt és végre nem fúj rám. Sietősen feloldottam a képernyőt, majd megnyitottam az üzenetet.

" 20 perc múlva a campus melletti kávézóban. Ne késs. Bizzle. "
Még jó, hogy a legfelső sorban ülök különben az embereket halálra rémiszteném a falfehér arcommal és egészen biztos, hogy mentőt hívnának hozzám. Úgy érzem mintha kirúgták volna alólam a széket. A világ fenekestül fordult velem egyet.
Szaporábban vettem a levegőt. Én voltam az első aki elhagyta a termet, pedig még le akartam adni egy újság cikket a tanár úrnak. Nem baj - gondoltam - ráér az a következő órán is. Viszont ez amibe bele kerültem nem várhat. Meg kell tudnom hogy nézett ki. Látnom kell azt akiről már egész nap álmodozom és aki egyetlen éjszaka alatt felforgatta az egész életemet. Bizzle. Biztosra veszem, hogy ez valamilyen becenév. De még soha nem találkoztam vele ezelőtt.
Sietve kapkodtam a lábaimat az utcán. Magassarkúm kopogott az úton. Most az egyszer átkoztam még a gondolatot is, hogy képes voltam ezt felvenni reggel. Elment mellettem egy csapat fiatal srác. Furcsán néztek rám. Talán a kipirosodott arcom az oka, vagy esetleg az, hogy mint egy őrült úgy rohanok az egyetem melletti kávézóba, miközben a hajam körül libeg a papírjaimat pedig kész csoda, hogy nem hagyom el. Ha időben át tudom verekedni magamat a tömegen akkor is legalább még tíz perc mire odaérek. Időben ott kell lennem. Muszáj, most nem engedhetem meg magamnak, hogy késsek.
Ziláltan, sűrű levegő vételek közepette rontottam be a hangulatos kis helyre. Ismernek errefelé. Sokat járunk ide tanítás után. Senkit nem lepett meg a jelenlétem. Az viszont már biztos, hogy egyedül jöttem és ennyire szétcsúszva.
Körül néztem a helyiségben. Kerestem valamit, amiről azt sem tudom, hogy pontosan hogyan is néz ki. Halvány fogalmam természetesen van de semmi olyan amiben kapaszkodhatnék. Ez nehezebb lesz mint gondoltam. Jól van. Mély levegő. Ha az illető ide hívott akkor ő biztosan tudja, hogy hogyan nézek ki. Beszélnem kell vele, szóval jobb lesz ha nagyon gyorsan megkeres.
Ott álltam egymagamban mikor egy fiatal srác felállt az egyik asztaltól. Lassan megindult felém. Tudtam, hogy hozzám jön. Túl egyértelmű volt, ahogy a szemembe nézett. Bárki is ő, biztos, hogy nem Bizzle.